lbyf.lilypie.com/TikiBlogger.php/53Pt

2010. augusztus 28., szombat

Noémire várva...

Furcsa érzés arra várni, hogy a pocakomban lévő apró emberi lény úgy "döntsön", szűk neki a jelenlegi élettér és a világ egy nagyobb szegletébe kívánkozik. A kiírt dátumig persze van még két hét, az orvosom szabadságának végéig pedig még 4 nap, de minden nap úgy telik, hogy azt figyelem, mikor kell indulni. Frontok jönnek, frontok mennek, a kisasszony azonban úgy tűnik, egyelőre marad. Persze csak egyelőre, mert mire befejezem ezt a postot, már lehet, hogy más lesz a helyzet.
Mindig azt hallottam, hogy minden terhesség más. Na de nem gondoltam, hogy ennyire! Dorkával egyszer szaladtunk vaklármával a kórházba, és a szülésig szinte semmi jelét nem adta annak, hogy ő bizony kikívánkozna meleg zugából. Noémivel már szaladhattunk volna párszor... Most teljesen úgy érzem magam, mintha az elsőt várnám - fogalmam sincs, mikor van az a pillanat, amikor be kell dobni a táskát a hátsó ülésre (természetesen már össze van készítve vagy 2 hete), a gyereket a mamához és a kórház felé venni utunkat. Nem panaszkodni akarok, de már kezdem nem jól érezni magam. Ráadásul a majd' 3 éves lányom sem könnyíti meg a helyzetet - mindent lehet mellette, csak pihenni nem :)
Tudom, mindenki azt kívánja így a 39. héten, hogy már legyen vége. Dorkával azért más volt a helyzet. Úgy emlékszem, könnyebben viseltem. Nagyon remélem, ez után a szülés után is az lesz az első gondolatom, hogy majd a következőnél erre meg arra kell odafigyelni. Mert 2008 januárjában így voltam vele. Kicsit fáradt voltam, de jól éreztem magam. Most újabb kihívások előtt állok. Félek. Pedig már elvileg tudom, mi vár rám - de azért annyira mégsem. Mert sok minden alakulhat jobban, de sajnos rosszabbul is. 
Férjem mellettem lesz, mint az elsőnél. Az ő jelenléte sokat segített akkor, remélem, most is kitart. Találkoztam már néhány leendő apukával, aki nagyon ódzkodott a szülőszobától a párja várható fájdalmaitól vagy éppen a vér látványától tartva. Igyekeztem megmagyarázni nekik, hogy a nekem mennyit jelentett az, hogy ő ott van velem, szorítja a kezem, és nem a folyosón rágja a körmét. Az én férjem is irtózik a vértől, de mégis ott volt és már készül a következőre. Azt mondta, most már rutinosabb lesz, és fényképezőgépet is hoz, hogy a lányunk első perceit ne csak a homályos, sötét mobiltelefonos képekről nézhessük vissza. A szülést azért remélem, nem akarja fotózni...
Így a kajás bejegyzések, élménybeszámolók egyelőre elmaradnak. Kislányomat persze be fogom mutatni a kíváncsi szemeknek, de azt hiszem, néhány hétig kimaradok a blogok áramlatából. Addig is mindenkinek minden jót kívánok!
Üdvözlettel: Renée

3 megjegyzés:

Maryenne írta...

Én mindenesetre nagyon drukkolok, hogy simán menjen minden!
Három év van a két fiam között első időszak tényleg nem volt egyszerű.
De majd 20 év távlatában csak a szépre emlékezünk!:)

Limara írta...

Az utolsó napok a legnehezebbek, az biztos. Rendben lesz minden, hamarosan megszületik a gyönyörű, egészséges kislányod! Sok-sok örömet, egészséget, boldogságot kívánok nektek!

Renée írta...

Köszönöm a biztatást! Puszi nektek :)