2010. május 31., hétfő

A vasárnapi ebéd: Gyros

Limara blogjáról már régóta kacsingat rám a pira kenyér receptje. A hétvégét itthon töltöttük, úgyhogy elhatároztam, hogy a vasárnapi ebéd főfogásaként gyrost készítek, friss pitával.
Szombaton beszereztük a húst, egy kg sertéscombot. Viszont nem éppen a legjobb háziasszony módjára, fűszert nem vettünk hozzá - mondván, az mindig van otthon. Na most nem volt. Úgyhogy az eltervezett egész éjszakás pácolódás helyett csak néhány órát állt a fűszerben - azért elég jól átvette, de legközelebb erre jobban felkészülök :)
Bedagasztottam a tésztát pontosan a leírt mennyiséggel. Kézi robotgéppel dolgoztam, rögtön a kelesztőtálban. Gyönyörűen összeállt a tészta, az utolsó szemig összeszedte a lisztet. Kicsit aggódtam is, hogy nem lett-e kemény, mert a receptben "lágyabb tészta" szerepel. Na igen, de minél? Úgy döntöttem, nem kontárkodok bele, kipróbáljuk így, legfeljebb kenyérrel esszük!
Mindenesetre felkészítettem egy kis gyenge csirkelevest is, nehogy éhen maradjon a család! :)
A tésztát a leírásnak megfelelően kelesztettem, daraboltam, nyújtottam és a sütő grillrácsán megsütöttem. Nekem 4 db befért egyszerre, úgyhogy tkp. a sütő felfűtése tovább tartott, mint maga a sütés! :) De megérte:
Izgultam, hogy biztos lyukas lesz-e a közepe, úgyhogy az első sütésnél odaültem a sütővel szembe. :) Érdekes volt látni, ahogy a kis lapok egyszer csak nagy levegőt vesznek! Néhány perc alatt gyönyörűen megsültek.
A hűtőben volt néhány paradicsom és kígyóuborka, meg még a kamrában néhány szem ókrumpli. A köret így sült krumpli, friss paradicsom és tzaziki lett. Nagyon jól laktunk! :))

2010. május 27., csütörtök

Krémsajtos kukoricaleves

Ma délelőtt az egyik szupermarket lánc akcióváltására lecsapva a boltban, majd anyósoméknál töltöttük a délelőtt nagy részét. Így a tegnapi csirkemaradék mellé egy gyors levesre volt szükség. A mindmegette.hu-n találtam régebben a kukoricaleves receptjét. Azóta már több változat is felkerült, én egy kicsit összemixeltem a különböző módozatokat, és ez lett belőle:
1 l víz
1 leveskocka (tyúk- vagy erőleves) vagy 1 ek. ételízesítő
kis só
1 kk. fehérbors
25 dkg mirelit kukorica vagy 1 konzerv
1 tömlős sajtkrém
petrezselyemzöld
A fűszeres vízben megfőzöm a kukoricát (a mirelitnek kicsit több idő kell), majd amikor már majdnem kész, csipetkét szaggatok bele, végül pedig belenyomom a sajtkrémet. Egyet rottyantok rajta, és kész. Általában egy kis friss petrezselyemzöldet is teszek bele még a sajt előtt, mostanában viszont a kislányom finnyáskodik miatta, úgyhogy ezt most elhagytam. Meg lehet még bolondítani a tányérban egy kis reszelt sajttal is...
Képet nem készítettem, mivel nem éppen az az esztétikus leves, viszont elég ízletes, gyorsan kész van és ami ami számomra mostanában a legfontosabb: a lányom nagyon szereti. Két hónapja átesett egy hányós-hasmenéses vírusfertőzésen, azóta nem az igazi az étvágya. Ebből megevett két tányérral. :)

2010. május 21., péntek

Az a csúnya fotós bácsi!

Két és fél éves lányom imádja a fényképezőgépet. Amikor látja, hogy fényképezünk, odanéz, mosolyog, pózol és követeli, hogy megnézhesse a kijelzőn megjelent remekművet. Ezért még álmaimban sem gondoltam, hogy könnyeimmel köszködve fogok hazaindulni a mai bölcsődei fényképezésről.
Mivel már néhány hete itthon vagyunk együtt, csak később indultunk a bölcsibe, 9 óra tájt érkeztünk. Átvettük a szép ruhát, és meglestük, hogyan zajlik a fotózás. A fotós teljesen profi kellékekkel és felszerelésekkel érkezett. Volt itt minden: virágcsokor, antik bőrönd, maci, esernyő... Dorka már a csoportszobába sem akart bemenni a többiekhez, rögtön ment volna ő is fényképezni. De még nem a mi csoportunk volt a soron, úgyhogy kicsit le kellett intenem, hogy még nem mi következünk. Így hát vártunk. Ez volt az első hiba.
Kb 10 óra felé került ránk a sor. Folyamatosan engem keresett, ott voltam. Na igen, de folyton engem nézett, nem sikerült a fényképész felé irányítani a tekintetét, úgyhogy inkább kiküldtek. Innentől jött a sírás.
Úgyhogy az én remek, vagány kislányom egy félős kis nyuszivá változott hosszúra nyúlt betegsége alatt. Már 5 hetet töltöttünk itthon - 1 hét megszakítással. Azóta teljesen anyás lett, szégyenlős, bújós már egy ideje, de feloldódik egy kis idő után. Na most nem sikerült. Később nekiállt játszani, és nem lett fotó. Nem mertem visszamenni se, úgyhogy nem tudom, mennyire próbálták rávenni a fotózásra. 
Értetlenül állok az eset előtt, és fáj a szívem azok után az el nem készült fotók után, amik lelki szemeim előtt megjelentek... Főleg, hogy tudom, mennyire akart volna ő is menni és pózolni. Csalódtam, de csalódásom tárgyát nem tudom megnevezni, hisz a lányomra nem tudok haragudni. Akkor csak én ronthattam el valamit! Ha nem tudnám, milyen, és nem lettem volna vele a tavalyi fotózáskor (ami szintén a betegszabadságunk alatt zajlott), akkor lehet, hogy elsiklanék a dolog fölött. Így viszont nem értem, mi történhetett! A család pedig le fogja szedni a fejemet egy fényképért, amit most úgy tűnik, magamnak kell elkészítenem, mert hiába viszem egy másik fotóshoz, ott a műteremben, idegen környezetben még jobban meg fog szeppenni!
Most teljesen tanácstalan vagyok. Hogyan kellene visszaterelnem, hogy megint olyan talpraesett kiscsaj legyen? Vagy az teljesen normális egy ekkora gyereknél, hogy így megváltozik néhány hónap alatt?

2010. május 18., kedd

Tejfölös-fokhagymás csirke anyós módra

Anyósoméknál mindig rengeteg csirke van. Amikor elérik a vágósúlyt (1-1,2 kg), szinte minden étkezés csirkehúsból áll. Kétségtelen, hogy legfinomabb a frissen vágott, nyersen rántott gyenge rántott csirke. Egy idő után azonban már kinövik ezt a súlyt, és a 2 kg-os csirke már nem olyan zsenge. Ilyenkorra pedig már kezdik is kinőni a helyüket, úgyhogy tömegesen rohannak a vágóhídra. A mi hűtőnk is ilyenkor telik meg csirkehússal. :) Viszont mondtam anyósomnak, hogy legyen szíves ezentúl génkezelt csibéket vásárolni, aminek csak melle és combja van. Elegem van ugyanis abból, hogy az egész csirkének összes többi alkatrészét nekem kell megenni. És persze én is a korábban említett részeket szeretem(szeretném) a legjobban.
A tegnap kapott csirke nem jutott el a fagyasztóig. Anyósomtól tanult módon készítettem el. Nagyon egyszerű, viszont finom, szaftos főétel készült belőle: tejfölös-fokhagymás csirke. Pár gerezd fokhagymát egy kevés olajon megpirítottam, felöntöttem egy kis vízzel, bele a csirke tetszés szerinti darabkái, ételízesítő és néhány babérlevél. A vízből csak annyit szoktam alá önteni, hogy éppen ne lepje el, nem kell túl bő lére engedni. Az ételízesítő mellé nem kell már extra sózás, ha a bolti változatot használjuk. Én viszont szoktam bele tenni édesanyám saját készítésű, friss zöldségekből darált ételízesítőjéből. A házi sosem lesz olyan sós, mint a bolti ízfokozós verzió, úgyhogy érdemes utánakóstolni.
A csirke korától függő ideig puhára főzöm a húsokat, majd egy púpos evőkanál liszttel és egy nagy adag tejföllel behabarom. Én leginkább nokedlivel szeretem (amit akár a csirke mellett is meg lehet főzni - ekkor kicsit több lére van szükség), de finom kifőtt tésztával vagy rizzsel is.
Nagy előnye ennek az ételnek, hogy bármilyen csirke/tyúk bármilyen részéből elkészíthető. Egy jó tyúkleves után gondot okozhat a levesben főtt húsok felhasználása. Aki unja már a tojásban panírozott verziót, érdemes kipróbálni. Ilyenkor érdemes a fokhagymát egy kis leveslével felönteni, ekkor már nem igényel túl sok fűszerezést.
Jó étvágyat!

2010. május 14., péntek

Sajtos hajtovány

Tegnap találtam a fagyasztóban egy fél csomag zöldbabot, úgyhogy el is határoztam, hogy a mai ebéd zöldbableves lesz. Nálunk otthon az volt a szokás, hogy utána valami tésztaféle volt a levezetés - általában palacsinta. Nos, immár hogy saját családom van, az ilyen tartalmas levesek utáni tészta kiválasztása nem is olyan könnyű feladat. Talán a férjem a legválogatósabb mindannyiunk közül. Ő nem szereti a palacsintát (hogy lehet azt nem szeretni!?), nem evett a múltkori gofriból se, nem kell neki se mákos, se túrós, se diós, se se... A lányom meg a lekváros tölteléket kerüli - remélem, csak egyelőre. Úgyhogy maradt a sós verzió. Rögtön eszembe jutott Limara egyik receptje, a Hajtovány. Itt az ideje, hogy kipróbáljam!
Mivel kicsit soknak találtam a mennyiséget, csak fele adagot készítettem. Szerintem nekünk elég is lesz, bár a férjem még nem evett belőle - meglátjuk utána :) Azzal indult a történet, hogy kimerült az elem a mérlegemben, így a régi 2dkg/evőkanál módszerrel mértem a lisztet, majd kézi dagasztógéppel gyúrtam össze a tésztát. Egy pici liszt még kellett hozzá, de alapvetően jól sikerült eltalálni a mennyiséget. Miközben a tésztát állítottam össze, rádöbbentem: Jé, ez szinte pont ugyanaz, mint amit én pizzalapnak szoktam készíteni!
A tészta szépen megkelt, ki is nyújtottam, ameddig a nyújtódeszka engedte, és utána jött a kavalkád! A margarin ebben a 20 fokos időben nem volt éppen kenhető állapotban, hát bedobtam kicsit a mikróba. Igen ám, de közben csörgött a telefon, és a margarin tejesen folyóssá vált. Rákentem így a kinyújtott tésztára. Aztán viszont a tojást és a sajtot összekeverve egyszerűen nem tudtam eloszlatni egy B2-es méretű (bocsánat, műszaki vagyok) tésztán. Nagyjából szétterítettem, aztán reszeltem rá még egy kis sajtot - biztos, ami biztos. Feltekertem, és feldaraboltam. És meglepetésként ért a dolog, hogy ezek ekkorák! Mi lesz, ha még kel? Azt hittem, kis takaros tekercseket kapok, erre meg itt vannak ezek a hatalmas bucik! Minden mindegy alapon azért a tepsire pakoltam és kisütöttem őket.
A képen látszik is, hogy némelyiket sikerült elég keskenyre vágnom, úgyhogy azok szépen összekeltek, összedőltek :( A fotogénebb darabokat azért megmutatom, mert így első próbálkozásra és néhány malőr után azért nem lettek olyan rosszak! Az ízéről csak annyit, hogy még melegen meg bírtam enni belőle 3-at két tányér leves után. Ez azt hiszem, magáért beszél! 

Köszönöm Limara!

Másnapi tapasztalat: Asztali minigrillben néhány perc alatt felfrissíthető.

2010. május 13., csütörtök

Pocakkal a virágoskertben

Kb 2 hónappal ezelőtt vettem egy 50 db-os csomag kardvirág hagymát. Azóta tervezem, hogy el kellene rakni. A kis hagymák eldugdosása nem is jelentene olyan nagy gondot, de előbb a leendő virágok helyét kellene a gazoktól megtisztítani. Ezzel sem lenne gond - pocak nélkül... A férjemet többször kértem már, hogy segítsen, de nem jutottunk odáig. Hol száraz volt a föld, hol sáros, hol esett, hol tűzött a nap... Ma ebéd után, amikor a lányom lefeküdt aludni, kimentem, hogy saját kézbe vegyem a dolgokat. 
Gyorsított eljárásban gazoltam. Van itthon egy kerti szerszám, én kiskapának hívom. Igazából fogalmam sincs, hogy mi akarna lenni, de olyan formájú, mint egy kapa, viszont csak olyan széles, mint egy kaparó. Nekem éppen kézre áll és könnyű. Na ezzel gyorsan felcsapkodtam a gazokat, gereblyével elhúztam, a nagyját kiszedtem - kész. Már ez is kifárasztotta amúgy is sajgó derekamat, de már egyszerűen nem tudtam nézni, hogy a zacskóban mennek tönkre a virághagymák. Gyorsan eldugdostam őket, egy-kettő már elkezdett hajtani, de attól tartok, nem kell mindet felszednem az ősszel :) Az esélyt azért megadom nekik.
A kálagumók még mindig hasonló sorson vannak. Nagy papírládába szedtem őket az ősszel, azóta is várják, hogy visszakerüljenek a földbe. Már az előszobába kiraktam néhány hete, hátha átesünk rajta, és végre sikerül rávennem a párom a kertészkedésre. Hát a feladat még várat magára. 
Anyósomék igazi parasztcsalád - a szó legjobb értelmében. Mindent megtanultak a szülőktől, amit egy ilyen kis mezővárosban alkalmaztak. Állatokat tartanak, veteményeznek, régebben földeket is műveltek szép számban. Na a gyerekkorban végzet kulimunka meghozta az eredményét. A kedvesem még 6 kis növényt se hajlandó elásni, csak több heti könyörgés után. Ebből már kezd elegem lenni, úgyhogy néhány napon belül azokat is elteszem. Bár az ásás már végképp nem kismamának való feladat!

2010. május 11., kedd

Mit enne a gyerek?

Kétéves Dorka lányom nem mondható válogatósnak, nekem úgy tűnik, hogy csak az én főztömmel tesz kivételt. Tegnap rakott kelt készítettem. Az egyik szomszédasszonytól kaptam egy gyönyörű fejet. Hatalmas volt. Muszáj volt megmérnem: 2,7 kg! Úgyhogy elosztottam 3 felé, anyukámnak és anyósomnak is adtam egy-egy darabot. Nézegettem a netet a receptek után, de végül az eredeti elgondolásnál maradtam. A lányom egyszerűen meg se kóstolta. Eddig azért ehetetlent nem főztem, sőt, ez szerintem finom lett. Kérdezgettem, hogy mégis mit enne, sorolgattam a kajákat, amit hirtelen gyorsan el tudnék készíteni. Végül aztán a tejfölös tésztára csillant fel a szeme, és közölte "Az fincsi!"
Mivel mára is maradt a kelből, ma újabb feladat elé állított a leányzó ebédje. Végül borsólevest és gofrit készítettem.
A mai napig számban (igazából a tudatallattimban) érzem gyerekkorom porcukros, csokihabos gofriját, amit egy kedves néni készített a lakókocsiból kialakított büféjében. Azóta se ettem olyat! Több receptet is kipróbáltam már, de nekem ez hasonlít legjobban arra a régi ízre!
Íme:
50 dkg liszt
17 dkg cukor
1 cs sütőpor
2 cs vaníliás cukor
1/2 l tej
5 tojás
250 g sütőmargarin olvasztva
Sajnos nincs habszifonom, ezért a csokihabot még nem tudom hozzá elkészíteni, de már régóta tervezem, hogy beszerzek egyet. Sajnos mindenütt eléggé horror áron lehet hozzájutni. Már "sugalltam" a családnak, hogy szükségem lenne egyre :)

2010. május 9., vasárnap

Konklúzió a mentaléről

Tegnap leszűrtem az elkészített mentalevet. Nagyon szép színe lett. Ásványvizes üvegekbe töltöttem és betettem a hűtőbe. Igaz, az én torkon nem nagyon bírja a hideget, de ezt a férjem szerint "mentás limonádét" így érdemes fogyasztani. Én egy kicsit hagyom szobahőmérsékleten... Szóval az eredményben én egy kicsit csalódtam. Amilyen erős illata van a mentának, azt hittem, jobban fog érződni az egészen az íze is. Ráadásul az üveg, amibe töltöttem 4250 ml űrtartalmú, úgyhogy elvileg töményebbnek kellett volna lennie. Megkóstolva a végeredményt, az alábbi következtetéseket vontam le, amiket holnap szerintem már alkalmaznom is kell, mert a kissé savanykás íz ellenére azért fogy:
- kevesebb citrompótlót teszek bele (nem tudom, pontosan melyik kiszerelés illik bele, én a Tescoban a Haas féle 200 db-os csomagot kaptam, azt borítottam bele) - talán elég lesz a fele is...
- több cukor és menta kell (a receptben 30 dkg cukor szerepel 5 l vízhez, én kipróbálom 40 dkg-val 4 l-hez...)
Amúgy egyébként kellemes frissítő íze van. Töltöttem le több mentás receptet a netről, azt hiszem, azokból is fogok kipróbálni párat.

2010. május 7., péntek

Eső utáni terepszemle

Tegnap végre bennünket is elért az a nagy viharos időjárás, ami az országban több helyen elég nagy károkat okozott. Nálunk a kár szerencsére kimerült abban, hogy egy pár óráig nem volt áram. Én először nagyon örültem az esőnek, hiszen már több, mint egy hete nem esett egy csöpp eső sem. Később azonban, amikor a lányommal gyalog jöttünk haza a bölcsiből, már nem élveztem annyira a dolgot.
Ma délután volt időm kicsit körülnézni az udvaron és a kertben. Nekiálltam kicsit gazolni, hiszen a jól felázott talajból könnyebben ki lehet húzni a mélyen gyökerező növénykéket is. Na ez persze 21 hetes terhesen se jelentett sok könnyebbséget! Se hajolva, se guggolva, se egyéb pózokban nem éreztem jól magam. De azért az oregánót kiszabadítottam végre az elburjánzott gaztengerből. Elég szépen fejlődött az elmúlt hetekben (sajnos a gaz is). Remélem, idén tudok is belőle szüretelni pár ágat. Tavaly ugyanis nem menekült meg férjem gaztettétől, miszerint átment rajta a fűnyíróval. És még érezte is a finom oregano illatot, ami mellesleg a kedvenc fűszere! De nem zavarta a dolog! :)
A kertben is megörültem a kis tök és bab kezdeményeknek. Kellett már nekik ez az idő. De persze a folyondár is élvezi a vizet. Fogalmam sincs, hogy fogom kiirtani. Tekergőzik mindenfelé az indája a föld alatt, és a legváratlanabb helyeken képes kihajtani. Utálom.
A legnagyobb bosszúság azonban akkor ért, amikor megláttam a püszkefáimat. Minden egyes bogyó rajta csupa lisztharmat! Most fogalmam sincs, hogy mit csináljak vele! Mindenfelé azt írják, hogy ősszel a fertőzött ágakat vissza kell vágni. Na de hol van még az ősz? Odáig rendben, hogy leszedem az összes gyümölcsöt, :( de a növényt meg lehet még menteni? Lehet ilyenkor is metszeni? Vagy várjak vele őszig?

2010. május 6., csütörtök

Kezdőként a blogok közt...

Életemben először próbálkozok a blog használatával. Ezért kérek mindenkit, aki megtekinti az oldalt, vegye figyelembe ezt a tényt!
Délelőtt a neten keresgettem különböző mentás recepteket. 2008 őszén kaptam egy tövet az akkori egyik kedves kolléganőmtől, Marikától. Sokat nem tudtam róla, maximum annyit, hogy jó teának. Gyorsan elültettem, tavasszal ki is hajtott. Na idén! Látom, hogy kb. kétszer akkora helyen terjeng, mint tavaly. Most olvasom, hogy nagyon agresszív, szinte kiirthatatlan növény. Ezért ajánlatos kordában ültetni. Na köszi. Ősszel azt hiszem, megpróbálkozok valami edényzetet leásni köré, mert így nagyon nem lesz jó!
Szóval találtam elég sok jó érdekes receptet, és mivel a férjem gépe előtt ülök, nem mentettem semmit, hanem szépen kigyűjtöttem őket egy füzetbe. Remélem, tudok belőle hasznosítani párat. Találtam egy frissítő receptet Limara oldalán (itt olvasható), és meglepetésemre a férjem közölte, hogy rögtön csináljak vagy 5l-t, mert ő az ilyet egyébként szereti. A következő kérdés pedig: Van mentánk? No comment. :)
Különösen jó lenne, ha a párom köhögésén tudnánk vele csillapítani valamennyit, mert azt olvastam, hogy arra is alkalmas. Az első átköhögött éjszaka után gyorsan száműztem szegényt a nappaliba. Muszáj volt. Éjszaka többször úgy ébredtem, mintha egy hajón próbálnék aludni, ami éppen viharba került. Csak ennyire rázkódott az ágy! A lányunk se aludhatott valami tökéletesen... Szerencsére ő külön ágyban, úgyhogy csak a hanghatásoknak volt kitéve, a hullámeffektusnak nem :)