2011. november 26., szombat

Kreatív tevékenység szervezett keretek között

- azaz, volt egy kis délutáni program, amikor az ember kikapcsolódhatott és megalkothatta a lakás adventi díszeit. Hiszen a holnapi nap már advent első vasárnapja! Mindezt a lányom bölcsije szervezte - a szülőknek. A legjobb benne az, hogy rengeteg alapanyagot össze tudnak gyűjteni, amit fel lehet használni egy ilyen alkalommal. És takarítani sem nekem kell utána! Arról nem is beszélve, hogy a munka alatt nem rángatja az egyik gyerek a nadrágomat, másik a kezemet, hiszen szakavatott gondozónők vigyáznak rájuk.
Az idei ilyen szervezésű nap tegnap volt. Összeszedtem a régi koszorú alapomat, gyertyáimat, díszeimet, és a benti növények, bogyók felhasználásával elkészült az idei ajtó- és asztaldíszem:

2011. november 13., vasárnap

A horgolás rabja

Valóban úgy érzem, hogy rabja lettem ennek a műfajnak. Bár még ahhoz nem űzöm elég ideje :)
Az alapanyagok beszerzésével viszont bajban vagyok. És nem csak anyagilag. Forrásilag. (Na ez szép magyar...) Szóval Makón van két rövidárubolt, ahol sok minden van, de még sincs semmi. Egy egész fal tele van fonallal. De az, ami nekem kéne, sosincs. Sőt, zseníliadrótról még nem is hallott a hölgy! :S
Úgyhogy rendeltem netről. Csak hát a postaköltség! De talán így azért olcsóbb, mint a benzin. Múlt szombaton érkezett meg a csomagom. Én örültem, hogy munkanap volt - nekünk ráadásul nem is kellett dolgozni. De a posta jött, és hozott nekem egy nagy doboz fonalat. A legfontosabb, hogy megvan az alapanyag a saját nagykendőmhöz, a South Bay Shawlette-hez. Nagyon megfogott az egyik blogra felrakott kép, és őszintén szólva, azt fogom leutánozni. Ehhez viszont 7-es horgolótű kellett. Természetesen egyik fantasztikusan felszerelt üzletben sem kaptam a városban. Így kénytelen voltam élni Macus felajánlásával, miszerint ad egyet kölcsön. Pénteken el is ugrottam érte. Már majdnem fele kész! :) Kép majd csak a végeredményről!
A héten viszont így ügyködni nem tudtam, a netet böngésztem néhány minta után. És akkor találtam rá erre az aranyos együttesre, Snow Flower Set néven. Sajnos úgy fest, fizetős a minta, de azért megpróbáltam rákeresni, hátha valaki mégis feltette valahova. Véletlenül azonban a google-ba Snow Flake-et írtam be, ami hópihét jelent. Nagyon szép mintákra bukkantam, az egyiket (ezt) meg is csináltam gyorsan, mivel a mintáról szóló képet valamiért nem tudtam lementeni. Íme:
Mivel Catania fonalból készült 2,5-es tűvel, és a minta is elég sűrű, nem igényelt keményítést. Valahova biztosan kiakasztom majd.

2011. november 7., hétfő

Szombati menü: Hókifli nevetéssel fűszerezve

Az apai nagyanyám - Isten nyugosztalja - igazi parasztasszony volt. Állatokat tartott, otthonkában, kendőben járt, zsírral főzött. Na és persze sütött is. Finomakat. Na nem állt neki komoly tortáknak, fondant bevonatnak! Volt nála zserbó, valami fincsi krémmel töltött puha piskóta és hókifli. Sajnos én úgy 10 lehettem, amikor meghalt, így nem tudtam tőle ellesni a fortélyokat, de néhány receptje azért anyukámnál megmaradt. 
Amikor a csajos klubra készülődtem, keresgéltem a receptek közt. Igazság szerint nem akartam túlbonyolítani a sütés témát, de azért valami kis édességet csak kéne készíteni. Ekkor akadt meg a kezem a hókifli receptjénél. Iszonyatosan "bonyolult" a recept. Végy egy pohár tejfölt, öntsd egy tálba, majd a kiürült poharat töltsd meg - jó púposan - disznózsírral! Keverd el a tejföllel, és tégy hozzá annyi lisztet, hogy nyújtható tésztát kapj! Formázz belőle kifliket, töltsd meg, amivel akarod, 20 perc alatt süsd meg, és melegen forgasd vaníliás porcukorba!
A én úgy gondoltam, hogy mivel a klubba is viszek, itthon is jó lenne, 450 g-os tejfölt vettem alapul - nem apróztam el. Ez a zsírral végül úgy 85 dkg lisztet vett fel. Arra már sajnos nem emlékszem, mamám milyen formában készítette a kifliket. Nálunk az a szokás, hogy nagyobb (kb. 6 cm átmérőjű) pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk, megtöltjük szilvalekvárral, és félbehajtjuk. Így kerül a tepsibe. Úgyhogy én is így csináltam. Igen ám, de nincs nekem már olyan igazi celofános szilvalekvárom, úgyhogy sajnos ez egy picit kifolyt. Igaz, aztán már rutinosan csak a sűrejét kerestem, a lé az üvegben maradt. A szeptemberi csajos klubon szóba jött a füge, és úgy tűnt, szinte mindenki szereti. Vagy ha nem, akkor van bokra. Így hát készítettem fügelekváros verzióban is. Egész jó lett! A lényeg a végeredmény. Volt is mit kóstolni, mivel ebből a mennyiségből végül 125 db sikeredett!
A klubban mindenféle szóba került, a horgolás is. És előkerült egy pénztárcából egy kis "szerencsevirág". Gyorsan lenéztem a mintát, másnap pedig kipróbáltam. Íme:
A decemberi alkalomra pedig azt hiszem, Dóri ötlete alapján kihúztunk két nevet, akiknek majd kizárólag saját készítésű ajándékot készítünk. Sütit, ajándéktárgyat, frizurát, masszázst - ki mihez ért. Én először kicsit kétségbe voltam esve ötlet terén, de tegnap végül felgyúlt a fény az agyamban. Az ötlet megvan, csak a kivitelezésre maradjon idő! Természetesen csak átadás után fogom feltenni az oldalra a remekműveket :)

2011. november 1., kedd

Hipochondria

Amikor gond nélkül éljük az életünket, tesszük a dolgunkat a napi turin szerint, hajlamosak vagyunk a szervezetünk által küldött jeleket nem tudomásul venni. Ráfogjuk az öregedésre, a stresszes munkára, a környezetre. Amikor viszont valaki egy olyan súlyos betegségen van túl, mint én, teljesen megfordul vele a világ! Hirtelen egy kis hőemelkedés, egy kis bőrpír valami súlyos betegség hírvivőjévé válik és az ember már rögtön a halálán van. Miért nem figyelünk magunkra akkor is, mikor még tehetnénk?
Szeptemberben elkezdett viszketni a nyakam. Először úgy véltem, az új parfümöm miatt. Nagyon tetszett az illata, de amikor vakarózni kezdtem, félretettem. Ittam Calcimuscot minden nap, nem használtam a parfümöt sem, a viszketés azonban nem akart múlni. Sőt, szinte egyre rosszabb lett.
Ez idő tájt volt a Limfóma klub találkozója Szegeden, majd ott megkérdezem a dokimat! Sajnos ő nem tudott résztvenni a találkozón. Mivel ez volt a Limfóma-világnap alkalmából rendezett találkozó, több vidéki doki is eljött "sokkolni". Előadásaik sajnos nem a sikeres gyógyulásról, a kitartásról szóltak, hanem a limfómák által okozott szövődményekről - a viszketéstől az agydaganatig! Abban sajnos többen is egyetértettünk, hogy mivel ide olyanok járnak, akik már átestek egy hasonló betegségen, igen jól tájékozottak a betegség tüneteivel kapcsolatosan, illetve már saját kárukon megtanulták, hogy időben kell orvoshoz fordulni. Illetve ezek az előadások nem az erőt adják, hanem a kétkedést. Ennek ellenére rendszerint végig kell hallgatnunk a tünetegyüttesek részletes felsorolását és a diagosztikai módszerek fejlődését. Egy dolog azonban csak most ütötte meg a fülem: a limfóma egyik ún. B tünete lehet a viszketés. Ráadásul éppen egy olyan lány mutatkozott be, akinek ez volt az egyetlen külső tünete. Na csak ennyi kellett!
Mire hazaértem, csak ezen tudott járni az agyam. Másnapra végül eljutottam odáig, hogy olyat tegyek, amit megfogadtam, hogy nem fogok: Bújtam a netet a Hodgkin tüneteiről. Végül sírógörcsöt kaptam. Ismét előjöttek azok a gondolatok, amelyek akkor jártak a fejemben, amikor megtudtam, hogy beteg vagyok. Leírhatatlan. Egyszerre aggódom a gyerekeimért, a családomért és a saját jövőmért. És fáj. 
Másnap elmentem a háziorvoshoz - kiderült, hogy mégis az első gondolatom volt a helyes: allergiás lettem. Kaptam kenőcsöt meg antihisztamint és már jól vagyok. Sikeresen túlreagáltam a helyzetet. Abszolút produkáltam a hipochondria tüneteit!
Most, Mindenszentek napján akaratlanul is többet gondolunk a halálra. Nagyapámra egyébként is sokat gondolok. Az ő halála tulajdonképpen nem volt váratlan, sokáig volt beteg. Az egész család látta szenvedését, küzdelmét és végül a gyengülését, leépülését. Én nem kívánom ezt a családomnak. Nem szeretném kitenni őket ennek. Főleg nem a gyerekeimet! Mert bár az az élet rendje, hogy a szülőket a gyerekek temetik, nem kell, hogy így emlékezzenek!
Ezért is hihetetlen számomra, hogyan képesek elviselni fájdalmukat azok a szülők, akik már  a gyermeküket temették!? Most tudtam meg, hogy egy kedves ismerősöm kislányának halála éppen arra a napra esik, mint a nagyapámé. Valami nagyon furcsa egy nap az! És számomra teljesen hihetetlen, hogy mekkora erő van bennük, hogy egyáltalán ők maguk túlélték ezt a csapást, mely az élet legkegyetlenebb játéka az emberrel. És újra tudták kezdeni, új családot tudtak építeni. Minden csodálatom érte! (Elnézést, azt hiszem, ez a szokásos nov. 1-i hangulat...)
A múlt héten voltam a dokimnál is Szegeden. Minden eredményem rendben van, majd valamikor novemberben újabb PET/CT vár rám. Remélem, az sem talál semmit! Addig pedig nem fogok erről írni. Sokkal érdekesebb témák vannak a gondolataimban, amit már hetek óta készülök leírni. Remélem, az őszi szünet elég időt ad erre.