lbyf.lilypie.com/TikiBlogger.php/53Pt

2011. augusztus 18., csütörtök

Állapotjelentés 5. - Sugárkezelés

Elég régen nem adtam hírt egészségügyi állapotomról, de akikkel találkoztam, megmondhatják: JÓL VAGYOK. Igen, így nagy betűkkel. És nemsokára talán már elfelejthetem ezt az egészet!
Előzőleg bejelentettem, hogy megyek sugarazásra. Jelentem, végeztem azzal is. Azoknak, akik nem ismerik a procedúrát - ahogy korábban én sem - bemutatom, hogyan is zajlik a dolog.
Kaptam a kezelőorvosomtól egy beutalót az Onkoterápiás Klinikára. Leegyeztette nekem az időpontot, meg is jelentem. Kb. 1-1,5 órás várakozás után be is jutottunk a doktornőhöz. Nagyon kedves volt, mindenről tájékoztatott. Átküldött egy másik helyiségbe, ahol ún. topo-CT-t készítettek. Ezzel feltérképezték a testem, és készítettek egy ún. maszkot. Ez egy valami hőre lágyuló műanyag háló, amit melegvízbe mártva a megfelelő testrészre terítenek, felveszi a test formáját, és kb 10 perc múlva le lehet venni. Nekem megformázták az egész felső testemet a hasamtól a nyakamig. Erre lehet aztán berajzolni a tájékozódási pontokat, amit lézerrel jelölnek ki, illetve a besugárzási pontokat. (Van, akinek a testére rajzolnak vmi filccel és ennyi...) Elég furcsa érzés volt ez a művelet. Olyan, mintha egy nagy, meleg, nehéz, vizes törölközőt terítenének rám. Nincs is ezzel baj, amíg nem kezd el szilárdulni. Mivel a végei le vannak kötve, az anyag pedig ridegszik, nem igazán enged. Úgyhogy jó 10 percig (vagy 20-ig is...) nem tudtam egy mély levegőt venni. Fullasztó érzés. Próbáltam nem erre figyelni és megnyugodni, de mindenképpen Kurt Russel fulladási jelenete volt a szemem előtt, ha jól emlékszem, a Poseidon című filmből. Nagyon realisztikusan ábrázolták az ember küzdését, miként próbál levegőhöz jutni ösztönösen. Aztán ennek szerencsére vége lett, és kaptam egy másik időpontot, kb. 2 hét múlvára.
Ekkor újra rám tették a maszkot és berajzolták a besugárzási célkeresztet. Végül csak a nyakamhoz került. Később megnéztem a számítógépen, egész a szegycsontom mentén végig volt a célterület. Ide kaptam összesen 30,4 Gy besugárzást 18 részletben. Minden nap járnom kellett. A doktornő javasolta, hogy délután menjek, mert akkor talán kevesebbet kell várnom. Így is volt, hogy 2-3 órába telt, mire végeztem. Szerencsére már ekkorra legtöbbször volt ingyenes parkolóhely a kórháznál. (Összesen kb 10-12 hely van.) Ami azért nagy szó! Ezt komolyan kell venni, mert a parkolóőrök direkt rá vannak szállva a kórház környékére. Mintha nem lenne az embernek elég baja! 
Minden délután mentem tehát Szegedre. Én, egyedül. Kicsit izgultam a vezetés miatt, de hamar belejöttem. Busszal nem lett volna érdemes közlekedni, mert a város most több helyen fel van bontva, a helyi tömegközlekedés elterelve, összevonva, helyettesítve. Úgyhogy maradt a kocsi. Kaptam utazási támogatást, még nem érkezett meg a számlámra, de hozzávetőlegesen 40ezer forint árú benzint utazgattam el 3 és fél hét alatt... Ennek felét se fogom megkapni.
Miután elkészült a maszkom, vártam röpke 2 órát és már sorra is kerültem. Egy elég kényelmetlen, kemény asztalra kellett felfeküdni, rám tették a maszkot, beállították a referenciapontokat, amit korábban felrajzoltak és indul! Egy bazi nagy gép - Siemens márkájú, ezt is sikerült leolvasnom - dolgozik. Forog jobbra, balra, közben surrog, kattog, recseg, sípol. Első alkalommal eléggé félelmetes volt. Folyton az jutott eszembe, hogy mi van, ha rám szakad az egész!? Tudom, hogy hülyeség, de ott feküdtem az asztalon, a maszk meg rácsatolva, nehogy el tudjon mozdulni. Hát ez az! Ha bármi gond adódik, nincs menekvés! Aztán persze "megszoktam", már amennyire meg lehet.
Viszont majdnem minden alkalommal más hölgy állította be a gépet. Mindegyikük kedves volt, de mindegyik elmondta, hogy nem értik, miért kellett ekkora maszkot készíteni, hiszen csak a nyakamon van berajzolva. Hát én is kényelmesebben éreztem volna magam, ha tudok egy igazi nagy levegőt venni. Nem irigylem a hölgyeket, akik ott dolgoznak. Mivel sugárveszélyes a terület, a kezelőhelyiség egy biztonsági ajtó mögött van. Ez kb 10 méterre van attól, ahol a beteg fekszik. Úgyhogy, amikor felfektetnek, kimegy, becsukja az ajtót, beindítja, visszajön, ráteszi a gépre a "terelőkét", amivel még tudják a sugárnyalábok irányát befolyásolni, utána megint kimegy, beindítja, visszajön, kienged. Ezt naponta vagy 30 betegnél. Kilométerhiányuk biztos nincs!
Már többen kérdezték tőlem, hogy melyik a jobb, a sugár vagy a kemó? Egyértelműen a sugár. Gyors, fájdalommentes, nem zökkent ki annyira az életemből. Viszont minden nap be kell járni. ÉS: Sajnos nem mentes a mellékhatásoktól sem, bár korántsem olyan megviselő, mint a kemónál. Nekem az első pár alkalommal fájt a tarkómnál a fejem. Azt gondoltam, hogy csak kényelmetlen a fejtámasz meg az egész asztal, amire fel kell feküdni. Hát nem! Kiderült, hogy olyan magasra nyúlik a célterület, hogy a tarkómat is érinti. Egy hét múlva kezdődött a hajhullás. Majdnem sírva fakadtam! Szerencsére csak egy háromujjnyi magasságig, hátul. És most, hogy már nem járok, nő is vissza. Az sugárterápiás doktornő mondta az elején, hogy nyelési nehézség előfordulhat mellékhatásként, mivel a nyelőcsövem közelébe sugaraznak. Az nem volt, csak egy kis torokkaparás, szájszárazság. Viszont a szájnyálkahártyám tropa lett, azt is érte a sugár. Emiatt már nagyon vártam, hogy vége legyen. Sajnos ez még mindig nem múlt el, de már javul. Jelenleg is elég nehezen tudok enni. A savanyú csíp, a sós mar, a darabos karcol. Egyszer csak elmúlik ez is!
A kezelőorvosommal ma beszéltem, megtapogatott, mindent rendben talált. Novemberben kell mennem kontroll PET/CT-re.
És most egy kicsi más téma következik, bár összekapcsolódik a sugárra járással. Sajnos a legtöbb alkalommal, hiába mentem délután, elég sokat kellett várnom. Általában másfél órát. Kedves emberekkel ismerkedtem meg, szólt a tv, de így is nehezen telt az idő, úgyhogy vittem magammal elfoglaltságot. Mi mást, mint horgolást?
Macustól kaptam egy kevés maradék pamutfonalat, hogy gyakorolhassak, és a gyerekkalaphoz is vettem. A három kombinációjából megalkottam (vagy legalábbis azon az úton indultam el) Annás táskáját a Barka fonal Horgolósuliból. 
Azt hiszem, a rövidpálcák most már elég jól mennek. :) Ez majdnem teljesen a kórházban készült. Szerintetek sokat vártam?

2011. augusztus 7., vasárnap

Hétvégi szórakozás családdal és anélkül

Tegnap este kulturális programon vettünk részt a város néhány száz más lakosával együtt. A Makói Muzsika című rendezvénysorozat egyik eseményén jelentünk meg. Ami nem volt más, mint egy zenei koncert a Ghymes együttes előadásában.
A városi elit műkedvelő egyedei talán komolyan értékelték a nagymúltú zenekar előadását, a többségnél azonban nem aratott sikert. A zenekar tagjai már az első szám alatt próbálták felrázni fej fölötti ütemes tapsolással a Nagyecsedi Feketeszemeken nevelkedett makói közönséget. Nem irigyeltem őket ezért a küzdelemért. Sokan ki is nyilvánították nemtetszésüket - idő előtti távozással. Az este 9 órai kezdéssel meghirdetett eseményre kisgyerekkel érkező szülők utódjuk jelenlétével érezték igazoltnak távozásukat. A nyugdíjas korosztály türelmetlen tagjainak pedig talán inkább a két hét múlva következő Apostol együttes fellépésére kellett volna jegyet váltani. A mellettünk ülő öttagú család az utolsó szám előtti szünetben adta fel a harcot.
A zenekar első ízben járt városunkban, és gondolom, a korábban operettekből, zenés darabokból álló rendezvény-sorozat szervezői számára is világossá vált, az a közönség, amely a Makói Muzsika rendszeres látogatója, nem ennek a zenei stílusnak a híve.
Én korábban néhány számukat hallottam csak. Most a legújabb albumukról játszottak néhányat. Nekem személy szerint zeneileg nagyon tetszett, a szöveggel voltam sokszor bajban. Nem értettem némely összefüggést, mondatok, szavak kapcsolatát. Valószínűleg többször meg kellene hallgatnom ahhoz, hogy eljusson hozzám a mondandó. Mindenesetre nem fogom azonnal megvenni a korábban megjelent tizenegynéhány lemezt, de szívesen hallgatom a zenéjüket. Tehetségek zenészek mindannyian.
Én bunkóságnak tartom, hogy a műsor vége előtt távozzanak a nézők. Lehet, hogy azért, mert már eddig többször álltam a színpadon, mint ültem a nézőtéren. És ez sértés a színpadon lévőkkel szemben.


Ma délután egy másik szórakozás vette kezdetét. Egy családi verzió. Igaz, a legkisebb kimaradt belőle. Olyat csináltunk, amit óvodás korunk óta nem: gyurmáztunk. :) Dorkának megígértem néhány napja, hogy veszek neki gyurmát. Kihasználtam a beiskolázás körüli akciókat, és vettem egyet. És gyurmáztunk - ő is, én is, végül apa is. 
Íme az eredmény:
Ez az én művem
Ez meg apánké

2011. augusztus 1., hétfő

Rozmaringos nyúlhús fehérborban párolva

A születésnapomra kaptam egy nyuszit. Házit. Pucoltat. Én őszintén szólva nem vagyok egy nagy nyuszievő. Eddig legalábbis nem szerettem. Mindig fokhagymával, szalonnával tűzdelt, sült verzióban került az asztalra. Úgy döntöttem, keresek valami más módot az elkészítésre. A mindmegette oldalon találtam erre a receptre. Akkor gyorsan ki is próbáltam a fele húsra. Dokumentálni viszont elfelejtettem - elfogyott mind.
Tegnap újra elkészült.
Sajnos nyúlanatómiából nem vagyok túl jó, úgyhogy csak úgy összedaraboltam a husit, ahogy sikerült. Nem falatosra, annál nagyobb darabokra. Egy kevés olajat öntöttem a serpenyőbe, majd belenyomtam 4 gerezd fokhagymát. Amikor majdnem pirult, rátettem a husikat. Fehéredésig sütöttem, majd fehér borssal, sóval és friss rozmaring darabokkal ízesítettem. Majd felöntöttem egy kis száraz fehérborral - kb 2-2,5 decivel. Szép lassú tűzön, fedő alatt pároltam. Ez kb 2 óra... Krumplipürével tálaltam. Mindkét lányom élvezettel fogyasztotta a puha falatokat.