2010. szeptember 22., szerda

Vírusos szájfertőzés! - Mi jöhet még!?

Amikor a gyerekorvosunknak mondtam, hogy terhes vagyok, már akkor közölte, hogy nem engedi Dorkát bölcsődébe menni, ha megszületik a pici. Nem kéne, hogy bármilyen fertőzést hazahozzon. Teljesen érthető a dolog. Úgyhogy én már le is mondtam a bölcsődei ellátást, hiszen januártól óvodába fogunk járni.
Itthon voltunk Noémivel már pár napja, amikor anyósom elhozta Katát, a keresztlányomat, Dorka unokatestvérét babalátogatóba. Én akkor normális hangnemben megkértem őket, hogy egy ideig ne hozzák ide, hiszen ő jár bölcsődébe, nehogy elkapjunk valamit. Nem hiányzik egyikőnknek sem. A kislányom immunrendszere még nem alakult ki, az enyém meg ki tudja milyen állapotban van... 
Azóta már kétszer is járt nálunk a kiscsaj, a második látogatás estéjén már az ügyeleten voltak - vírusos szájfertőzést állapított meg a doktornő. Ez volt múlt szombaton. Tegnapelőtt megint itt voltak... No comment. Én nem tudom, milyen módon kellene elmagyarázni a távolmaradás jelentőségét! Talán ez segít:
Egy órával ezelőtt hőemelkedést mértünk Dorkánál, majd amikor belevilágítottam a szájába, megláttam az apró kis hólyagocskákat a nyelvén. Anyósom el is vitte, hogy aludjon náluk. Holnap viszi sógornőm orvoshoz. Muszáj volt eltávolítani itthonról, mert kb percenként puszilgatja a kistestvérét. Ezek után nem csodálkoznék, ha Noéminek is lenne valami baja. De akkor nagyon ideges leszek. Bár már most is az vagyok. Az ő szervezete még kicsi és gyenge ilyesmihez! Miért nem lehet megérteni!? Kata is még 2,5 éves - nem volt az olyan régen! Az biztos, hogy nem bocsátom meg, ha lesz vele valami! Ráadásul most Dorkát se lehet hazahozni pár napig. Pedig ő most igényelné, hogy a közelünkben legyen. Húúúú, nagyon mérges vagyok!

2010. szeptember 19., vasárnap

Hasfájás?

Legutóbbi bejegyzésemben már írtam, hogy tápszert váltottunk. Most a Humana HA 1-et adjuk a picinek. Úgy tűnik, ez jobban is ízlik neki, mint az előző, mert már a 90 ml vízből készített adagot a legtöbbször teljesen benyeli, sőt néha kevés is. Pénteken voltunk méretkezni: két hét alatt (a hazaadástól számítva) 360 g-ot hízott, most 3180 g. Nem is csodálom ennyi kajától!
Viszont ennek a nagy evészetnek és tápszernek van egy hátránya is: sokkal nehezebben emészti meg az apró gyomra, mint az anyatejet. Úgyhogy most küzdünk a hasfájással. Én legalábbis annak gondolom, hiszen ha elszunnyad evés után, gyakran néhány perc múlva sírva ébred. Ráadásul a kakilás is gondot okoz neki.
A nagyobb lányomnál is volt hasonló probléma, ő még ráadásul bukós is volt. Nála az Infacol szuszpenzió oldotta meg a problémát. Noéminek is adjuk már néhány napja, de én nem vagyok elégedett. Espumisan cseppel is próbálkoztunk az elején, talán az neki hatékonyabb. A hazajövetel napján írt receptet a doktornő S6 kúpról. Azt is kap néha, de naponta csak egyet merek adni neki, mert olyan nagy az a kúp a gyerek méreteihez képest, hogy sajnálom szegényt. Szóval most egy kicsit tehetetlennek érzem magam. 
Két étkezés között itatjuk forralt vízzel, teáztatni nem igazán szeretném. Van cumija is, hiszen az fokozza a nyáltermelődést és a bélmozgásokat.
Nem tudom, mi segíthetne még szegénynek? 
Várom a segítő ötleteket! Olyan rossz hallgatni meg látni, ahogy szenved!

2010. szeptember 14., kedd

Újszülött ét/trend

Az előző bejegyzésem nem éppen a kellemes oldaláról mutatta be az az itthon töltött rövid időt. Ezt most pótolnám a kislányom "étkezési szokásainak" apropóján. 
A kórházból úgy jöttünk haza, hogy a pici zárójelentésében ez szerepelt: "mater teje elegendő". Úgyhogy semmilyen tápszert nem írtak fel, bár a kórházban azért kapott valamennyit. Azt se tudom pontosan, hogy mit. Itthon azért a doktornővel írattam fel, biztos, ami biztos alapon. Jól tettem. Az első két napot átvészeltük csak szopival. A kórházban indulás előtt már nem volt alkalmam fejni, estére összesen 120 ml lefejt anyatejem volt a hűtőben. Éjszaka cici pihen, pótlás cumisüvegből. Ez nagyon jó módszernek tűnt. Itthon volt persze az egész család, mások a körülmények, valószínűleg a betegségem is közrejátszott abban, hogy napról napra kevesebb tejem volt. Mértük ugyanis a szopizás mennyiségét. Utána szépen fejtem is minden alkalommal, éjszakára azért csak összegyűlt annyi, hogy egy alkalommal anyatejet, a másik alkalommal pedig tápszert kapott éjszaka a baba. Eddig minden rendben volt. Szépen aludt, volt, hogy fel se bírtuk ébreszteni! A tejem biztos tartalmazott elég tápanyagot, mert előfordult, hogy 30 g-mal aludt 5 órát. Kicsit ki voltam ezen akadva, de azért nagyon boldog voltam, hogy végre tudom szoptatni az én kislányomat. Dorka lányommal ugyanis a tápszeres recepttel a kezünkben jöttünk ki a kórházból. Itthon persze próbálkoztam szaporító csodaszerekkel, de már tudom, hogy a fejben is volt probléma. A környezetem is stresszelt kicsit - akár név szerint is tudnám említeni, de ennek már nincs jelentősége.
A bejegyzésem indítója pedig az a megfigyelés, hogy mivel sajnos néhány napja a szoptatás teljes beszüntetésére kényszerültem, csak tápszert kap Noémi. A doktornőnk hipoallergén, anti-refluxos tápszert írt fel, ugyanazt a márkát, amit nagyobbik lányom is kapott elég sokáig. És most látom csak az összefüggést! Azóta a gyerek fent van 2 órával evés után, nyűgös, hisztis (a kórházban imádták, mert egy hangja se volt szinte egész éjszaka...), láthatóan hasfájós!
Hihetetlen, hogy mennyire sulykolják az anyákba mindenféle közvetítő médián keresztül a helyes (?) szoptatós étrendet, hogy ne legyen hasfájós a baba. És kiderül, hogy nem is az anyatej okozza ezeket a problémákat, hanem a tápszer! Az az anyatej-helyettesítő készítmény, amit kifejezetten azért készítenek, mert így teljes értékű, vitaminokkal és ásványi anyagokkal megfelelően ellátott csecsemő-táplálás valósítható meg. Mégis akkor mi lehet abban a tápszerben, amitől mégis tud fájni a gyerek hasa!? Biztos nem tettek bele K betűs zöldségeket, meg nyers gyümölcsöt, meg ki tudja még mivel riogatják a kismamákat! Nem ezek fogják a hasfájást okozni.
Én úgy láttam, hogy nincs szükség AR tápszerre, mondtam is a doktornőnek, hogy az anyatejtől se bukott egyszer se. Úgyhogy most egy másik fajtát írattam, remélem, evvel majd jobban boldogulunk. Emlékszem, Dorkával mennyit küzdöttünk, mire kinőtte ezt a hasfájósdit. Noémivel ezt talán megelőzhetjük. Kapta ő most is az Espumisan cseppeket, meg az S6-os kúpot, de azért mégsem olyan nyugodt. Szegénykém nem tudja megemészteni azt a sűrű tápszert, amit egyébként is én nagyon utálok, mert ki se jön rendesen az üvegből, összeáll kis csomókba... gusztustalan. A férjem ma hoz a gyógyszertárból Infacol szuszpenziót. Dorkánál ez vált be. Ha a tápszercsere nem segít, akkor marad a régi bevált módszer.
Nektek mi vált be? Várom a tapasztalatokat!

2010. szeptember 13., hétfő

Az első itthon töltött hét - avagy anya kálváriájának kezdetei

Erős idegzetűeknek...

Ennek a bejegyzésnek arról kellene szólnia, milyen remek egy csajjal jöttünk haza a kórházból, aki csak eszik és alszik, nincs egy hangja sem, tökéletesen összehangolódtunk.
Sajnos ez csak részben igaz.
A lányom gyönyörű, nyugodt baba, valóban sokat alszik - már volt, hogy 8 órát egyben aludt! Pénteken volt egy hete, hogy hazajöttünk, és hihetetlen, hogy mennyi minden történt mindössze 10 nap alatt... Szombat este rángatózást vettünk észre amikor aludt. Ez vasárnap is megismétlődött kora délután. Ekkor felhívtam a háziorvosunkat, aki éppen vidéken volt, ezért azt javasolta, hogy vigyük be a kórházba. Ott megvizsgálták, és tkp semmilyen problémát nem talált a doktor úr, de azért szerdára visszarendelt bennünket. Ekkor, mivel minden nap észleltük a rángásokat, vért akartak venni a picitől. Mi kint vártunk a folyosón, ahol könnyes szemmel hallgattam, ahogy ordít szegény. Kb. negyed óra múltán kiderült, hogy többször is megpróbálták a vérvételt, de az a gyerek sűrű vére miatt nem sikerült. Menjünk vissza pénteken. Ekkor a szakadó esőre való tekintettel elhalasztottuk a vizitet, amit végül vasárnap pótoltunk. Mivel nem tapasztaltunk újabb rángásokat, a vérvétel és újabb vizsgálatok elmaradtak, úgy tűnik a probléma megoldódott. :) Közben persze a doktornőnk javaslatára kapott egy kis kalciumot, valószínűleg ez hiányzott a szervezetéből. Ilyen pici babáknál ez elő szokott fordulni, én egy kicsit megijedtem, mivel Dorkával ilyesmi nem volt. De most már megnyugodtam.
Az én problémám viszont sokkal komolyabb. :( Már a terhesség közepén észrevehetően megnagyobbodott az egyik nyirokcsomóm a nyakamon. Akkor a háziorvos nem foglalkozott vele, mondván a diagnosztikai vizsgálatok nagy részét nem lehet terhesen elvégeztetni, különben is, lehet, hogy csak meghúzódott a nyakam, kenegessem sportkrémmel! Mindez persze sehol sincs dokumentálva, mert már biztosan elindítottam volna egy jó kis pert, amibe beleroskad! Hogy miért is?
Egy héttel a szülés utánra olyan lett a nyakam kb. 3 nap alatt, mint egy jól képzett súlyemelőnek vagy birkózónak. Fogalmam sem volt, hogy egy ilyen bánásmód után kihez forduljak, ezért megkérdeztem a gyerekorvosunkat, aki jött megnézni Noémit. Ő volt az én orvosom is anno, megbízom benne. Egy szegedi patológust ajánlott, aki szokott Makón háziorvosi ügyeletet is végezni, kiderítette, hogy szerdán ő ügyel. Innen indult a lavina.
Szerdán a doki megvizsgált, és még onnan a rendelőből felhívta a szegedi klinikát haematológust keresve. Megbeszélte, hogy már másnap mehettem vizsgálatra, mivel a dolog nem tűr halasztást. A szegedi doki másnap megvizsgált, kért vérvételt, röntgent, ill. sebészeti konzíliumra küldött. A nyakamon levő sok-sok nyirokcsomó egyikéből ugyanis minta kell szövettani elemzés céljából. Amikor ezt a kört végigjártam, jött a feketeleves: különböző gyógyszerekről meg kezelésről beszélt hirtelen, sokat nem is értettem elsőre, de megütötte a fülemet egy szó: kemoterápia. Igazából nem sok maradt meg az agyamban abból a beszélgetésből, ez az egyetlen szó visszhangzott a fejemben. Majd kezet fogtunk, és elment. Én pedig ott maradtam a férjemmel az oldalamon és összeomlottam.
Ez nem lehet! Ez nem velem történik! Hiszen még alig van bármilyen eredmény! Könyörgöm, 29 éves vagyok! Nem lehetek rákos! Másnapra kaptam időpontot a műtétre, helyi érzéstelenítéssel távolítottak el egy kis darabot az egyik nyirokcsomómból. Addig én annyit bőgtem, amennyit nem szégyelltem. A férjem megpróbált vigasztaló, bátorító szavakat mondani, de őt is sokkolta a hír. Igaz, még mindig nincs eredmény, semmi sem 100%, de azért feltételezhető, hogy egy tapasztalt szakorvos nem kezd el ilyen szavakkal dobálózni az első találkozáskor. Gondolom, van mire alapoznia.
Folyton a lányaim járnak az eszemben. Nem akarom őket magukra hagyni! Látni akarom őket iskolába menni, érettségizni, fiúzni, esetleg még férjhez menni. Szükségük van rám, arra, hogy normális, ép családban nőjenek fel! 
Még vár rám egy pár vizsgálat, a szövettani eredmény sincs még meg. Azért bizakodók vagyunk, talán még "időben" sikerült felfedezni a bajt. A doktor úr Hodgkin-kórra gyanakszik, ami jól reagál a gyógyszeres kezelésre, jó arányban gyógyítható is. Ez lenne a kisebbik rossz...
Én személy szerint csak a családommal beszéltem erről, nem érzem magam felkészültnek, hogy mindenkinek mosolyogva beszámoljak arról, hogy pontosan miért is nem szoptatom a lányom, mikor a kórházban már úgy beindult a tejem, hogy azt hittem, szétrobban a cicim, hogy mi ez a vágás a nyakamon stb. stb. Úgy gondoltam, a blogon is kínosan ügyelni fogok arra, hogy kerüljem ezt a témát. Most viszont két okból is úgy döntöttem, megosztom veletek ezeket az "élményeket": Egyrészt sajnos nincs senki, akinek valóban ki tudnám önteni a szívem, és ha már az oldalnak napló nevet adtam, ez a legalkalmasabb felület erre a célra. Másrészt olyan kis városban élünk, hogy már ma kaptunk olyanoktól telefonhívást, akiről fogalmunk sincs, honnan tudja máris!? Így hát a pletykákat megelőzendő első kézből értesülhet minden kíváncsi ismerős és ismeretlen a sorsomról.
Első letargikus, önsajnáló kirohanásaimon túl vagyok. Gyógyulni szándékozom. Mindent meg is teszek ennek érdekében. Kaptam egy gyógyszert, a mellékhatásaira másik kettőt... Emellé pedig étrend-kiegészítőket fogyasztok. Ez pedig nem a reklám helye, csak szeretném megmutatni, mi a reggelim:
Remélem, még sok bejegyzést tudok nektek adni. Addig is mindenkinek jó egészséget kívánok!

2010. szeptember 5., vasárnap

Nem vártunk hiába - Szüléstörténet

Nem sokkal azután, hogy közzé tettem legutóbbi bejegyzésemet, a kis pocaklakó tudtomra adta, hogy nem kell már heteket várni a megérkezésére.
Augusztus 30-án, hétfőn délelőtt szivárogni kezdett a magzatvíz. Amúgy is mennem kellett a kórházba CTG vizsgálatra, az utána való vizsgálatnál szóltam a dokinak a helyzetről. Erre közölte, hogy ebből ma már szülés lesz, és elkezdte a betegfelvételt intézni. Szóltam a páromnak, hogy hozza a táskát - SZÜLÜNK!!!
Sajnos éppen olyan szülésnek ígérkezett, mint ahogy az első zajlott. Magzatvíz el, fájás, összehúzódás sehol - jöhet a szülőágy és az oxitocin infúzió. Sajnos nem tudom, milyen nem fekve vajúdni, de ennél gondolom, csak jobb lehet... Szóval ismét ez várt rám. Nagyon kedves szülésznő volt éppen bent, nagyon sokat segített. Már a szülőágyon tőle tudtam meg, hogy a második szülésnél intenzívebbek vagy legalábbis annak tűnnek a fájások. Ha ezt tudtam volna!
A tolófájások sajnos egy kicsit hamarabb jöttek, mint ahogy a méhszáj fel lett volna rá készülve. A doki közölte, hogy tartsam vissza. Hát köszi. Igazán kipróbálhatná! Azért küzdöttem, amíg bírtam. Aztán már nem bírtam. Amikor már hagyták, két fájásra, három-négy nyomásra kint is volt a kis pöttöm. Rögtön szét is pakolt az asztalon, még a köldökcsipeszt is úgy kellett kivenni a kezéből. A csecsemős nővér 2850 g-ot és 47,5 cm-t mért. Szinte pontosan akkora volt, mint a nővére. Gyönyörű, egészséges baba.
A párom egész végig ott volt velem. El sem tudom mondani, mennyit jelent ez nekem. Most persze már sokkal oldottabb volt, mint legutóbb, de tudtam szorítani a kezét, közben pedig lelki erőt adott a nehéz pillanatokban. Számomra nagyon furcsa belegondolni, hogy milyen lett volna, ha inkább kint vár. Kibe kapaszkodtam volna? Az ágy szélébe? Az oxitocin olyan fájásokat csinált végül, hogy azt hittem, nem marad erőm addigra, mire igazán kell. 
Pedig nem is tartott olyan sokáig, de végtelen hosszúnak tűnt. 2 óra előtt kötötték be az infúziót, Noémi pedig 15 óra 55 perckor született. Ez igazán nem sok.
A kisasszonyt meg engem is rendbe raktak, utána pedig kihozták és mellre tették. Nagyon ügyesnek tűnik. A tej alakulása eléggé változó, itthon azt hiszem, kicsit többet stresszelem magam, pedig tudom, hogy nem kéne. A kórházban elég jól beindult, itthon egy kicsit kevesebbnek tűnik. Remélem, be fog állni egy rendes mennyiségre, bár Dorka is megnőtt a tápszerrel is. 
A szoptatós étrendről is eltérőek a vélemények. A kórházba minden látogató barackot hozott. Erre letoltak, hogy nem ehetek nyers gyümölcsöt! Én gyümölcs nélkül meghalok. Nekem minden nap kell valami! A védőnő szerint ehetek barackot, ha lehúzom a héját. A neten meg olyat is olvastam, hogy mindent ehetek, de ha észreveszek valamit a gyereken, akkor azt el kell hagyni. Most döntsem el, hogy kinek is hiszek... Jól össze tudják zavarni az embert! Azt mondjuk nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy a szüléssel hirtelen el kell hagyni egy csomó ételt, amit ugyanúgy fogyasztottam - akár kilószám - a terhesség alatt is! Nekem ez nonszensz. Azért próbálok mértéket tartani, pihenni (nem sok sikerrel), sok folyadékot inni. 
A kisasszony fejlődéséről még majd beszámolok, nem hiszem, hogy mostanában sütés-főzésről tudnék hírt adni. Remélem, azért így is lesz, aki olvas...