2011. december 26., hétfő

Karácsony

Minden évben már novemberben elkezdődik a tervezgetés, majd egymásra mutogatás, megsértődés, számolgatás, hogy kinél hányszor voltunk Szenteste. Igazság szerint ez már egy pár éve elég kellemetlen számunkra. Úgyhogy idén egy kemény döntést hoztunk: Itthon maradunk Szenteste! Kicsi családunk együtt ünnepel. A nagyszülőkhöz pedig elmegyünk a másik két napon.
Igen ám, de még sosem főztem vacsorát Karácsonyra. A hallal annyira nem vagyunk barátságban, úgyhogy azt most ki is hagytuk. Két felnőttre és két gyerekre pedig nem kell akkora adagokat számolni, úgyhogy egyféle vacsora volt: Aszalt szilvával és sajttal töltött pulykamell szezámos bundában kirántva. 
A bevásárlást sikerült elintéznem, a takarítással viszont nagyon nem haladtam. A munka és a gyerekek kivették minden erőmet, energiámat. A férjem itthon volt 23-án és 24-én, így együtt próbáltuk kicsit gatyába rázni a lakást. Többé-kevésbé sikerült is. 
Még 24-én is készültem a másnapra szánt ajándékokkal, a főzéshez szinte az utolsó pillanatban kezdtem neki. Még jó, hogy az apjukkal meg egymással is el tudnak játszani a lányok, így elkészültem - talán - időre. A pulykamell egy részéből csináltam egy kis ragulevest is - a lányok azt szeretik. Nincs mese, azt kell enni, amit szeretünk. Szenteste tiszteletére csinosba öltöztünk, úgy ültünk asztalhoz.
A Jézuska vacsora alatt tette a fa alá az ajándékokat. A nagyobbik lányom alig hagyta, hogy befejezzük a vacsorát. "Ne szedjél már többet!" "Menjünk már be!" stb. kiáltásokkal adott hangot türelmetlenségének. Úgyhogy besiettünk a szobába meglesni a fát. Volt néhány ajándék már alatta. A trambulin nagyon tetszett mindkettőjüknek. Gyanítom, hasznos ajándék lesz a feles energia levezetéséhez. :) A téli idő miatt kevesebbet szaladgál - de ezzel szerintem minden gyerek így van. A gyerekszoba kb 1/3-át elfoglalja, de szerintem megérte.
A Szenteste szerves része nálunk vagy 15 éve a Luca macskája alias "Sárkányos kalács". Legalábbis gyerekkorában azt hiszem, öcsém nevezte el így. Ezt nekem is meg kellett csinálnom. A mazsolától nem vagyunk annyira elragadtatva, így már egy ideje szezámmagos tetővel készül...
Összességében véve jól sikerült az este. Remélem, minden évben együtt töltjük ezt az ünnepet még jó sokáig!
Kellemes Ünnepeket Mindenkinek!

2011. december 24., szombat

Boldog Karácsonyt!

Nagyon sok boldog karácsonyt kívánok mindenkinek!
A képre kattintva gyönyörű hóesés kezdődik :)

2011. december 15., csütörtök

Csajos klub és ajándékok

Adós maradtam még a hétvégi beszámolóval, amikor is megajándékoztuk egymást a Csajos Klubban. Korábban írtam, hogy kihúztuk a neveket, akinek ajándékot kellett készíteni. Most már leleplezhetem, hogy miket készítettem. 
Íme:
Először Évinek találtam ki, hogy fülbevalót készítek. Akkor még nem is tudtam, milyen vadregényes útja lesz ennek... Na de mibe tegyem? Na akkor készítek neki egy ajándék dobozt is. Így lett két ajándék. A másik név Macus volt, mint kiderült, egymást ajándékoztuk meg. Akkor már neki is illik két ajándékot készítenem. Na de mit?
Keresgettem fülbevaló mintákat, és akkor találtam rá képekre, amin üvegeket horgoltak körbe szép csipkés mintával - ez lett a mécsestartó. Igaz, Macus is horgol, de tudtam, ilyen apró dolgokkal nem igazán foglalkozik, úgyhogy reméltem, azért fog örülni ennek is. A másik ajándékot pedig akkor találtam ki, amikor a keresztlányomnak készítettem decoupage képet - természetesen mesefigurás szalvétával. Macusnak pedig találtam egy szép fokhagymás képet - lila árnyalatokkal. Pont neki való!
Ez idáig mind szép és jó, a megvalósítás mégsem sikerült olyan jól, ahogy szerettem volna. A fülbevaló minta keresgetéssel napokat töltöttem, mégse találtam olyat, ami tetszett volna. Így hát kreáltam egyet. Ugye milyen ügyes vagyok? :) Körbehorgoltam fagolyót feketével, vettem gyöngyöket és eldöntöttem, valami hópehely-félét teszek a végére. Abból van rengeteg minta a neten, de az egyik nagyobb, mint a másik. Aztán végre rátaláltam a megfelelőre. Igen ám, de Makón alkatrészt vásárolni? Vicc. Egy komplett fülbevalóhoz való alkatrészekből valami tutira hiányzik. Berágtam, rendeltem neten. 190 Ft-os szállítási költséggel baráti. Pénteken ide is ért. Szombatra kész lett.
A mécsestartóhoz két mintát ötvöztem. A netről elég sok lefényképezett vagy bescennelt mintakönyvet le tudtam tölteni, ebből kerestem két mintát, éppen összepasszoltak. Lehet, hogy még magunknak is megcsinálom. A kreatív boltban vettem szép üveg mécsestartót, a kikeményített munkát ráborítottam. Így száradt a radiátor tetején. Így már nem csúszott le az oldalán. Először féltem, hogy nem áll meg, de így már jó lett.
A decoupage képhez öntöttem egy keretet, amikor a másikat megcsináltam a keresztlányomnak. Viszont az valamiért buborékos lett, ezért úgy gondoltam, ajándékba mégsem adom. Csakhogy elfogyott a gipsz, és lustaság fél egészség - nem vettem. Csak az utolsó pillanatban. Úgyhogy a képet szombat délelőtt festettem meg, addigra száradt meg annyira az alap, hogy tudjam festeni. A ragasztót már hajszárítóztam... :P 
A doboz hamarabb kész lett, ahhoz kivételesen kaptam mindent itthon. Bár azt hiszem, a szalvéta Pestről való...
Legközelebb megmutatom, mit kaptam ÉN :) És mesélek az élményekről.

2011. december 8., csütörtök

Méteres kalács

A munkahelyemen néhányan összefogtunk, és együtt vendégeltük meg a kollégákat egy kis sós és édes süteménnyel, üdítővel a névnapjaink jóvoltából. Én saját készítésű süteménnyel készültem. 
Az internetről kerestem még a nyáron a receptet. Nekem már akkor is ízlett, és mivel mindenképpen kipróbált recept alapján akartam készülni, ismét elkészítettem a Méteres kalácsot.
Természetesen minden elfogyott, két szünet alatt kiürült a dobozom.
Ez volt októberben.
Az egyik kollégámnak annyira ízlett, hogy azóta is emlegette. Tegnap - a kérésére - újra elkészítettem.
Íme a recept:
2 piskótát kell készíteni - egyenként:
4 tojás sárgája
26 dkg cukor
26 dkg liszt
7 ek. olaj
10 ek. melegvíz
1/2 cs sütőpor
4 habbá vert tojásfehérje
- a másik barna piskóta, amibe 2 ek. kakaópor kerül - a liszt súlyát ezzel csökkentve
Töltelék:
2 külön főzött puding: 4 dl tej, 4 ek. cukor, 1 puncs és 1 vaníliapuding, mindkettőbe 2-2 dkg vaj
Tetejére: kb 30 dkg étbevonó + kevés olaj
Eredetileg püspökkenyérformába készül a piskóta, de nekem csak szögletes - talán kenyérsütő - formám van, ezért a mennyiség erre van számítva. Mivel van belőle kettő, egyszerre megsül 180 fokon kb 40-45 perc alatt. Nekem mindig felpúposodik a teteje, aminek később az aljának kéne lenni, ezért amikor már kihűlt, ezt a púpot levágom. Jó lesz későbbre!
Amikor már kellően elhűlt a piskóta és a krém is, a piskótát kb 1-1,5 cm-es szeletekre vágom, és a pudingokkal megkenve felváltva egymáshoz ragasztgatom. Lemértem, nekem csak kb 65 cm lett, nem érte el az 1 métert! :) A nagy nyújtódeszkára mindenesetre csak átlósan fért!
Ezután következhet a csokimáz. Forró gőz fölött összeolvasztom a bevonót és az olajat, kenhető öntetet készítek. Szépen bekenem vele a sütit. Másnap reggelig kiteszem a kamrába (vagy a hűtőbe - ha befér), másnap szelhető. 
Egyetlen trükkje, hogy ferdén kell szeletelni, így szép csíkos mintázata lesz. Ezen a képen a második sütés látszik. Ennek sajnos kicsit összetört a csokija. 
Azért az íze nagyon jó lett. Ma is gyorsan elkopott az adag. Többen közölték, hogy süthetnék minden héten. Még a végén sorozatgyártásba fogok! :)

2011. november 26., szombat

Kreatív tevékenység szervezett keretek között

- azaz, volt egy kis délutáni program, amikor az ember kikapcsolódhatott és megalkothatta a lakás adventi díszeit. Hiszen a holnapi nap már advent első vasárnapja! Mindezt a lányom bölcsije szervezte - a szülőknek. A legjobb benne az, hogy rengeteg alapanyagot össze tudnak gyűjteni, amit fel lehet használni egy ilyen alkalommal. És takarítani sem nekem kell utána! Arról nem is beszélve, hogy a munka alatt nem rángatja az egyik gyerek a nadrágomat, másik a kezemet, hiszen szakavatott gondozónők vigyáznak rájuk.
Az idei ilyen szervezésű nap tegnap volt. Összeszedtem a régi koszorú alapomat, gyertyáimat, díszeimet, és a benti növények, bogyók felhasználásával elkészült az idei ajtó- és asztaldíszem:

2011. november 13., vasárnap

A horgolás rabja

Valóban úgy érzem, hogy rabja lettem ennek a műfajnak. Bár még ahhoz nem űzöm elég ideje :)
Az alapanyagok beszerzésével viszont bajban vagyok. És nem csak anyagilag. Forrásilag. (Na ez szép magyar...) Szóval Makón van két rövidárubolt, ahol sok minden van, de még sincs semmi. Egy egész fal tele van fonallal. De az, ami nekem kéne, sosincs. Sőt, zseníliadrótról még nem is hallott a hölgy! :S
Úgyhogy rendeltem netről. Csak hát a postaköltség! De talán így azért olcsóbb, mint a benzin. Múlt szombaton érkezett meg a csomagom. Én örültem, hogy munkanap volt - nekünk ráadásul nem is kellett dolgozni. De a posta jött, és hozott nekem egy nagy doboz fonalat. A legfontosabb, hogy megvan az alapanyag a saját nagykendőmhöz, a South Bay Shawlette-hez. Nagyon megfogott az egyik blogra felrakott kép, és őszintén szólva, azt fogom leutánozni. Ehhez viszont 7-es horgolótű kellett. Természetesen egyik fantasztikusan felszerelt üzletben sem kaptam a városban. Így kénytelen voltam élni Macus felajánlásával, miszerint ad egyet kölcsön. Pénteken el is ugrottam érte. Már majdnem fele kész! :) Kép majd csak a végeredményről!
A héten viszont így ügyködni nem tudtam, a netet böngésztem néhány minta után. És akkor találtam rá erre az aranyos együttesre, Snow Flower Set néven. Sajnos úgy fest, fizetős a minta, de azért megpróbáltam rákeresni, hátha valaki mégis feltette valahova. Véletlenül azonban a google-ba Snow Flake-et írtam be, ami hópihét jelent. Nagyon szép mintákra bukkantam, az egyiket (ezt) meg is csináltam gyorsan, mivel a mintáról szóló képet valamiért nem tudtam lementeni. Íme:
Mivel Catania fonalból készült 2,5-es tűvel, és a minta is elég sűrű, nem igényelt keményítést. Valahova biztosan kiakasztom majd.

2011. november 7., hétfő

Szombati menü: Hókifli nevetéssel fűszerezve

Az apai nagyanyám - Isten nyugosztalja - igazi parasztasszony volt. Állatokat tartott, otthonkában, kendőben járt, zsírral főzött. Na és persze sütött is. Finomakat. Na nem állt neki komoly tortáknak, fondant bevonatnak! Volt nála zserbó, valami fincsi krémmel töltött puha piskóta és hókifli. Sajnos én úgy 10 lehettem, amikor meghalt, így nem tudtam tőle ellesni a fortélyokat, de néhány receptje azért anyukámnál megmaradt. 
Amikor a csajos klubra készülődtem, keresgéltem a receptek közt. Igazság szerint nem akartam túlbonyolítani a sütés témát, de azért valami kis édességet csak kéne készíteni. Ekkor akadt meg a kezem a hókifli receptjénél. Iszonyatosan "bonyolult" a recept. Végy egy pohár tejfölt, öntsd egy tálba, majd a kiürült poharat töltsd meg - jó púposan - disznózsírral! Keverd el a tejföllel, és tégy hozzá annyi lisztet, hogy nyújtható tésztát kapj! Formázz belőle kifliket, töltsd meg, amivel akarod, 20 perc alatt süsd meg, és melegen forgasd vaníliás porcukorba!
A én úgy gondoltam, hogy mivel a klubba is viszek, itthon is jó lenne, 450 g-os tejfölt vettem alapul - nem apróztam el. Ez a zsírral végül úgy 85 dkg lisztet vett fel. Arra már sajnos nem emlékszem, mamám milyen formában készítette a kifliket. Nálunk az a szokás, hogy nagyobb (kb. 6 cm átmérőjű) pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk, megtöltjük szilvalekvárral, és félbehajtjuk. Így kerül a tepsibe. Úgyhogy én is így csináltam. Igen ám, de nincs nekem már olyan igazi celofános szilvalekvárom, úgyhogy sajnos ez egy picit kifolyt. Igaz, aztán már rutinosan csak a sűrejét kerestem, a lé az üvegben maradt. A szeptemberi csajos klubon szóba jött a füge, és úgy tűnt, szinte mindenki szereti. Vagy ha nem, akkor van bokra. Így hát készítettem fügelekváros verzióban is. Egész jó lett! A lényeg a végeredmény. Volt is mit kóstolni, mivel ebből a mennyiségből végül 125 db sikeredett!
A klubban mindenféle szóba került, a horgolás is. És előkerült egy pénztárcából egy kis "szerencsevirág". Gyorsan lenéztem a mintát, másnap pedig kipróbáltam. Íme:
A decemberi alkalomra pedig azt hiszem, Dóri ötlete alapján kihúztunk két nevet, akiknek majd kizárólag saját készítésű ajándékot készítünk. Sütit, ajándéktárgyat, frizurát, masszázst - ki mihez ért. Én először kicsit kétségbe voltam esve ötlet terén, de tegnap végül felgyúlt a fény az agyamban. Az ötlet megvan, csak a kivitelezésre maradjon idő! Természetesen csak átadás után fogom feltenni az oldalra a remekműveket :)

2011. november 1., kedd

Hipochondria

Amikor gond nélkül éljük az életünket, tesszük a dolgunkat a napi turin szerint, hajlamosak vagyunk a szervezetünk által küldött jeleket nem tudomásul venni. Ráfogjuk az öregedésre, a stresszes munkára, a környezetre. Amikor viszont valaki egy olyan súlyos betegségen van túl, mint én, teljesen megfordul vele a világ! Hirtelen egy kis hőemelkedés, egy kis bőrpír valami súlyos betegség hírvivőjévé válik és az ember már rögtön a halálán van. Miért nem figyelünk magunkra akkor is, mikor még tehetnénk?
Szeptemberben elkezdett viszketni a nyakam. Először úgy véltem, az új parfümöm miatt. Nagyon tetszett az illata, de amikor vakarózni kezdtem, félretettem. Ittam Calcimuscot minden nap, nem használtam a parfümöt sem, a viszketés azonban nem akart múlni. Sőt, szinte egyre rosszabb lett.
Ez idő tájt volt a Limfóma klub találkozója Szegeden, majd ott megkérdezem a dokimat! Sajnos ő nem tudott résztvenni a találkozón. Mivel ez volt a Limfóma-világnap alkalmából rendezett találkozó, több vidéki doki is eljött "sokkolni". Előadásaik sajnos nem a sikeres gyógyulásról, a kitartásról szóltak, hanem a limfómák által okozott szövődményekről - a viszketéstől az agydaganatig! Abban sajnos többen is egyetértettünk, hogy mivel ide olyanok járnak, akik már átestek egy hasonló betegségen, igen jól tájékozottak a betegség tüneteivel kapcsolatosan, illetve már saját kárukon megtanulták, hogy időben kell orvoshoz fordulni. Illetve ezek az előadások nem az erőt adják, hanem a kétkedést. Ennek ellenére rendszerint végig kell hallgatnunk a tünetegyüttesek részletes felsorolását és a diagosztikai módszerek fejlődését. Egy dolog azonban csak most ütötte meg a fülem: a limfóma egyik ún. B tünete lehet a viszketés. Ráadásul éppen egy olyan lány mutatkozott be, akinek ez volt az egyetlen külső tünete. Na csak ennyi kellett!
Mire hazaértem, csak ezen tudott járni az agyam. Másnapra végül eljutottam odáig, hogy olyat tegyek, amit megfogadtam, hogy nem fogok: Bújtam a netet a Hodgkin tüneteiről. Végül sírógörcsöt kaptam. Ismét előjöttek azok a gondolatok, amelyek akkor jártak a fejemben, amikor megtudtam, hogy beteg vagyok. Leírhatatlan. Egyszerre aggódom a gyerekeimért, a családomért és a saját jövőmért. És fáj. 
Másnap elmentem a háziorvoshoz - kiderült, hogy mégis az első gondolatom volt a helyes: allergiás lettem. Kaptam kenőcsöt meg antihisztamint és már jól vagyok. Sikeresen túlreagáltam a helyzetet. Abszolút produkáltam a hipochondria tüneteit!
Most, Mindenszentek napján akaratlanul is többet gondolunk a halálra. Nagyapámra egyébként is sokat gondolok. Az ő halála tulajdonképpen nem volt váratlan, sokáig volt beteg. Az egész család látta szenvedését, küzdelmét és végül a gyengülését, leépülését. Én nem kívánom ezt a családomnak. Nem szeretném kitenni őket ennek. Főleg nem a gyerekeimet! Mert bár az az élet rendje, hogy a szülőket a gyerekek temetik, nem kell, hogy így emlékezzenek!
Ezért is hihetetlen számomra, hogyan képesek elviselni fájdalmukat azok a szülők, akik már  a gyermeküket temették!? Most tudtam meg, hogy egy kedves ismerősöm kislányának halála éppen arra a napra esik, mint a nagyapámé. Valami nagyon furcsa egy nap az! És számomra teljesen hihetetlen, hogy mekkora erő van bennük, hogy egyáltalán ők maguk túlélték ezt a csapást, mely az élet legkegyetlenebb játéka az emberrel. És újra tudták kezdeni, új családot tudtak építeni. Minden csodálatom érte! (Elnézést, azt hiszem, ez a szokásos nov. 1-i hangulat...)
A múlt héten voltam a dokimnál is Szegeden. Minden eredményem rendben van, majd valamikor novemberben újabb PET/CT vár rám. Remélem, az sem talál semmit! Addig pedig nem fogok erről írni. Sokkal érdekesebb témák vannak a gondolataimban, amit már hetek óta készülök leírni. Remélem, az őszi szünet elég időt ad erre.

2011. augusztus 18., csütörtök

Állapotjelentés 5. - Sugárkezelés

Elég régen nem adtam hírt egészségügyi állapotomról, de akikkel találkoztam, megmondhatják: JÓL VAGYOK. Igen, így nagy betűkkel. És nemsokára talán már elfelejthetem ezt az egészet!
Előzőleg bejelentettem, hogy megyek sugarazásra. Jelentem, végeztem azzal is. Azoknak, akik nem ismerik a procedúrát - ahogy korábban én sem - bemutatom, hogyan is zajlik a dolog.
Kaptam a kezelőorvosomtól egy beutalót az Onkoterápiás Klinikára. Leegyeztette nekem az időpontot, meg is jelentem. Kb. 1-1,5 órás várakozás után be is jutottunk a doktornőhöz. Nagyon kedves volt, mindenről tájékoztatott. Átküldött egy másik helyiségbe, ahol ún. topo-CT-t készítettek. Ezzel feltérképezték a testem, és készítettek egy ún. maszkot. Ez egy valami hőre lágyuló műanyag háló, amit melegvízbe mártva a megfelelő testrészre terítenek, felveszi a test formáját, és kb 10 perc múlva le lehet venni. Nekem megformázták az egész felső testemet a hasamtól a nyakamig. Erre lehet aztán berajzolni a tájékozódási pontokat, amit lézerrel jelölnek ki, illetve a besugárzási pontokat. (Van, akinek a testére rajzolnak vmi filccel és ennyi...) Elég furcsa érzés volt ez a művelet. Olyan, mintha egy nagy, meleg, nehéz, vizes törölközőt terítenének rám. Nincs is ezzel baj, amíg nem kezd el szilárdulni. Mivel a végei le vannak kötve, az anyag pedig ridegszik, nem igazán enged. Úgyhogy jó 10 percig (vagy 20-ig is...) nem tudtam egy mély levegőt venni. Fullasztó érzés. Próbáltam nem erre figyelni és megnyugodni, de mindenképpen Kurt Russel fulladási jelenete volt a szemem előtt, ha jól emlékszem, a Poseidon című filmből. Nagyon realisztikusan ábrázolták az ember küzdését, miként próbál levegőhöz jutni ösztönösen. Aztán ennek szerencsére vége lett, és kaptam egy másik időpontot, kb. 2 hét múlvára.
Ekkor újra rám tették a maszkot és berajzolták a besugárzási célkeresztet. Végül csak a nyakamhoz került. Később megnéztem a számítógépen, egész a szegycsontom mentén végig volt a célterület. Ide kaptam összesen 30,4 Gy besugárzást 18 részletben. Minden nap járnom kellett. A doktornő javasolta, hogy délután menjek, mert akkor talán kevesebbet kell várnom. Így is volt, hogy 2-3 órába telt, mire végeztem. Szerencsére már ekkorra legtöbbször volt ingyenes parkolóhely a kórháznál. (Összesen kb 10-12 hely van.) Ami azért nagy szó! Ezt komolyan kell venni, mert a parkolóőrök direkt rá vannak szállva a kórház környékére. Mintha nem lenne az embernek elég baja! 
Minden délután mentem tehát Szegedre. Én, egyedül. Kicsit izgultam a vezetés miatt, de hamar belejöttem. Busszal nem lett volna érdemes közlekedni, mert a város most több helyen fel van bontva, a helyi tömegközlekedés elterelve, összevonva, helyettesítve. Úgyhogy maradt a kocsi. Kaptam utazási támogatást, még nem érkezett meg a számlámra, de hozzávetőlegesen 40ezer forint árú benzint utazgattam el 3 és fél hét alatt... Ennek felét se fogom megkapni.
Miután elkészült a maszkom, vártam röpke 2 órát és már sorra is kerültem. Egy elég kényelmetlen, kemény asztalra kellett felfeküdni, rám tették a maszkot, beállították a referenciapontokat, amit korábban felrajzoltak és indul! Egy bazi nagy gép - Siemens márkájú, ezt is sikerült leolvasnom - dolgozik. Forog jobbra, balra, közben surrog, kattog, recseg, sípol. Első alkalommal eléggé félelmetes volt. Folyton az jutott eszembe, hogy mi van, ha rám szakad az egész!? Tudom, hogy hülyeség, de ott feküdtem az asztalon, a maszk meg rácsatolva, nehogy el tudjon mozdulni. Hát ez az! Ha bármi gond adódik, nincs menekvés! Aztán persze "megszoktam", már amennyire meg lehet.
Viszont majdnem minden alkalommal más hölgy állította be a gépet. Mindegyikük kedves volt, de mindegyik elmondta, hogy nem értik, miért kellett ekkora maszkot készíteni, hiszen csak a nyakamon van berajzolva. Hát én is kényelmesebben éreztem volna magam, ha tudok egy igazi nagy levegőt venni. Nem irigylem a hölgyeket, akik ott dolgoznak. Mivel sugárveszélyes a terület, a kezelőhelyiség egy biztonsági ajtó mögött van. Ez kb 10 méterre van attól, ahol a beteg fekszik. Úgyhogy, amikor felfektetnek, kimegy, becsukja az ajtót, beindítja, visszajön, ráteszi a gépre a "terelőkét", amivel még tudják a sugárnyalábok irányát befolyásolni, utána megint kimegy, beindítja, visszajön, kienged. Ezt naponta vagy 30 betegnél. Kilométerhiányuk biztos nincs!
Már többen kérdezték tőlem, hogy melyik a jobb, a sugár vagy a kemó? Egyértelműen a sugár. Gyors, fájdalommentes, nem zökkent ki annyira az életemből. Viszont minden nap be kell járni. ÉS: Sajnos nem mentes a mellékhatásoktól sem, bár korántsem olyan megviselő, mint a kemónál. Nekem az első pár alkalommal fájt a tarkómnál a fejem. Azt gondoltam, hogy csak kényelmetlen a fejtámasz meg az egész asztal, amire fel kell feküdni. Hát nem! Kiderült, hogy olyan magasra nyúlik a célterület, hogy a tarkómat is érinti. Egy hét múlva kezdődött a hajhullás. Majdnem sírva fakadtam! Szerencsére csak egy háromujjnyi magasságig, hátul. És most, hogy már nem járok, nő is vissza. Az sugárterápiás doktornő mondta az elején, hogy nyelési nehézség előfordulhat mellékhatásként, mivel a nyelőcsövem közelébe sugaraznak. Az nem volt, csak egy kis torokkaparás, szájszárazság. Viszont a szájnyálkahártyám tropa lett, azt is érte a sugár. Emiatt már nagyon vártam, hogy vége legyen. Sajnos ez még mindig nem múlt el, de már javul. Jelenleg is elég nehezen tudok enni. A savanyú csíp, a sós mar, a darabos karcol. Egyszer csak elmúlik ez is!
A kezelőorvosommal ma beszéltem, megtapogatott, mindent rendben talált. Novemberben kell mennem kontroll PET/CT-re.
És most egy kicsi más téma következik, bár összekapcsolódik a sugárra járással. Sajnos a legtöbb alkalommal, hiába mentem délután, elég sokat kellett várnom. Általában másfél órát. Kedves emberekkel ismerkedtem meg, szólt a tv, de így is nehezen telt az idő, úgyhogy vittem magammal elfoglaltságot. Mi mást, mint horgolást?
Macustól kaptam egy kevés maradék pamutfonalat, hogy gyakorolhassak, és a gyerekkalaphoz is vettem. A három kombinációjából megalkottam (vagy legalábbis azon az úton indultam el) Annás táskáját a Barka fonal Horgolósuliból. 
Azt hiszem, a rövidpálcák most már elég jól mennek. :) Ez majdnem teljesen a kórházban készült. Szerintetek sokat vártam?

2011. augusztus 7., vasárnap

Hétvégi szórakozás családdal és anélkül

Tegnap este kulturális programon vettünk részt a város néhány száz más lakosával együtt. A Makói Muzsika című rendezvénysorozat egyik eseményén jelentünk meg. Ami nem volt más, mint egy zenei koncert a Ghymes együttes előadásában.
A városi elit műkedvelő egyedei talán komolyan értékelték a nagymúltú zenekar előadását, a többségnél azonban nem aratott sikert. A zenekar tagjai már az első szám alatt próbálták felrázni fej fölötti ütemes tapsolással a Nagyecsedi Feketeszemeken nevelkedett makói közönséget. Nem irigyeltem őket ezért a küzdelemért. Sokan ki is nyilvánították nemtetszésüket - idő előtti távozással. Az este 9 órai kezdéssel meghirdetett eseményre kisgyerekkel érkező szülők utódjuk jelenlétével érezték igazoltnak távozásukat. A nyugdíjas korosztály türelmetlen tagjainak pedig talán inkább a két hét múlva következő Apostol együttes fellépésére kellett volna jegyet váltani. A mellettünk ülő öttagú család az utolsó szám előtti szünetben adta fel a harcot.
A zenekar első ízben járt városunkban, és gondolom, a korábban operettekből, zenés darabokból álló rendezvény-sorozat szervezői számára is világossá vált, az a közönség, amely a Makói Muzsika rendszeres látogatója, nem ennek a zenei stílusnak a híve.
Én korábban néhány számukat hallottam csak. Most a legújabb albumukról játszottak néhányat. Nekem személy szerint zeneileg nagyon tetszett, a szöveggel voltam sokszor bajban. Nem értettem némely összefüggést, mondatok, szavak kapcsolatát. Valószínűleg többször meg kellene hallgatnom ahhoz, hogy eljusson hozzám a mondandó. Mindenesetre nem fogom azonnal megvenni a korábban megjelent tizenegynéhány lemezt, de szívesen hallgatom a zenéjüket. Tehetségek zenészek mindannyian.
Én bunkóságnak tartom, hogy a műsor vége előtt távozzanak a nézők. Lehet, hogy azért, mert már eddig többször álltam a színpadon, mint ültem a nézőtéren. És ez sértés a színpadon lévőkkel szemben.


Ma délután egy másik szórakozás vette kezdetét. Egy családi verzió. Igaz, a legkisebb kimaradt belőle. Olyat csináltunk, amit óvodás korunk óta nem: gyurmáztunk. :) Dorkának megígértem néhány napja, hogy veszek neki gyurmát. Kihasználtam a beiskolázás körüli akciókat, és vettem egyet. És gyurmáztunk - ő is, én is, végül apa is. 
Íme az eredmény:
Ez az én művem
Ez meg apánké

2011. augusztus 1., hétfő

Rozmaringos nyúlhús fehérborban párolva

A születésnapomra kaptam egy nyuszit. Házit. Pucoltat. Én őszintén szólva nem vagyok egy nagy nyuszievő. Eddig legalábbis nem szerettem. Mindig fokhagymával, szalonnával tűzdelt, sült verzióban került az asztalra. Úgy döntöttem, keresek valami más módot az elkészítésre. A mindmegette oldalon találtam erre a receptre. Akkor gyorsan ki is próbáltam a fele húsra. Dokumentálni viszont elfelejtettem - elfogyott mind.
Tegnap újra elkészült.
Sajnos nyúlanatómiából nem vagyok túl jó, úgyhogy csak úgy összedaraboltam a husit, ahogy sikerült. Nem falatosra, annál nagyobb darabokra. Egy kevés olajat öntöttem a serpenyőbe, majd belenyomtam 4 gerezd fokhagymát. Amikor majdnem pirult, rátettem a husikat. Fehéredésig sütöttem, majd fehér borssal, sóval és friss rozmaring darabokkal ízesítettem. Majd felöntöttem egy kis száraz fehérborral - kb 2-2,5 decivel. Szép lassú tűzön, fedő alatt pároltam. Ez kb 2 óra... Krumplipürével tálaltam. Mindkét lányom élvezettel fogyasztotta a puha falatokat.

2011. július 23., szombat

Erdélyi kiruccanás - 2. rész

Kicsit elmaradtam a kirándulás beszámolójával... De most talán sikerül bepótolnom.
Szóval, nagyon jót aludtunk. Megbeszéltük, hogy reggel 7-kor kelünk, reggelizünk, nyugisan összekészülünk, majd elindulunk a Vajdahunyadi kastélyhoz. Az órát viszont nem sikerült beállítani. Felébredtünk valamikor. Laci ránézett a telefonra, 8 óra 4 perc! Úristen, elaludtunk, mindenki ránk vár! Gyorsan felöltöztünk, és kimerészkedtünk az udvarra. Sehol senki. Majd összetalálkoztunk Pista bácsival. Ő világosított fel bennünket, hogy még csak 7 óra múlt. Kiderült, hogy a férjem telefonja automatikusan átállt a román időre. :)
Szép lassan mindenki magához tért. A panziótulajok kávéval és házi mentás teával kedveskedtek. Megittuk, és elindultunk. 
A panziótól csak néhány kilométerre volt a kastély. Elég korán érkeztünk, nem sokan voltak. Vettünk fejenként 10 leiért belépőt és még 5-t fizettünk azért, hogy fotózhassunk. Rengeteg jó kép készült, néhányat megmutatok:





Kifelé menet mindenképpen meg kellett kóstolnunk a kürtős kalácsot. Igaz, nem volt olcsó (10 lei = 620 Ft), de nem is akkorát kaptunk, mint az itthoni árusoknál! Ezzel meg is volt a reggeli-tízórai-ebéd kombo.

Megálltunk egy hangulatos borászatnál is, ahova lehet csoportos látogatást szervezni. Mi most csak egy kis pihenő és néhány fotó erejéig szakítottuk meg utunkat.

Utoljára pedig Temesváron álltunk meg. Ott is csak a plázánál, mert ott ingyenes a parkoló.  Úgyhogy értelme igazán nem volt sok. Amúgy se vagyunk nagy plázázók. Maga az épület nekem nagyon tetszett, bár a kivitelezés még hagy kívánnivalót maga után. :( Eltöltöttük egy órát, ittunk egy Illy kávét, nézelődtünk, majd hazaindultunk.

Ez a női mosdó :) Az elgondolás nem rossz - a megvalósítás inkább...
Igazán kellemes két napot töltöttünk együtt. Remélem, máskor is el tudunk menni egy jó kis kirándulásra. És íme a csapat - teljes létszámban:

Hamburger - valamelyest házilag

Úgy volt, hogy ma Maros-parton ebédelünk. Céges rendezvény a férjem jóvoltából. Kiderült, hogy adminisztrációs hiba miatt mégse mehetünk. Én viszont nem igazán készültem ma főzésre. Reggel viszont kipattant az agyamból egy gondolat: csináljunk hamburgert. Ellenvetés nem igen volt. 
Úgyhogy Limara receptje alapján bedagasztottam a tésztát. Pihent egy órát, megformáztam belőle 9 zsemlét. Pihent még egy kicsit, megkentem tojással, néhányat megszórtam szezámmaggal, párat lenmaggal is, majd kisütöttem.
Még meleg volt a közepe, amikorra kisültek a mirelit húspogácsák. Megtöltöttük azzal, amit itthon találtunk: paradicsom, paprika, lilahagyma, sajt, konzerv kukorica, ketchup, majonéz. A férjem közölte, hogy legközelebb nagyobbra csináljam a zsömlét. Így kénytelen volt megenni belőle 3-at...

2011. július 17., vasárnap

Első szárnypróbálgatások

A sok horgolós blogon, képen és mintán felbuzdulva meglátogattam Macust. Mutatott néhány fogást, egyszerűbb mintát. Persze én itthon teljesen felkészületlen voltam - se tűm, se fonalam. Kaptam Macustól (nagyon kedves volt tőle!) néhány kimaradt gombolyagot, hogy legyen min elkezdeni a gyakorlást. Pénteken pedig gyorsan "elszaladtam" a két gyerekkel az egyik (a kettőből...) helyi rövidáruboltba, és választottam horgolótűt. A választék: kell vagy nem? Úgyhogy vettem egy 3-ast és egy 4-est. Plusz még (nem hallgattam Macusra...) két gombolyag pamutfonalat - eredetileg táskához. A Barkafonal horgolósulijában láttam pár ötletet.
Hazaérve elkezdtem keresgetni, hogy milyen mintával is próbálkozzak egy igen komoly feladathoz: Dorkának készült hajpánt. A gyakorláshoz ideális méretű darab. Végül egy sima hálómintát választottam. 9 láncszemmel indultam, erre egy rövidpálca sort készítettem, hogy egy kicsit erősebb legyen a vége. Hogy hogy lett végül 13 szemem... fogalmam sincs. Azt hiszem, a kezdő szembe is öltöttem, meg itt-ott szaporítottam rajta, de végül 4 "négyzetből" állt egy sor. Jutka tanácsára nem teljes kört csináltam, majd gumival összekötöm. Két biztosítótűvel összeakasztottam, hogy rá tudjuk próbálni Dorka fejére. Estig le se volt hajlandó venni. Nagyon örült neki.
Utólag rájöttem, hogy nem éppen a legjobb mintát választottam a gyakorláshoz, mert ez eléggé kiadja a szemek egyenetlenségét. Kerestem hát egy nem túl nagy darabot, ami azért egyszerű szemekből és mintából áll, de mégis sikerélményt ad, ha elkészül.
Végül rátaláltam egy "gyerekkalap" elnevezésű mintára a fonalshop oldalán. A leírás 50 g pamutfonalat meg 2,5-es tűt ír, nekem 3-as volt, úgyhogy jó lesz az is alapon nekikezdtem még este. Jó érzés volt, hogy el bírtam igazodni a rajzon és hogy a kezemben lévő darab egyre inkább kezdett hasonlítani egy kalapra. Sokkal könnyebb volt dolgozni vele, mert körbe kellett haladni és egy sormagasítás után újabb kör következhetett. Éjfél után tettem le. Másnap reggel hihetetlenül fájt a csuklóm. Vagy ínhüvely-gyulladást kaptam vagy csak izomlázam lett... De nem adtam fel. Vártam, hogy kész legyen az eredmény, kézzel foghatóvá váljon a kis kalap. Nem tudtam, mekkora lesz. Eredetileg Dorkának szántam, de ha nem jó, akkor majd Noémi elhordja...
Igen ám, de úgy jártam, mint Kőműves Kelemen. Igaz, nem a természet erői tomboltak a munkám felett, csak nem jött ki a minta. Észrevettem, hogy az előző sort elrontottam. Sebaj, visszabontottam. Megcsináltam újra, majd két és fél sorral lejjebb vettem észre egy hibát. Az a baj, hogyha már észrevettem, zavar. Úgyhogy megint visszabontottam. Kevesebb volt kész, mint amikor lefeküdtem az este. :P Kiigazítottam a hibát, folytattam a munkát. Egyre gyanúsabbá vált, hogy ez a kalap nem lesz jó Dorkára. 
Ma még befejeztem a peremet - csupa kétráhajtásos pálcákat öltöttem körbe-körbe. Legutolsó sor a leírás szerint ráköltés. Na erről fogalmam sem volt, hogy mi. Egy helyen találtam egy fél mondatot róla. Remélem, jól csináltam...
A karima lehetett volna egy sorral kisebb is, de végül is mindegy. A kalap ugyanis nem jó Dorka fejére. Na de hogy Noémiéra sem!? Szóval ez nem is gyerekkalap, hanem babakalap. A fonalból maradt ugyan 20g, de teljes mértékben követtem a leírtakat. Én rontottam el valamit? Segítsetek!

2011. július 13., szerda

Erdélyi kiruccanás - 1. rész

Adós maradtam egy beszámolóval: Erdélyben tettünk egy rövid kirándulást. A főbb állomásokról már a FB oldalamon tettem ki képeket, most azonban egy teljesebb ismertetővel szeretném bemutatni merre is jártunk.
Egyik kollégánk szervezett egy kiscsoportos kirándulást Romániába, Déva és Vajdahunyad elsődleges úticéllal. Végül két autóval indultunk neki, négyen kollégák (Juhász Zoltán, Szűcsné Sípos Andrea, Vígh István és jómagam), valamint családtagok. Így voltunk végül 9-en. Én a férjemet vittem magammal. Vagy inkább ő vitt minket - lévén ő a sofőr.
Az első megálló Arad volt, ahol tettük egy kis városnéző sétát. Válogattam néhány fotót is, hogy megmutathassam, hol jártunk. Nem mind a sajátunk, begyűjtöttem a többiektől is - remélem, nem haragszanak meg, amiért kiteszem ide. Megnéztük a főteret,
a Marost,
és ittunk egy finom kávét egy hangulatos kávézó-teraszon.
A következő megálló Máriaradna volt, ahol megnéztük a kolostortemplomot. A templom körüli tér búcsúk helyszíne szokott lenni. A környező vidék magaslatainak előfutárai már innen láthatók. Zoli - elmondása szerint - utoljára még fiatal legény korában járt itt, a templom állapota azóta csak romlott.

Innen indultunk Dévára, megnézni a várromot. Juhász Zoli volt a programszervező. Ő és családja 20 éve költözött át Romániából. Így a nyelvi akadályaink elhárultak, és bizonyos helyismerettel is rendelkezett. Arról viszont nem tudott, hogy felvonóval lehet felmenni a dombtetőre. Ezt néhány éve valósították meg. Ez merőben leegyszerűsítette a látogatást :) 10 leiért (620 Ft) fel is vitt minket egy liftszerű dobozka. 
Még jó, hogy nem vagyok klausztrofóbiás, és hogy nem ejtettem le semmit - felvenni nem kellett volna. Abszolút hering-effektus. A kilátás viszont gyönyörű. Kedves férjem csak markolta a kapaszkodót, és félhangosan mondogattam magában, hogy "Nem nézek le, nem nézek le..."A várrom az sajnos csak rom, sok helyen gazos, és figyelmeztető táblák vannak homoki viperák miatt. A kilátás viszont egy élmény.
A mai napra volt tervezve még a vajdahunyadi kastély látogatása is, de nem akartunk nagyon kapkodni, úgyhogy inkább egy nyugis bevásárlást választottunk egy dévai hipermarketben. A mics nem maradhatott el, ha már itt vagyunk! A bevásárlás után pedig elindultunk megkeresni a szállásunkat. Csolnakoscserna (Cinciș-Cerna) mellett egy kis panzióban foglalt nekünk Zoli helyet. 2 háromágyas szoba volt egy kis faházban, fürdőszobával. Az épületegyüttes még félkész állapotban volt, de azért elfogadható környezet várt minket. 


A háziak nagyon kedvesek voltak, igazán próbáltak a kedvünkben járni. A háziúr még a grillsütőt is beizzította nekünk, hogy elkészíthessük a vacsorát. Amíg tartottak az előkészületek, elmentünk a közeli tóhoz...


... és megálltunk a patakparton is.
Visszaérve parázslott a faszén, lehetett sütni. 


Nem mindenki pályázott a kis fincsi kolbászkákra, volt, akinek inkább a szalonna hozta meg az étvágyát. :) Én is ettem belőle - nagyon finom volt. Igaz, az éjszaka fel kellett kelnem inni :) Estére eléggé lehűlt a levegő, így a friss magaslati levegőben nagyon jól aludtunk.
A folytatást később...