2011. március 27., vasárnap

Kórházi levegő teszt - az eredmény: fejfájás, kialvatlanság

A második gyermekemmel jutottam először kórházba úgy, hogy én magam (mondhatjuk, hogy) nem voltam beteg. 
Mikor, ha nem ünnepnap éjszaka, március 15-én este 10-kor köhögött a lányom a korábban már a nagyobbnál is hallott ugatós köhögéssel. Összenéztünk, megegyeztünk, hogy másnap háziorvos... Éjszaka szegényre viszont nagyon rájött a köhögés. Kedves párom úgy gondolta, jobb lenne azonnal meg kell mutatni orvosnak. Ekkor volt kb. fél egy. Én mondtam, hogy csak egy kis friss, párás levegő kell neki, de ő ragaszkodott a kórházhoz. Természetesen 1 óra körül hívott, hogy szedjem össze a cuccom, be kell feküdnöm vele.
Előző este nagyon nyomott hangulatban voltam, és kimondtam hangosan, amit szerintem minden ember ki szokott ejteni: "De nincs kedvem holnap dolgozni menni!" Nem egészen így képzeltem a dolgot!
A diagnózis: laryngithis, azaz gégegyulladás. Nem ismeretlen a dolog a számomra, én is gyakran szenvedtem tőle gyerekkoromban. Nagyobbik lányom is átesett már rajta, most úgy tűnik, a kicsi örökölte a hajlamot - tőlem.
Elég gyorsan összekapkodtam a legszükségesebb dolgokat, és mire beértem a kórházba, hallottam, hogy ordít szegény. Nagyon nehezen tudtam megnyugtatni. Amúgy is elég rosszul tűri az idegen környezetet, és most még ott is lett hagyva, amíg az apja hazaszaladt értem. Ráztam, ringattam, ölelgettem. Végül hajnal 2-kor megint vacsorázott egyet.
Meg kell mondanom, egyikünk sem érezte magát maradéktalanul jól a kórházban.
Hihetetlenül meleg volt bent. Ezt sosem értettem, miért kell ott olyan meleg? Hiszen köztudott, hogy a bacik melegben sokkal jobban érzik magukat. Így hát mind a 10 m2-es háziorvosi váróban is dögmeleg van. Ha már egyszer bevisz oda valaki valami jó kis bacit, az ott aztán biztos jól érezze magát! A kórház dettó! Én amúgy is elég rosszul tűröm a rossz levegőjű helyiségeket, már a második napon iszonyúan fájt a fejem. Mivel a pici is velem egy szobában volt, nem tudtam éjszakára még résnyire se kinyitni az ablakot.
Noémi meg végül megnyugodott, hogy ott voltam vele, de mindig akkor jutott eszébe a dokiknak és a nővéreknek valami nyűgjük, amikor vagy aludt vagy evett vagy enni enni készült. Számomra felfoghatatlan, hogy miért nem várhat az inhalálós gyógyszerbeadás annyit, míg megeszi az ebédjét? Nem, a spenótos pofiját meg kellett törölni, és két falat között beadni a gyógyszert. Biztos jól esett szegénynek. Még a mamáknál se alszik olyan jót, mint itthon - még ha hagyják, akkor sem. Na a kórházban még nem is hagyták! Kis vizit, nagy vizit, kúp, gyógyszer, légzésszám-mérés stb. Sajnos csak szombat délben jöhettünk haza, de akkorát aludt szegénykém a saját kis ágyikójában, hogy csak vacsorázni kelt fel.
A csavar annyi a dologban, hogy a héten a nagyobbik oviban volt, hétfőn pedig már a fül-orr-gégészeten volt. A diagnózis: kétoldali arcüreggyulladás, egyoldali középfülgyulladás,fülkürthurut, allergiás rhinitis... Mi lesz még!?

2011. március 1., kedd

Körülfúj a szél, avagy mikor lesz már tavasz!?

Múlt hét hétfőn kellően sokkoltam az iskola minden diákját és tanárát, amikor is paróka nélkül jelentem meg, megmutatva "gyönyörű" sörényemet :) Meguntam már ugyanis a macerát, ráadásul már kb 1,5-2 cm-es hajam van. Minek ide paróka!? Volt ám csodálkozás meg nagyotnézés!
Az emberi természet sokszínűségét hűen ábrázolta a kapott reakció. Azt nem mondhatom, hogy volt, aki észre sem vette, hiszen a változás kellően feltűnő. Csak egyszerűen néhányan nem tudtak mit mondani, így hát a bölcsebbik megoldást választották - nem mondtak semmit. Néhány diák, akikkel ritkábban találkozok, meg sem ismert. Hallottam, ahogy a hátam mögött összesúgtak: "Ez a munkavédelem tanár?". Igen, én lennék, teljes őszinte valómban. Persze a legtöbb embert sokkolt ez a hirtelen másság. Sokan megkérdezték, hogy-hogy levágattam, nem sajnáltam-e, mégis miért stb. Ha tudnák! De sajnáltam. De nem a vörös tincseket. Hanem az én mindig természetes színű, néha sehogy sem álló saját fürtjeimet. Azt sajnáltam. Fel voltam rá készülve, és tudtam, ki fog nőni újra, így hát bátran vágattam le, amikor már mindenhonnan a kihullott hajszálak köszöntek vissza. A mostanival nincs ilyen probléma. Biztosan kihullik néhány szál, de az nem okoz olyan elkeserítő látványt, mint a korábbi.
Viszont a fejem szokatlanul fázik! :) Sosem volt ilyen rövid hajam, és őszintén szólva én már a tavaszra készültem, nem ilyen szomorú, sáros, havas, latyakos, maszatos időre. Mikor jön már az a frissítő, üde tavasz? A kellemes virágillatú szellők mikor fújnak végre? Sajnos a meteorológusok egyelőre nem szolgálnak jó hírrel, pedig ma már itt a március.
Múlt héten volt a farsang az oviban. Jót nevettem azon a havas reggelen, amikor a lányomat elvittük az óvodai farsangra. Mert mit is jelent a farsang? Télbúcsúztatást. Épp aznap reggelre esett le akkora hó, hogy lépésben lehetett haladni még a városon kívül is. A lányom nyuszinak készült. A szülői értekezleten megbeszéltük, hogy nem készülünk nagy jelmezesdivel, úgyhogy csak a tavaly húsvéti nyuszifület feltettük és arcfestésre készültem/tünk. Dóritól kaptam egy készletet, de vissza kellett adnom mielőtt használhattuk volna, mert másnak is kellett korábban. Sajnos hozzánk nem került vissza időben. Szerencsére anyukám is kapott kölcsön egy másfajta készletet. Még jó... Úgyhogy reggel google képkereső segítségével ihletet merítve septében varázsoltam (volna...) a lányom arcára valami nyusziféleséget. Csakhogy a kisasszony már a művelet előtti pillanatban jelentette ki, hogy 1. nem akarja, hogy kifessem, 2. nem nyuszi akar lenni! Azt hittem, megőrülök. Végül aztán Noémi arcára rajzoltam egy kis virágot, szép lassan, fokozatos rábeszélés mellett pedig Dorka maskarája is elkészült:
Sajnos ennyire telt hirtelen - első próbálkozásra. Utána pedig én már siettem a 11. kezelésre, így nem tudtunk részt venni a farsangi ünnepségen. Majd jövőre!