2012. július 16., hétfő

Madártej

Tegnap a Facebookon valaki megosztotta a Madártej szelet képét és receptjét. Nagyon guszta volt, és eszembe is juttatta, hogy olyan régen csináltam már madártejet. Az internet tele van recepttel, de én nem fáradtam ezek bogarászásával és elemzésével, hanem elővettem a nagymamámtól tanult receptet és az alapján dolgoztam.


1 liter tejhez a következők kellenek:
15 dkg cukor
3 tojás
1 teáskanál liszt
1 rúd vanília


Szerencsére mindenem volt itthon, vaníliarúd meg még Szepy vaníliavásárlási összefogás akciójából volt még a hűtőben.






Így készült:
A tojásokat szétválasztjuk, a cukorból 2 evőkanálnyit a fehérjéhez, a többit a sárgájához adjuk. (Aki nem szereti nagyon édesen, kevesebbet is használhat. ) A fehérjét kemény habbá verjük, majd forró vízbe szaggatva pár perc alatt megfőzzük. A leszűrt habokat egy nagy tálba tesszük.
A tejet feltesszük forrni. Kikeverjük a tojássárgáját a cukorral és liszttel (ha házi tejből készül, kevesebb is elég, ha bolti hőkezeltből, több...). Ha felforrt a tej, félrehúzzuk a tűzről, és pár perc múlva hozzákeverjük a sárgáját és a vaníliarudat a kikapart magjaival. Visszatesszük kicsit főzni. Elég néhány perc, amíg a liszt meg a tojás megfő, és a tej egy kicsit megsűrűsödik. Ha túl meleg volt a tej, előfordul, hogy a sárgáját kicsit összerántja, apró csomók keletkeznek benne. Ez nem jelent problémát, hiszen ezután én mindig leszűröm a vaníliadarabok miatt. Ha hűlt egy kicsit, rá lehet szűrni a kifőtt habokra, és be a hűtőbe. 
Egyetlen problémája van ennek: hűtve a legfinomabb, és nekem érzékeny a torkom - amúgy IMÁDOM!

2012. július 10., kedd

...

Megbuktam.
A munkában és családban egyaránt.
Alkalmatlan vagyok az életemre.

Dackorszak

Mostanában két mondás jár az eszemben: "Kis gyerek, kis gond, nagy gyerek, nagy gond." és "Nincs két egyforma ember." 
Noémi születése óta nyugodt, csöndes gyerek...volt. Számomra érdekes módon, Dorkához viszonyítva kicsit később tanult meg beszélni, de annál gyorsabban ment a fejlődés. Egyik első szava és mondata volt a "Nem." és "Nem akarom." Ezt mostanra mesteri szintre fejlesztette. 
Tudom, dackorszak meg minden, ez teljesen normális stb. Most viszont vagy a suliban készítettek ki idegileg a diákok, és én nem bírom úgy, vagy a másodikként idézett mondás érvényesül. Őszintén szólva, percek alatt kiborít. 
A kép csak illusztráció. Nekem abban a pillanatban 
nem a fényképezésen jár az eszem...
Már elég régen kiderült, hogy közel sem egyformák Dokával. Noémi elég erős akaratú, határozott személyiség. És amikor a bölcsődei jellemzésbe ezt leírtam 1 éves korában, én voltam hülyének nézve. Hát most előadja valódi énjét. Korábban csak befeszítette magát, ha nem tetszett valami. Ilyenkor legizgalmasabb az volt, amikor a kezembe csinálta ezt. Úgy hátravetette magát, hogy egy párszor még a falba is beütötte a fejét. Mostanában ez már elmarad, szerencsére nyilvános helyen sem gyakorolta ezt a tudását. Inkább csak erősködik, hogy Nem! és ilyenkor semmi sem segít. Augusztusban tölti a 2 évet, és már tart egy pár hónapja ez dacolás. Remélem, hamarosan túl leszünk ezen az időszakon. Akkor már valószínűleg más problémák fognak előjönni.
Ki hogyan kezelitek ezeket a hiszitket? A fenti képet erről az oldalról szedtem. Úgy tűnik, van benne pár hasznos tanács...