2011. április 28., csütörtök

A könyv már kiment a divatból!?

Tegnap hazafelé menet kitaláltam, hogy a következő pályaorientációs órán megkérdezem a 10. évfolyamon, mi az, amit utoljára olvastak. Meséljék el a sztorit, mi tetszett benne, miért ajánlanák esetleg másoknak is.
Az eredmény lehangoló volt.
Az előbbi kérdésre a leggyakoribb felelet a "Facebookot" volt. Következő pedig "Mi az a könyv?"
Már talán kifejtettem korábban is, mennyire különböző ez a generáció az enyémtől. Holott én is csak idén töltöm be a 30-at. De ezek a tizenéves gyerekek a kötelező olvasmányokat is digitális videótárból letöltve, rövidített változatban ismerik. Mi a rendszerváltás környékén és utána még azt sem tudtuk, mit lehet a Commodore 64-el kezdeni, mik azok a byte-ok, na és persze a világháló. Ma már a saját 3 éves gyerekem túrt ki a számítógépem elől - mondván, most ő szeretne játszani.
Azt már persze eddig is tapasztaltuk, hogy a digitális világ kiszorít sok korábban értéknek számító materiális elemet, de hogy a fantázia világát is ennyire átvegye - a főként amerikai módra átdolgozott, nyáltól csöpögő - mozi, hangos-könyv, e-book stb.! Ezek a gyerekek már ebben a világban nőttek fel, nem tudják értékelni az alkotói ihlet által vezérelve papírra vetett gondolatokat. Teljesen beleolvadtak a cyber-világba, ahol a korábbi értékek semmivé lesznek.
Én személy szerint sokkal jobban kedvelem a kézzel fogható, lapozható, papírillatú regényeket, mint bármilyen más módon előállított olvasnivalót. A csajos klubban is hallottam a többiektől, hogy szinte nem is a könyvtárba viszik vissza a könyveket, hanem egymásnak adják. Ők még éheznek erre a szellemi táplálékra! Én egy kicsit visszafogottabb fogyasztó lettem mostanában. Ennek két oka is van: az időhiány és a pénzhiány. Én ugyanis a saját könyveimet szeretem olvasni, sem kölcsön adni, sem kölcsön kérni nem szeretek könyvet. Én mindig vigyáztam az értékeimre (kivéve a kesztyűt, sapkát, sálat - azt mindig elhagytam...) Utálom, ha másképp hajtják meg a könyvet, mint ahogy én. :) Kicsit nevetséges a dolog. De ez van. Úgyhogy könyvtári tagságom sincs. Ezért.
Van egy szerző, akinek a könyveit rendszeresen beszerzem - illetve a család szerzi be nekem valamilyen alkalomra. A könyv számomra mindig jó ajándék. Ő pedig nem más, mint Vavyan Fable alias Molnár Éva. Középiskolai osztályfőnököm, aki kicsit másfajta értékrenddel és világszemlélettel rendelkezett, mint az átlag, ismertetett meg vele. Behozta ugyanis néhány kötetét, amiben novella terjedelmű kisebb történetek voltak. Ebből olvasott nekünk. Azonnal megragadott sajátos nyelvezete és stílusa. Azóta is rendszeresen olvasom, ha tudom. A férjem már nem is csodálkozik akkorákat, mint eleinte, ha olvasás közben jókat kacarászok. :)
Másik kedvencem, akitől már sajnos új műveket nem kaphatok, az Jókai Mór. Több könyvét olvastam - bár a Kőszívű ember fiai nem a kedvencem. Ezért örültem meg nagyon, amikor a Kossuth kiadó megjelentetett egy szép hosszú sorozatot az ő műveiből - viszonylag jó áron, de sajnos így sem sikerült mindet megvennem. Na de majd utánrendeléssel :) Viszont negyvenegynéhány kötetből áll, úgyhogy nem ártana mellé egy új polcot is mellékelni!
Szóval, teljesen elkeserített ez a tizenévesek körében feltárt rövid és remélhetőleg nem reprezentatív körkép. Hová tartunk? Teljesen ki fog veszni az emberekből ez a fantáziát dolgoztató, elvarázsoló, elmélyült szórakozás? Vagy csak nem megfelelő környezetet választottam a feltérképezéshez? Mondjatok valami biztatót!

2011. április 5., kedd

Egy utca halála - képekben

Előre megfontolt szándékkal, különös kegyetlenséggel, csoportosan elkövetett gyilkosság tanúja lettem ma reggel munkába menet.
Ahogy bekanyarodtam biciklimmel az iskola utcájába, összeszorult a szívem. A látvány sokkoló volt. A keleti oldalon éppen a hatalmas, gyönyörűen virágos fákat vágták ki - tőből. Nem számított, hogy már deres hajú, bús öreg koronások, gyenge derekú, sarjadó ifjak vagy éppen legszebb korukat élő, vidám felnőttek. Egy sorsra jutottak mind!
Vigyázat, a képeket csak erős idegzetűeknek ajánlom!








A műveletet egyébként állítólag valamiféle kerékpárút építése "indokolta". Számomra sajnos ez nem elég indok. A tanáriban sem volt egyetértés a kerékpárutak hasznosságáról és szükségességéről. Én személy szerint a kerékpárúton közlekedek, ha tehetem. Ha van. De nem hiszem, hogy minden utcában minden áron szükséges külön kerékpárút létesítése. Ilyen áron biztosan nem! 
Az utcában lakókat sajnálom igazán. Hiszen ez csak hátrányt jelent számukra: Nem csak nem fognak tudni autóikkal beállni a ház elé, de biztosan hiányozni foknak azok gyönyörű nővények. A fák esztétikusak, hangulatosak, hozzá tartoznak egy utca képéhez, tavasszal gyönyörű virágaikkal kápráztatnak bennünket, nyáron hűvös árnyékot képeznek dús koronájukkal. Védenek az utca porától, zajától. ÉS segítenek a levegő tisztán tartásában. Bár ezekkel valószínűleg a főkertész asszony is tisztában van. Feltételezem. Megérteni viszont nem tudom. 
Ha a lakók mertek volna Stihl-fűrészt fogni és kivágni néhány fát, akkor még jól meg is büntették volna őket! Ez így viszont rendben van. A következő választáson lehet újra kampányolni az elkészített kerékpárutak hosszával! Köszönjük, polgármester úr, ilyen áron nem kérjük! Remélem, ebből nem csinálnak rendszert!

2011. április 2., szombat

Kluboltam, kreatívkodtam

A szegedi II. sz. Belgyógyászati Klinika rendszeres vendége vagyok már szeptember óta. Az ott dolgozó nővérek és orvosok az ősszel indítottak útjára egy kezdeményezést, mellyel újjászervezték a Szegedi Limfóma Klubot. A lényege, hogy összehozzák a korábbi (gyógyult) betegeket, a mostaniakat, az orvosokat és ápolókat. Mindezt természetesen kellemes környezetben, jó hangulatban. Minden alkalommal tanulhatunk valamit orvosainktól, meghallgathatjuk betegtársaink szívszorító történeteit és tapasztalatot cserélhetünk más betegekkel, gyógyult társainkkal. A hangulat mindig nagyon jó, finomabbnál finomabb sütikkel lepnek meg bennünket, és mindig kedveskednek valamilyen meglepetésműsorral vagy valami érdekességgel. Azt hiszem, itt az ideje, hogy én is kivegyem a részem a vendégelésből, jövő hónapban nekem is sütnöm kell valami finomat.
A tegnapi meglepi az volt, hogy az egyik ápolónő megmutatta nekünk, milyen remek díszeket lehet készíteni húsvétra decoupage technikával. Már anyukám is készített néhány tárgyat ezzel a módszerrel, de én még nem próbáltam ki magam. Igaz, a szekrényemben már 1-2 éve van néhány szalvéta, képkeret öntéséhez való forma és gipsz, de én még nem szántam rá magam. :D Na de most itt az ideje! Amúgy is mostanában úgy állok hozzá a kreatív dolgokhoz, hogy mindent szeretnék kipróbálni, mert szeretném megtalálni azt a hobbit, ami igazán közel áll hozzám. 
Így hát hungarocell-tojásokat festettünk, szalvétákat vagdostunk, mintákat ragasztgattunk. Íme az eredmény: