2010. szeptember 19., vasárnap

Hasfájás?

Legutóbbi bejegyzésemben már írtam, hogy tápszert váltottunk. Most a Humana HA 1-et adjuk a picinek. Úgy tűnik, ez jobban is ízlik neki, mint az előző, mert már a 90 ml vízből készített adagot a legtöbbször teljesen benyeli, sőt néha kevés is. Pénteken voltunk méretkezni: két hét alatt (a hazaadástól számítva) 360 g-ot hízott, most 3180 g. Nem is csodálom ennyi kajától!
Viszont ennek a nagy evészetnek és tápszernek van egy hátránya is: sokkal nehezebben emészti meg az apró gyomra, mint az anyatejet. Úgyhogy most küzdünk a hasfájással. Én legalábbis annak gondolom, hiszen ha elszunnyad evés után, gyakran néhány perc múlva sírva ébred. Ráadásul a kakilás is gondot okoz neki.
A nagyobb lányomnál is volt hasonló probléma, ő még ráadásul bukós is volt. Nála az Infacol szuszpenzió oldotta meg a problémát. Noéminek is adjuk már néhány napja, de én nem vagyok elégedett. Espumisan cseppel is próbálkoztunk az elején, talán az neki hatékonyabb. A hazajövetel napján írt receptet a doktornő S6 kúpról. Azt is kap néha, de naponta csak egyet merek adni neki, mert olyan nagy az a kúp a gyerek méreteihez képest, hogy sajnálom szegényt. Szóval most egy kicsit tehetetlennek érzem magam. 
Két étkezés között itatjuk forralt vízzel, teáztatni nem igazán szeretném. Van cumija is, hiszen az fokozza a nyáltermelődést és a bélmozgásokat.
Nem tudom, mi segíthetne még szegénynek? 
Várom a segítő ötleteket! Olyan rossz hallgatni meg látni, ahogy szenved!

2 megjegyzés:

Boboce írta...

Szia!

Kitartás nektek .. olvasgattam az utóbbi pár bejegyzést. Nyugi, minden rendben lesz!

Hasfájáshoz szeretnék írni. Nekem a második kisfiam volt hasfájós, a doktornőnek mondtam, hogy nincs-e valami ötlete, mert volt olyan is, hogy 4 órát egyfolytában sírt. Akkor írt fel papaverines oldatot, az csodákat tett. Végre a kicsi is tudott aludni rendesen. Mondjuk kb. 10 hetes volt, mikor elkezdtem adni neki.

Minden jót nektek!
B.

Névtelen írta...

Tisztelt Cím!

Bocsánat, hogy így ismeretlenül írok, de hátha segítségére tudok lenni az én tapasztalataimmal:
Szomorúan olvastam a blogját amire Limara oldaláról találtam meg. Kitartást és sok erőt Önnek és párjának ehhez az úthoz! Drukkolok ezerrel!!!

Ha a kislányának közben megszűnt a hasfájása, akkor nem kell elolvasnia ezt a hosszúra sikeredett levelet!
Amiért írok Önnek az a kislánya hasfájása a tápszertől. Az én kisfiam most 29 hónapos, és anno ő is sokat szenvedett a hasfájástól, pedig én szoptattam is mellette. Nem is ez a lényeg, hanem, hogy miután rátaláltunk a gyerekorvos asszisztense által javasolt tápszerre, nagy mértékben javult a kisfiam hasfájása, szinte el is múlt. Ez a tápszer a Novalac AC volt, azóta már azt megszüntették, de azt hiszem Novalac AC 2 néven van forgalomba és a végén már én is ezzel etettem a kisfiamat, úgy 1 és negyed éves koráig. Nem olcsó, mert támogatás nem volt rá, 400 gr. van benne,de megérte, hogy nem kellett fél napokat sétálással tölteni a kisfiamat cipelve, arról nem is beszélve, hogy nem szenvedett szegénykém.
A másik dolog, ami szintén jót tett neki, hogy hasra fektettem. Először oldalt és hanyatt mertem csak altatni, de egy fél napos sírás után megfogadva valaki tanácsát hasra fektettem a hasamra, ő pedig rögtön bealudt 3 órára, én pedig nem mertem letenni, hanem alatta feküdtem, mert úgy féltem, hogy újra felébred és sírni fog órákig. Azóta is hason szokott többet aludni, mint háton. Az első gyermekem viszont utált hason feküdni, és mondták, hogy veszélyesebb is, a bölcsőhalál miatt, de volt légzésfigyelőnk és így nem aggódtam annyira. Bár egyszer oltás utáni lázas állapotában bizony majdnem örökre bealudt, mert annyira lelassult a légzése, hogy a légzésfigyelő sípolása ébresztett fel engem én pedig hevesen rázni kezdtem szegényt. Lázas betegségnél és nagy melegben csak légzésfigyelővel szabad szerintem hason fektetni.Persze ez csak az én véleményem és tapasztalatom.
A tápszert csak gyógyszertárban lehet kapni. Mi Budapesten lakunk, itt általában meg kellett rendelni, és másnap mehettünk érte.
Van honlapjuk is, ha a Novalac névre rákeres biztosan megtalálja!

Mégegyszer minden jót és jobbulást, erőt és minél hamarabbi egészséget kívánok Önnek és gyönyörűszép kislányainak is!

Tiszelettel:
Fodorné Tünde