A projekt neve: Költözés

A szó legszorosabb értelmében: költözünk. Így jelen időben. Már majdnem két hónapja lakunk új lakhelyünkön, de még tegnap este is dobozokkal, zacskókkal felszerelkezve jöttünk. Ilyenkor látszik csak igazán, hogy mennyi mindenünk van, és mennyi minden van elraktározva a lakásban "majd jó lesz még valamire" felkiáltással. 

Őszintén szólva a hócipőm is tele van a pakolással, ráadásul idén az összes nyári szabadságunk költözéssel telt el, mégis úgy gondolom, hogy jó lenne, ha az ember úgy 5 évente költözne. Sok felesleges holmitól megszabadultunk - egyesektől fájó szívvel...

Az új lakásunk önkormányzati bérlakás - de az érkezésünk alkalmából szépen felújították: ablakcsere, festés, fürdőszoba felújítás miegymás. Kényelmes, jó elosztású. Sajnos nincsen udvar, a gyerekeknek hiányzik, hogy le tudjanak menni. A település központjában vagyunk. Az ajtón kilépve jobbra úgy 50 méterre az óvoda - a fürdőszobaablakból látom az udvarát. Balra kb. 200 m az új munkahelyem. Addig meg útba esik az orvosi rendelő, a posta, a takarék. Az utca túloldalán ABC, zöldséges.

Kicsit furcsa elhagyni a városi életet, az este 8-ig, 10-ig nyitva tartó üzleteket. Bele kell szoknunk abba, hogy falun másként mennek a dolgok, jobban át kell gondolni a bevásárlást. Sajnos a piac is jóval kisebb itt, a hétvégén jó volt otthon piacozni. El is töltöttem több, mint egy órát az árusok között. 

Egyelőre két otthonunk van: Itthon és Otthon. És az Otthon nem csak a makói házunkat jelenti, ami nemsokára már más otthona lesz, hanem az egész várost, a makói családot. Olyan nehéz egy kétnapos hétvégét úgy otthon tölteni, hogy mindenkit meglátogassunk, mindenkinél vendégeskedjünk egy kicsit. Mindenki kitesz magáért, amikor vendégül lát, kész hízókúra ez a családlátogatás!

A házunkba egy ismerős pár költözik albérlőként. Nekem rossz volt így kipakolva látni az otthonunkat, amit magunknak alakítottunk, tervezgettük a további munkákat. Megsirattam már párszor azt a helyet. Igaz, nem vágtuk el ezt a köteléket véglegesen, mégis megvan az esélye, hogy talán soha nem költözünk oda vissza többet. Mi is, a gyerekek is jól érezték magukat, jó szomszédság volt ott. Itt úgy tűnik, csak magunkra számíthatunk.

A lakásban azért már kezdünk megszokni, lassan minden a helyére kerül. Vennünk kellett viszont egy-két bútort is. Egy ülőgarnitúrát már beszereztünk - használtat. És kinéztem egy nagyon szép szekrénysort a neten, amit meg szeretnék rendelni a nappaliba, ha az előző munkahelyemről megkapom a vizsgáztatásért járó extra pénzt. Sajnos erre kicsi az esély, a kedves KLIK ugyanis nem tartja jogosnak ezt a kifizetést. Szóval addig a nappaliba való könyvek és egyéb nyalánkságok maradnak a dobozban.

Az új munkahelyem eddig tetszik, úgy tűnik, meg is birkózok a rám szabott feladatokkal, bár még a bürokratikus rendszer minden lépcsőjét még nem látom át, de idővel majd az is meglesz. Furcsa azért, hogy délután is dolgozok, kevesebb idő jut másra. Viszont gyorsan eltelik az idő. Egészen más a környezet, mint az iskolában.

A férjem is élvezi a munkahely közelségét: 25-30 perc alatt bent van, nem kel hajnalban, nem fáradt annyira, el tud menni a gyerekekért az oviba stb.

A gyerekek pedig már járnak az itteni oviba, és számomra meglepő módon hamar be is illeszkedtek. Nem volt eddig semmi probléma velük, részt vettek a programokban. Úgy tűnt, jól érzik magukat.

Jó lenne tudni, mit tartogat számunkra a jövő, meddig maradunk itt. Bár ezután a költözés után legalább 5 évet várunk a következővel... De nem tudhatjuk. Próbáljuk egy kicsit a szemléletünket is változtatni, kinőni ebből a tipikus magyar földhözragadt életből, de ennyi holmival nehezen mozdul az ember. :) Egyelőre próbaidős vagyok a hivatalnál, hátha nem kell mostanában bútort és poharakat csomagolnom... 

Húsvéti kalács

Elég az önreklámból, most csak egy szimpla dicsekvés:

Ezt a kalácsot - pontosabban ennek az elődjét - sütöttem Húsvétra a frissen sült/főtt sonka és tojás mellé. A régi bevált recept alapján készült, viszont a netnek hála megtanultam egy videóról a hatos fonást is. A videó ötlete alapján csak félidőben kentem le tojással, így nem volt szükség takargatásra.
Ez ma készült. Az elsőt nem volt alkalmam fotózni, mert még langyosan elhordták a verebek :)

Új kihívás

Az elmúlt időszak (különösen a karácsonyi) ajándékozási dömpingjei alatt felfedeztem magamnak egy hobbit, az ékszerkészítést. Igyekszem minél több technikával megismerkedni, hogy kiteljesítsem a tudásom - már amennyire csekély mennyiségű szabad időm engedi. Ennek érdekében hatalmas mennyiségű és értékű alapanyagot halmoztam fel. Elég sok mindent készítettem már belőle a családom, szomszédaim, ismerőseim örömére. Íme egy összeállítás a kollekció töredékéből:

Mostanra pedig úgy döntöttem, megpróbálok ezzel egy kevés fizetés-kiegészítést összekuporgatni magamnak, úgyhogy belevágtam az üzletbe :)

Kezdetleges boltomat néhány remek cuccal itt megtalálhatjátok.

Remélem, elnyeri minél több ember tetszését. Segítsetek fellendíteni a családi kasszát! :)

U.i.: Most látom, hogy erről már írtam a múltkor. Sebaj, most a fotóval próbálom a leendő vevőimet inspirálni :)

Új üzlet

Mostanában el voltam foglalva A "biznisz" beindításával.

Már jó ideje fontolgatom, hogy valami kiegészítő lehetőséget keresek. Remélem, egy kicsit segít, bár gyanítom, hogy többet várok tőle, mint amennyit hoz.

De nem leszek kishitű, bármi megtörténhet.

Ezért aztán megkérek mindenkit, terjessze ezt a lehetőséget! :)

Na nem a legújabb MLM-től, piramisjátékról, "gazdagodjmeggyorsan" üzletről van szó. Csak amit én itthon, saját kézzel elkövetek a hölgyek (és urak) örömére...

Itt megtekinthető egyelőre kezdetleges formában...

Tejszínes rakott krumpli 2.

Korábban már leírtam ennek az egyszerű, de ízletes ételnek a receptjét, de akkor nem sikerült képet mellékelnem.

Ma újra elkészült. Bevallom, én is a saját blogomon néztem utána, mert már olyan régen készült utoljára. Ma nem vágytunk semmi nehéz és hosszadalmasan elkészíthető ebédre (kicsit későn is keltem ehhez), úgyhogy ebből falatozott a család minden tagja jóízűen.

Haldokló város?

Először is Boldog Új Évet mindenkinek!

Egyáltalán nem ilyen bejegyzéssel szerettem volna újra jelentkezni, de a mai reggelem olyan jól indult, hogy nem bírom magamban tartani.

Az idei tél első hóesése még decemberben történt, egy hétig el sem olvadt. Most vasárnap is esett egy kevés, úgy 8-10 cm. Sajnos ez a mennyiség ismét megbénította a város közlekedését, akárcsak az előző.

Idézzük is fel: Decemberben, ha jól emlékszem éppen Mikuláskor esett le a nagy hó. Hirtelen valóban nagyon sok esett, főleg így elsőre. Az utak, és hangsúlyoznám, hogy Makó belterületéről van szó (!), járhatatlanok voltak. Az utak bordásak, a latyak megfagyott, majd valamikor ledúrták a felső néhány centit, és ami maradt, az a jégpáncél. Ez ment majdnem egy hétig. 

A lakosságban szerencsére  (na jó, a legtöbbekben - ne általánosítsunk...) még maradt annyi kötelességtudat, hogy a saját háza előtt eltakarította a járdát. Szigorúan! Az előtte húzódó bicikliút már nem az övé... És természetesen ismét érvényesül, a szlogen: "Ami mindenkié, az senkié." Az önkormányzati épületek előtt és a főtéren volt ugyanis letaposva a hó, úgy ahogy a hét közepén leesett. Látva, hogy a természet nem akar segíteni a hó olvadásában, brigádokat vonultattak fel a főtéren (máshova már nem jutnak el, biztos eltévednek ebben a nagy városban), és vaslapáttal, kapával (!) törték a jeget a következő hét hétfőjén!!! 

A városban egyedül az autópályáról levezető, átmenő forgalmat bonyolító útvonalon volt némi takarítás. Hozzáteszem, a temérdek mennyiségű hó java éjszaka esett, de reggel nyolckor még nyoma sem volt semmilyen takarításnak!

Hasonló helyzetre ébredtünk tegnap reggel is. A városban lehetetlen az úton közlekedni. Majd' ötéves lányommal, szabályos vagy sem, a járdán kerékpároztunk. A lakók ismét teljesítették a feladatukat, a tegnap délutáni áldásos napsütés pedig elvégezte az utómunkát. Tehát száraz a járda. A szemem láttára dobott egy hátast, majd takarózott be a biciklijével egy srác az úton - iskolába menet. Még jó, hogy nem ment át rajta egy autó!

És miért adtam ezt a címet a bejegyzésnek!? Komolyan kérdik, hogy miért hagyják el annyian a várost!? Egyre több embertől hallom, hogy menne el, megvallom, köztük én is. Éppen most emelték meg a kommunális adót 30%-kal, és még arra sincs pénze a városnak, vagy nem akar rá áldozni, hogy az utakat időben eltakarítsák! A tetves fürdőt meg kellett építeni, a hitelt fizetni kell, az új Makovecz teret le kellett térkövezni, majd aztán fölverni, hogy valahonnan Nyugat-Európából előnevelt fákat telepítsenek a helyére - novemberben! Ez nagyon kellett. Megépítették a korcsolyapályát, biztos ingyen, majd a hétvégén láttam, hogy hamarosan úszómedence lesz belőle, mert áll rajta a víz. Nesze nektek korcsolyapálya! Fel a korcsolyát, ki az útra!

Hozzáteszem, most is és decemberben is, ahogy elhagytuk a Makó vége táblát, száraz utakon lehet autókázni és gyönyörködni a havas tájban!

Hogy én miért nem megyek? Mert egyelőre örülök, hogy van munkám - nyárig. Aztán remélem, sikerül találnom Kecskeméten melót. És megyünk. Amíg ilyen eszetlen vezetés működik itt, nincs értelme. Munka nincs, állítólag a bölcsinket is be akarják zárni tavasszal - néhány hónappal az év vége előtt. A főtéren üresen állnak az üzletek, mert a fürdőtől akkora bevételre számítottak, hogy még a bérleti díjakat is az egekbe vitték. Normális ez? Lassan csak a nyugdíjas réteg marad, aztán széttárt kézzel áll majd a városvezetés és kérdi, hogy miért...