2013. augusztus 24., szombat

A projekt neve: Költözés

A szó legszorosabb értelmében: költözünk. Így jelen időben. Már majdnem két hónapja lakunk új lakhelyünkön, de még tegnap este is dobozokkal, zacskókkal felszerelkezve jöttünk. Ilyenkor látszik csak igazán, hogy mennyi mindenünk van, és mennyi minden van elraktározva a lakásban "majd jó lesz még valamire" felkiáltással. 
Őszintén szólva a hócipőm is tele van a pakolással, ráadásul idén az összes nyári szabadságunk költözéssel telt el, mégis úgy gondolom, hogy jó lenne, ha az ember úgy 5 évente költözne. Sok felesleges holmitól megszabadultunk - egyesektől fájó szívvel...
Az új lakásunk önkormányzati bérlakás - de az érkezésünk alkalmából szépen felújították: ablakcsere, festés, fürdőszoba felújítás miegymás. Kényelmes, jó elosztású. Sajnos nincsen udvar, a gyerekeknek hiányzik, hogy le tudjanak menni. A település központjában vagyunk. Az ajtón kilépve jobbra úgy 50 méterre az óvoda - a fürdőszobaablakból látom az udvarát. Balra kb. 200 m az új munkahelyem. Addig meg útba esik az orvosi rendelő, a posta, a takarék. Az utca túloldalán ABC, zöldséges.
Kicsit furcsa elhagyni a városi életet, az este 8-ig, 10-ig nyitva tartó üzleteket. Bele kell szoknunk abba, hogy falun másként mennek a dolgok, jobban át kell gondolni a bevásárlást. Sajnos a piac is jóval kisebb itt, a hétvégén jó volt otthon piacozni. El is töltöttem több, mint egy órát az árusok között. 
Egyelőre két otthonunk van: Itthon és Otthon. És az Otthon nem csak a makói házunkat jelenti, ami nemsokára már más otthona lesz, hanem az egész várost, a makói családot. Olyan nehéz egy kétnapos hétvégét úgy otthon tölteni, hogy mindenkit meglátogassunk, mindenkinél vendégeskedjünk egy kicsit. Mindenki kitesz magáért, amikor vendégül lát, kész hízókúra ez a családlátogatás!
A házunkba egy ismerős pár költözik albérlőként. Nekem rossz volt így kipakolva látni az otthonunkat, amit magunknak alakítottunk, tervezgettük a további munkákat. Megsirattam már párszor azt a helyet. Igaz, nem vágtuk el ezt a köteléket véglegesen, mégis megvan az esélye, hogy talán soha nem költözünk oda vissza többet. Mi is, a gyerekek is jól érezték magukat, jó szomszédság volt ott. Itt úgy tűnik, csak magunkra számíthatunk.
A lakásban azért már kezdünk megszokni, lassan minden a helyére kerül. Vennünk kellett viszont egy-két bútort is. Egy ülőgarnitúrát már beszereztünk - használtat. És kinéztem egy nagyon szép szekrénysort a neten, amit meg szeretnék rendelni a nappaliba, ha az előző munkahelyemről megkapom a vizsgáztatásért járó extra pénzt. Sajnos erre kicsi az esély, a kedves KLIK ugyanis nem tartja jogosnak ezt a kifizetést. Szóval addig a nappaliba való könyvek és egyéb nyalánkságok maradnak a dobozban.
Az új munkahelyem eddig tetszik, úgy tűnik, meg is birkózok a rám szabott feladatokkal, bár még a bürokratikus rendszer minden lépcsőjét még nem látom át, de idővel majd az is meglesz. Furcsa azért, hogy délután is dolgozok, kevesebb idő jut másra. Viszont gyorsan eltelik az idő. Egészen más a környezet, mint az iskolában.
A férjem is élvezi a munkahely közelségét: 25-30 perc alatt bent van, nem kel hajnalban, nem fáradt annyira, el tud menni a gyerekekért az oviba stb.
A gyerekek pedig már járnak az itteni oviba, és számomra meglepő módon hamar be is illeszkedtek. Nem volt eddig semmi probléma velük, részt vettek a programokban. Úgy tűnt, jól érzik magukat.
Jó lenne tudni, mit tartogat számunkra a jövő, meddig maradunk itt. Bár ezután a költözés után legalább 5 évet várunk a következővel... De nem tudhatjuk. Próbáljuk egy kicsit a szemléletünket is változtatni, kinőni ebből a tipikus magyar földhözragadt életből, de ennyi holmival nehezen mozdul az ember. :) Egyelőre próbaidős vagyok a hivatalnál, hátha nem kell mostanában bútort és poharakat csomagolnom...