lbyf.lilypie.com/TikiBlogger.php/53Pt

2010. augusztus 28., szombat

Noémire várva...

Furcsa érzés arra várni, hogy a pocakomban lévő apró emberi lény úgy "döntsön", szűk neki a jelenlegi élettér és a világ egy nagyobb szegletébe kívánkozik. A kiírt dátumig persze van még két hét, az orvosom szabadságának végéig pedig még 4 nap, de minden nap úgy telik, hogy azt figyelem, mikor kell indulni. Frontok jönnek, frontok mennek, a kisasszony azonban úgy tűnik, egyelőre marad. Persze csak egyelőre, mert mire befejezem ezt a postot, már lehet, hogy más lesz a helyzet.
Mindig azt hallottam, hogy minden terhesség más. Na de nem gondoltam, hogy ennyire! Dorkával egyszer szaladtunk vaklármával a kórházba, és a szülésig szinte semmi jelét nem adta annak, hogy ő bizony kikívánkozna meleg zugából. Noémivel már szaladhattunk volna párszor... Most teljesen úgy érzem magam, mintha az elsőt várnám - fogalmam sincs, mikor van az a pillanat, amikor be kell dobni a táskát a hátsó ülésre (természetesen már össze van készítve vagy 2 hete), a gyereket a mamához és a kórház felé venni utunkat. Nem panaszkodni akarok, de már kezdem nem jól érezni magam. Ráadásul a majd' 3 éves lányom sem könnyíti meg a helyzetet - mindent lehet mellette, csak pihenni nem :)
Tudom, mindenki azt kívánja így a 39. héten, hogy már legyen vége. Dorkával azért más volt a helyzet. Úgy emlékszem, könnyebben viseltem. Nagyon remélem, ez után a szülés után is az lesz az első gondolatom, hogy majd a következőnél erre meg arra kell odafigyelni. Mert 2008 januárjában így voltam vele. Kicsit fáradt voltam, de jól éreztem magam. Most újabb kihívások előtt állok. Félek. Pedig már elvileg tudom, mi vár rám - de azért annyira mégsem. Mert sok minden alakulhat jobban, de sajnos rosszabbul is. 
Férjem mellettem lesz, mint az elsőnél. Az ő jelenléte sokat segített akkor, remélem, most is kitart. Találkoztam már néhány leendő apukával, aki nagyon ódzkodott a szülőszobától a párja várható fájdalmaitól vagy éppen a vér látványától tartva. Igyekeztem megmagyarázni nekik, hogy a nekem mennyit jelentett az, hogy ő ott van velem, szorítja a kezem, és nem a folyosón rágja a körmét. Az én férjem is irtózik a vértől, de mégis ott volt és már készül a következőre. Azt mondta, most már rutinosabb lesz, és fényképezőgépet is hoz, hogy a lányunk első perceit ne csak a homályos, sötét mobiltelefonos képekről nézhessük vissza. A szülést azért remélem, nem akarja fotózni...
Így a kajás bejegyzések, élménybeszámolók egyelőre elmaradnak. Kislányomat persze be fogom mutatni a kíváncsi szemeknek, de azt hiszem, néhány hétig kimaradok a blogok áramlatából. Addig is mindenkinek minden jót kívánok!
Üdvözlettel: Renée

2010. augusztus 22., vasárnap

Augusztus 20-i beszámoló és siker

Az idei augusztus 20-a a szokásostól eltérően zajlott. Elmaradt a a nagy sütés-főzés, eszem-iszom, sőt, még csak nem is töltöttük itthon a napot. 
A férjem elindul az idei önkormányzati választáson, és az őt támogató szervezet, a Városépítők Társasága egyik kampányrendezvénye volt a kirakodóvásáron. Már évek óta nem jutottam ki a vásárra - a főzés és mulatozás mindig annyira elhúzódott, hogy már senkinek nem maradt hozzá kedve. Így legalább bepótoltam ezt is :) Természetesen újdonságként hatott ez a lányomnak is, akinek elég nehéz volt elmagyarázni, hogy itt igenis fogni kell anya vagy apa kezét, mert annyian vannak! Ő természetesen egyik oldalról szaladgált a másik oldalra, egyik árustól a másikig. Végül apja nyakában megbékélt a helyzettel, onnan belátta az egész bazárt, mégis felügyelet alatt volt. Jobb is, hiszen a világ minden pénzét el tudta volna költeni. Aztán persze le lehetett kenyerezni egy nyalókával - abból is persze a csak a legnagyobbal...
A könyvtárral szembeni nagyobb füves területet foglalták le a Városépítők azzal a céllal, hogy különböző mesterségeket mutatnak majd be. Így egész délután bemutatók voltak.
Először egy harcművészeti bemutató volt, az ágazat nevét meg nem tudom mondani... Kardos, bambuszos bemutató volt - nekem nagyon tetszett, igazából még sosem láttam ilyet.
Ezután pedig egy hangszeres bemutató következett. 3 srác jött síppal, dobbal, nádi hegedűvel...
Ezután pedig a Teak-Wan-Do bemutató következett. Egész fiataloktól a idősebbekig nagyon ügyesen törtek-zúztak mindenféle cserepeket, téglákat.
Na de a lényeget persze a végére hagyom... :) Az egész programsorozatból engem Limara és két segítőjének tevékenysége érdekelt a legjobban! Már reggel 9-re kimentek a térre, hogy süssék a finomabbnál finomabb kenyereket! Elhozta a grillfesztiválon nyert kemencéjét, ami egész nap ontotta magából a kenyérillatot. A gyerekek is "gyurmázhattak" a kenyértésztából saját kis péksüteményt. A szomszédos árusnál pedig juhtejből készült sajtot és túrót lehetett kóstolni. Limara persze ebből is hasznot kovácsolt - a juhtúrós rózsákból nem tudott eleget sütni... :)
Meghirdette Limara a kenyérsütő versenyt, a honlapjára is feltette a meghívást. Először nem is akartam indulni, de mivel a szervező Városépítők Társasága egyik képviselőjelöltjének vagyok a felesége, presztízs-kérdést csináltam belőle. Eldöntöttem, hogy reggel sütök egy kenyeret, amihez még kedd este megcsináltam az öregtésztát. 20-án reggel 6-kor nem éppen a legkellemesebben, egy benzines fűkasza hangjára ébredtem. Próbáltam beszélni annak használójával, hálóingben flangáltam az utcán, de nem hatott rá az én szavam, úgyhogy nekiálltam a kenyérnek. Talán a magas adrenalin-szintnek köszönhetően mindent elrontottam rajta, amit csak ilyenkor el lehet. Először is, valahol valahogy belekeveredtem a lisztadagolásba, a végén fogalmam sincs, mennyit tettem bele. Persze a gép után még gyúrhattam rajta egy keveset, mert lágy lett. A formázás sem sikerült valami fényesen, az egyik oldalon mindenáron szét akart nyílni. A sütés során nem volt probléma, szépen megsült a zacskóban, mire indultunk. Na ezt a kenyeret adtam én be "pályamunkának"...
Szerencsére nem volt túl nagy mezőny, összesen 4 pályázat futott be. Az enyém a jobb szélső.
A zsűri persze mindet alaposan megnézte, megkóstolta, és...
...végül én kaptam az egyik első helyezést. XD A Városépítők Társasága által támogatott polgármesterjelölt, Márton Imre adta át az oklevelet.
Nagyon jól esett. Főleg, hogy egy ilyen elismert szaktekintély volt a zsűri elnöke. Köszönöm Limara.
A receptet azért megadom, ha valaki kedvet kapna hozzá. Tegnap megsütöttem újra, természetesen sokkal szebb lett...
Az alapja igazából Limara Jól bevált kenyere, egy kis módosítással. Ha már itthon sütöm, nem szeretem a teljesen fehér kenyeret, így egy kis búzakorpát és teljes kiőrlésű rozsliszttel kombináltam egy kicsit több folyadékkal.
Tehát:
300 ml víz (harmada esetleg tej)
2,5 tk. só
1 tk. cukor
2 ek. olaj
2 púpos ek. búzakorpa
2 púpos ek. tk. rozsliszt (a kettő együtt kb. 5 dkg)
+ annyi BL 80 liszt, hogy 50 dkg legyen
25 dkg öregtészta
2 ek. burgonyapehely
fél tk. aszkorbinsav
15 g élesztő

2010. augusztus 13., péntek

Beköszöntött a zöldbabszezon!

Legalábbis anyósomék kertjéből (mi is lenne velünk anélkül!?) múlt héten kezdtek a zsenge, édes, minden ízében vajbab hajtások a tányérra kerülni. Jutott nekünk is belőle egy "kevéske". Tegnap 2 kilónyit pucoltam meg - ebből másfél rögtön a fagyasztóba is került. A maradék félből ma készült zöldbableves. Számomra a zöldbableves elengedhetetlen ízesítő és velejárója a füstölt hús. Tegnap be is szereztem a szükséges mennyiséget füstölt nyúljából. :P 
Én szeretem falatnyi darabokban a levesbe tenni - így hamarabb megfő, ill. nem fenyeget a veszélye annak, hogy a nagyobb részek aprítása, elharapása közben a leves piros levével összecsapjam magam! Úgyhogy amikor kivettem a zacskóból a nagyobb darabokba vágott húst és megcsapott az illata, legszívesebben azonnal kiharaptam volna belőle egy nagy darabot! :)
Bő vízben feltettem főni a felkockázott husikat, és amikor már kellően puhának tűnt, beletettem a fél kilónyi összedarabolt zöldbabot, egy kis fej hagymát összekockázva, egy kis kaprot és sót. Amikor megfőtt a bab is, berántottam. Nálunk ennyiből áll a bableves. Tálaláskor kb. egy evőkanálnyi tejfölt elkeverünk a tányérban - kinek-kinek ízlés szerint.
A zöldbableves után általában valami könnyebb tésztaféle szokott lenni a menü. Mivel a tegnap éjszakai vihar, világvége közeli időjárás után ismét 30 fok körüli hőmérséklet, egyszerűen morzsányi hangulatom sem volt begyújtani a sütőt valami kelt tészta számára, az egyik szomszédasszonyom által ajánlott receptet próbáltam ki: a joghurtos fánkocskákat. Nagyon egyszerű a recept, bár a menyiségeket érdemes megsokszorozni, mert hamar elfogy... (Nekem 20 kis golyó lett belőle.)
1 kis pohár natúr joghurt
1 tojás
1 cs. vaníliás cukor
1 tk. cukor
csipet só
15 dkg liszt
1/2 cs. sütőpor
Ezekből kavarunk egy lágy tésztát, amit bő olajba szaggatunk és kisütünk. Pofon egyszerű, és könnyű kis golyócskák lesznek belőle. Viszont elég kevés cukrot tartalmaz, érdemes jól megszórni porcukorral a tetejét. Tálalhatjuk lekvárral, vaníliasodóval, csokiöntettel stb.

2010. augusztus 12., csütörtök

Gyors vacsi: Melegszendvics házilag

Félreértés ne essék, nem ezzel az ötlettel kívánok berobbanni a gasztrobloggerek nagyjai közé, viszont úgy gondoltam, hogy megosztom ezt az általam annyira kedvelt melegszendvics változatot azokkal, akik már unják a bolti konzerv szendvicskrémek ízvilágát.
Ez volt ugyanis a tegnapi vacsoránk. Amikor benéztem a kenyeres dobozba, és láttam, hogy több mint fél kiló szelt kenyér szárad benne, úgy döntöttem, nem állok neki semmilyen főzésnek, ezt el kell pusztítani. Nem is maradt belőle egy morzsa sem...
Az elgondolás mindössze annyiból áll, hogy egy-két doboz májkrém konzervet villával összetörök (mármint szigorúan csak a tartalmát..) és egy jó adag tejföllel kikeverem jó krémesre. Ezzel kenem meg a kenyereket. Készíthető viszont egyéb konzervből is, pl. vagdalthús, de nekem májkrémmel a legjobb. Tetejét megszórtam reszelt sajttal és mehet a sütőbe. Negyed óra alatt kész a meleg vacsi. :)

2010. augusztus 10., kedd

Végre grilleztünk!

Az idei nyár sajnos nem kecsegtetett annyi kellemes hétvégével, mint amire számítottunk, így a szombati grillezős bulik igencsak elmaradoztak. Idén még a tárcsát se vettük elő. Elég hosszas szervezés és időjárás-előrejelzés-figyelés előzte meg azt a pár alkalmat is, amikor marhapörkölt főtt vagy szalonnát sütöttünk. Úgyhogy a grillezés már nagyon hiányzott az idei programok közül.
Ezen a héten a Lidl áruházakban grillvásár van. Szenzációsan jó áron, mindössze 4000 Ft-ért sikerült vennünk egy kerek grillsütőt. Aggódtam is amiatt, hogy majd mennyire gagyi és biliacél, de egészen tűrhetőnek tűnik. Eddig mi leragadtunk a tárcsás sütögetésnél, de azért vannak bizonyos ételek, amiket azért jobb a rácson sütni. Ilyen pl. a saslik. És íme a kis sütögető:
Muszáj volt kipróbálnunk az újdonsült szerzeményt, így hát szombaton bepácoltam a fagyasztóban rejtőző két szép tyúkmellet. Már több helyen olvastam, hogy nagyon finom a joghurtos pácban zöldfűszerekkel ízesített csirke, így hát ezt készítettem. Egy nagy pohár joghurtba nyomtam 5 gerezd fokhagymát ill. házi szárítású borsikafüvet és kakukkfüvet. Egy kicsi sót is tettem bele, mivel a csirkehús állítólag nem keményedik meg tőle. Azért óvatosan bántam vele. Vasárnapi ebédre volt tervezve - bőven elég lett volna neki az idő, de végül hétfői vacsora lett belőle... 
Nekem nagyon bejött az íze, bár saslikhoz kicsit maszatos egy pác... Férjemnek annyira tetszett, hogy a tál alján megmaradt fűszeres joghurtot még a sültkrumplival kimártogatta. Ő egyébként a kakukkfüvet egyébként is imádja! A pálcákra egyébként most csak egy kis vöröshagymát, kápia paprikát és egy kis cukkinit tűztünk. A hagyma kellemesen édesre sült a fincsi húsfalatok mellett.
Azt hiszem, az első próba jól sikerült, bár még gyakorolni kell a faszénen sütést. Próbálkoztunk ugyanis cukkini karikákkal is, de annyira lassan sültek, hogy inkább egy gumikarika lett a végére, mint ropogós, fűszeres zöldség! Remélem, lesz még olyan kellemes időnk, hogy újabb teszteknek vethetjük alá ezt a remek szerkezetet...
 

2010. augusztus 3., kedd

Kalácspróba 3.: Tót-kalács

A soron következő kalácsteszt alanya az a tészta, amit anyukám egy ideje minden hétvégén megsüt. Ő anyósomtól kapta, aki meg egy cukrásztól. Anyósomék persze nem ekkora adagban sütik. Ők ha egyszer nekiállnak, akár bele is lehetne fulladni a sok kalácsba. Nekik ráadásul az a jó öreg zománcos, palackkal üzemelő sparhetjük van erre a célra. Az aztán gyönyörűen süt! Én azért megpróbálkoztam vele az itthon a sima elektromos sütőmben is. Nem egészen ugyanaz lett az eredmény, de hasonlít.
Nem tudom, hogy a tészta megállna-e sima tepsin, mivel mindenki formában süti, én is így készítettem. Ennyi tésztához viszont csak egy kerek formát tudtam előszedni, úgyhogy végül koszorú formájú kalács készült.
A tésztája igazából semleges ízű, nekem jobban bejön az édesebb, de ezen a só-cukor arány módosításával lehet változtatni. Kellően ritka, könnyen szelhető, egyáltalán nem nehéz tésztájú. Talán kicsit jobban megkelhetett volna...
Hozzávalók:
1/2 l tej
2,5 dkg élesztő
1,5 + 2 tk. cukor
1/2 tk. só
60 dkg finomliszt
15 dkg rétesliszt
5 dkg puha vaj
Én kenyérsütőgéppel dagasztattam. Egy bögre tejben 1,5 tk. cukorral felfuttattam az élesztőt. Ehhez ment a többi tej, cukor, só, vaj. A tetejére a lisztek. Duplájára kelesztettem, 4-es fonással formáztam, kizsírozott-lisztezett formába tettem, majd ismét kelesztettem kb. fél órát. 180 fokra előmelegített sütőben sütöttem kb. 50-55 percig. A végén kicsit le kellett takarni, nehogy túl sötétre piruljon.


Utóirat:
Közben rájöttem, hogy nem a sütővel, hanem a technikával volt a probléma. Az újított eredményről később bővebben...