lbyf.lilypie.com/TikiBlogger.php/53Pt

2018. március 19., hétfő

Életjel

Kedves Mindenki!
Most vettem csak észre, mennyire elhanyagoltam én ezt a blogot, már évek óta nem írtam egy árva mondatot sem.
Utolsó bejegyzésem óta persze már történt egy s más, hol is kezdjem?
Az első és legfontosabb, hogy lassan kezdem elfelejteni, hol is van a Szegedi Klinikán a Hematológiai Osztály, mivel nem jártam feléjük egy ideje. Elmentem az utolsó kontrollra, teljes nyugalomban, vagy inkább külső nyugalomban :) Belülről pedig boldog voltam. Boldog, mert éreztem, hogy jól vagyok, hogy utoljára kell ezen a fehér folyosón várnom a soromra a vérvételnél, majd az orvosi vizsgálat előtt. A folyosón összetalálkoztam a korábbi kezelőorvosommal, aki Angliában dolgozott pár évig. Láthatóan megörült nekünk, jó érzés volt, hogy ennyi év után is emlékszik ránk. Amíg a vért levették tőlem, a férjemmel beszélgettek. És a doki bedobta a nagy kérdést: Mikor lesz másik baba? Ahogy a férjem elmondta, a doki szerint nekem kisebb az esélyem újra betegnek lenni, mint egy átlag nőnek az utcán, akinek még nem volt limfómája. Olyan "csalánba nem üt a mennykő" alapon. A kérdés és kétely ott volt bennünk már egy ideje, de most ez valamelyest feloszlatódott...
Na de baba azóta sincs, annyi minden más van, volt.
Volt politika, kirúgás, költözés, gáncsoskodás, munkaügyi per, új munkahely, új iskola, új kihívások, új tanfolyamok, zsűrizés, új barátok,.
Még nem vagyok 40, talán van egy kicsi időm még.

2015. szeptember 8., kedd

Halihó!

Kedves minden ide tévedő és rendszeres olvasó!

Jelentem, élek.
Nem azért tűntem el a blogom közeléből, mert már a túlvilági világhálón posztolok, csak a körülményeim úgy hozták, hogy sem időm, sem monitor-pixeleket tűrő mondanivalóm nem volt.
A mostani jelentkezésemnek két apropója is van. Egyik, hogy már kaptam a szememre hányást, hogy tessék folytatni - ami őszintén szólva, jól esett, viszont a jelenlegi élet- és munkaviszonyom úgy kívánja, jobb, ha csendben maradok.
A másik, és számomra jelentősebb ok, hogy a múlt hónapban átléptem az utolsó kezelésem óta számított 4. évet. Már csak a bűvös ötös van hátra. Múlt héten voltam is a kezelőorvosomnál, aki kijelentette, hogy most már nagy a valószínűsége annak, hogy az állapotom így is marad. :)
Ennek örömére be is dobtam neki a nagy kérdést. miszerint lehetne-e vállalni egy harmadik gyereket? Mert hát azért két lány után csak jó lenne egy kisfiú is, és az államtól kapott, 3 gyerek után járó támogatás sem elhanyagolható. És nem utolsó sorban nem kellene felmondanom, a környezetemben dolgozó régi és új kollégák, új főnökök is megnyugodhatnának, hogy nagyjából a következő választásokig nem látnának - önként. Tiszta üzlet ez, amelyben mindkét fél jól jár.
A kapott válasszal nem sokra mentem, sőt, inkább elbizonytalanított- ha lehet, még jobban. Orvosilag igazolt összefüggés nincs a terhesség és a hematológiai betegségek kialakulása között, de valóban sokszor találkoznak kismamáknál kialakuló problémákkal, de ezt mindösszesen a test immunszupresszív állapotával magyarázzák. A kockázat fennáll tehát, és azért ne felejtsük el, hogy egy "visszatérő" betegség mindig agresszívebb formában jelentkezik, ami esetemben őssejtes csontvelő átültetéssel ugyan, de kezelhető. Na köszi. Ezek után vállalom-e a kockázatot, ez a nagy kérdés.
Azt hiszem, a jelenlegi szellemi állapotom erős kihatással lenne egy terhességre. Szerencsére a fizikai állapotra nincs panaszom (a feles kilókat nem számítva), a labor eredményem teljesen oké. Az biztos, hogy az 5 évet ki kell várni, addig még vagy elvisz a mentő gyomorbajokkal vagy bármi megtörténhet a politikai fronton is.
Esetleg ha lenne valakinek tapasztalata a témában, azaz Hodgkinnal párosult terhesség utáni gyerekvállalás, megköszönném, ha megosztaná velem. Köszönöm

2013. augusztus 24., szombat

A projekt neve: Költözés

A szó legszorosabb értelmében: költözünk. Így jelen időben. Már majdnem két hónapja lakunk új lakhelyünkön, de még tegnap este is dobozokkal, zacskókkal felszerelkezve jöttünk. Ilyenkor látszik csak igazán, hogy mennyi mindenünk van, és mennyi minden van elraktározva a lakásban "majd jó lesz még valamire" felkiáltással. 
Őszintén szólva a hócipőm is tele van a pakolással, ráadásul idén az összes nyári szabadságunk költözéssel telt el, mégis úgy gondolom, hogy jó lenne, ha az ember úgy 5 évente költözne. Sok felesleges holmitól megszabadultunk - egyesektől fájó szívvel...
Az új lakásunk önkormányzati bérlakás - de az érkezésünk alkalmából szépen felújították: ablakcsere, festés, fürdőszoba felújítás miegymás. Kényelmes, jó elosztású. Sajnos nincsen udvar, a gyerekeknek hiányzik, hogy le tudjanak menni. A település központjában vagyunk. Az ajtón kilépve jobbra úgy 50 méterre az óvoda - a fürdőszobaablakból látom az udvarát. Balra kb. 200 m az új munkahelyem. Addig meg útba esik az orvosi rendelő, a posta, a takarék. Az utca túloldalán ABC, zöldséges.
Kicsit furcsa elhagyni a városi életet, az este 8-ig, 10-ig nyitva tartó üzleteket. Bele kell szoknunk abba, hogy falun másként mennek a dolgok, jobban át kell gondolni a bevásárlást. Sajnos a piac is jóval kisebb itt, a hétvégén jó volt otthon piacozni. El is töltöttem több, mint egy órát az árusok között. 
Egyelőre két otthonunk van: Itthon és Otthon. És az Otthon nem csak a makói házunkat jelenti, ami nemsokára már más otthona lesz, hanem az egész várost, a makói családot. Olyan nehéz egy kétnapos hétvégét úgy otthon tölteni, hogy mindenkit meglátogassunk, mindenkinél vendégeskedjünk egy kicsit. Mindenki kitesz magáért, amikor vendégül lát, kész hízókúra ez a családlátogatás!
A házunkba egy ismerős pár költözik albérlőként. Nekem rossz volt így kipakolva látni az otthonunkat, amit magunknak alakítottunk, tervezgettük a további munkákat. Megsirattam már párszor azt a helyet. Igaz, nem vágtuk el ezt a köteléket véglegesen, mégis megvan az esélye, hogy talán soha nem költözünk oda vissza többet. Mi is, a gyerekek is jól érezték magukat, jó szomszédság volt ott. Itt úgy tűnik, csak magunkra számíthatunk.
A lakásban azért már kezdünk megszokni, lassan minden a helyére kerül. Vennünk kellett viszont egy-két bútort is. Egy ülőgarnitúrát már beszereztünk - használtat. És kinéztem egy nagyon szép szekrénysort a neten, amit meg szeretnék rendelni a nappaliba, ha az előző munkahelyemről megkapom a vizsgáztatásért járó extra pénzt. Sajnos erre kicsi az esély, a kedves KLIK ugyanis nem tartja jogosnak ezt a kifizetést. Szóval addig a nappaliba való könyvek és egyéb nyalánkságok maradnak a dobozban.
Az új munkahelyem eddig tetszik, úgy tűnik, meg is birkózok a rám szabott feladatokkal, bár még a bürokratikus rendszer minden lépcsőjét még nem látom át, de idővel majd az is meglesz. Furcsa azért, hogy délután is dolgozok, kevesebb idő jut másra. Viszont gyorsan eltelik az idő. Egészen más a környezet, mint az iskolában.
A férjem is élvezi a munkahely közelségét: 25-30 perc alatt bent van, nem kel hajnalban, nem fáradt annyira, el tud menni a gyerekekért az oviba stb.
A gyerekek pedig már járnak az itteni oviba, és számomra meglepő módon hamar be is illeszkedtek. Nem volt eddig semmi probléma velük, részt vettek a programokban. Úgy tűnt, jól érzik magukat.
Jó lenne tudni, mit tartogat számunkra a jövő, meddig maradunk itt. Bár ezután a költözés után legalább 5 évet várunk a következővel... De nem tudhatjuk. Próbáljuk egy kicsit a szemléletünket is változtatni, kinőni ebből a tipikus magyar földhözragadt életből, de ennyi holmival nehezen mozdul az ember. :) Egyelőre próbaidős vagyok a hivatalnál, hátha nem kell mostanában bútort és poharakat csomagolnom... 

2013. április 2., kedd

Húsvéti kalács

Elég az önreklámból, most csak egy szimpla dicsekvés:
Ezt a kalácsot - pontosabban ennek az elődjét - sütöttem Húsvétra a frissen sült/főtt sonka és tojás mellé. A régi bevált recept alapján készült, viszont a netnek hála megtanultam egy videóról a hatos fonást is. A videó ötlete alapján csak félidőben kentem le tojással, így nem volt szükség takargatásra.
Ez ma készült. Az elsőt nem volt alkalmam fotózni, mert még langyosan elhordták a verebek :)

2013. április 1., hétfő

Új kihívás

Az elmúlt időszak (különösen a karácsonyi) ajándékozási dömpingjei alatt felfedeztem magamnak egy hobbit, az ékszerkészítést. Igyekszem minél több technikával megismerkedni, hogy kiteljesítsem a tudásom - már amennyire csekély mennyiségű szabad időm engedi. Ennek érdekében hatalmas mennyiségű és értékű alapanyagot halmoztam fel. Elég sok mindent készítettem már belőle a családom, szomszédaim, ismerőseim örömére. Íme egy összeállítás a kollekció töredékéből:
Mostanra pedig úgy döntöttem, megpróbálok ezzel egy kevés fizetés-kiegészítést összekuporgatni magamnak, úgyhogy belevágtam az üzletbe :)
Kezdetleges boltomat néhány remek cuccal itt megtalálhatjátok.
Remélem, elnyeri minél több ember tetszését. Segítsetek fellendíteni a családi kasszát! :)

U.i.: Most látom, hogy erről már írtam a múltkor. Sebaj, most a fotóval próbálom a leendő vevőimet inspirálni :)

2013. március 12., kedd

Új üzlet

Mostanában el voltam foglalva A "biznisz" beindításával.
Már jó ideje fontolgatom, hogy valami kiegészítő lehetőséget keresek. Remélem, egy kicsit segít, bár gyanítom, hogy többet várok tőle, mint amennyit hoz.
De nem leszek kishitű, bármi megtörténhet.
Ezért aztán megkérek mindenkit, terjessze ezt a lehetőséget! :)
Na nem a legújabb MLM-től, piramisjátékról, "gazdagodjmeggyorsan" üzletről van szó. Csak amit én itthon, saját kézzel elkövetek a hölgyek (és urak) örömére...
Itt megtekinthető egyelőre kezdetleges formában...

2013. január 27., vasárnap

Tejszínes rakott krumpli 2.

Korábban már leírtam ennek az egyszerű, de ízletes ételnek a receptjét, de akkor nem sikerült képet mellékelnem.

Ma újra elkészült. Bevallom, én is a saját blogomon néztem utána, mert már olyan régen készült utoljára. Ma nem vágytunk semmi nehéz és hosszadalmasan elkészíthető ebédre (kicsit későn is keltem ehhez), úgyhogy ebből falatozott a család minden tagja jóízűen.