lbyf.lilypie.com/TikiBlogger.php/53Pt

2011. november 1., kedd

Hipochondria

Amikor gond nélkül éljük az életünket, tesszük a dolgunkat a napi turin szerint, hajlamosak vagyunk a szervezetünk által küldött jeleket nem tudomásul venni. Ráfogjuk az öregedésre, a stresszes munkára, a környezetre. Amikor viszont valaki egy olyan súlyos betegségen van túl, mint én, teljesen megfordul vele a világ! Hirtelen egy kis hőemelkedés, egy kis bőrpír valami súlyos betegség hírvivőjévé válik és az ember már rögtön a halálán van. Miért nem figyelünk magunkra akkor is, mikor még tehetnénk?
Szeptemberben elkezdett viszketni a nyakam. Először úgy véltem, az új parfümöm miatt. Nagyon tetszett az illata, de amikor vakarózni kezdtem, félretettem. Ittam Calcimuscot minden nap, nem használtam a parfümöt sem, a viszketés azonban nem akart múlni. Sőt, szinte egyre rosszabb lett.
Ez idő tájt volt a Limfóma klub találkozója Szegeden, majd ott megkérdezem a dokimat! Sajnos ő nem tudott résztvenni a találkozón. Mivel ez volt a Limfóma-világnap alkalmából rendezett találkozó, több vidéki doki is eljött "sokkolni". Előadásaik sajnos nem a sikeres gyógyulásról, a kitartásról szóltak, hanem a limfómák által okozott szövődményekről - a viszketéstől az agydaganatig! Abban sajnos többen is egyetértettünk, hogy mivel ide olyanok járnak, akik már átestek egy hasonló betegségen, igen jól tájékozottak a betegség tüneteivel kapcsolatosan, illetve már saját kárukon megtanulták, hogy időben kell orvoshoz fordulni. Illetve ezek az előadások nem az erőt adják, hanem a kétkedést. Ennek ellenére rendszerint végig kell hallgatnunk a tünetegyüttesek részletes felsorolását és a diagosztikai módszerek fejlődését. Egy dolog azonban csak most ütötte meg a fülem: a limfóma egyik ún. B tünete lehet a viszketés. Ráadásul éppen egy olyan lány mutatkozott be, akinek ez volt az egyetlen külső tünete. Na csak ennyi kellett!
Mire hazaértem, csak ezen tudott járni az agyam. Másnapra végül eljutottam odáig, hogy olyat tegyek, amit megfogadtam, hogy nem fogok: Bújtam a netet a Hodgkin tüneteiről. Végül sírógörcsöt kaptam. Ismét előjöttek azok a gondolatok, amelyek akkor jártak a fejemben, amikor megtudtam, hogy beteg vagyok. Leírhatatlan. Egyszerre aggódom a gyerekeimért, a családomért és a saját jövőmért. És fáj. 
Másnap elmentem a háziorvoshoz - kiderült, hogy mégis az első gondolatom volt a helyes: allergiás lettem. Kaptam kenőcsöt meg antihisztamint és már jól vagyok. Sikeresen túlreagáltam a helyzetet. Abszolút produkáltam a hipochondria tüneteit!
Most, Mindenszentek napján akaratlanul is többet gondolunk a halálra. Nagyapámra egyébként is sokat gondolok. Az ő halála tulajdonképpen nem volt váratlan, sokáig volt beteg. Az egész család látta szenvedését, küzdelmét és végül a gyengülését, leépülését. Én nem kívánom ezt a családomnak. Nem szeretném kitenni őket ennek. Főleg nem a gyerekeimet! Mert bár az az élet rendje, hogy a szülőket a gyerekek temetik, nem kell, hogy így emlékezzenek!
Ezért is hihetetlen számomra, hogyan képesek elviselni fájdalmukat azok a szülők, akik már  a gyermeküket temették!? Most tudtam meg, hogy egy kedves ismerősöm kislányának halála éppen arra a napra esik, mint a nagyapámé. Valami nagyon furcsa egy nap az! És számomra teljesen hihetetlen, hogy mekkora erő van bennük, hogy egyáltalán ők maguk túlélték ezt a csapást, mely az élet legkegyetlenebb játéka az emberrel. És újra tudták kezdeni, új családot tudtak építeni. Minden csodálatom érte! (Elnézést, azt hiszem, ez a szokásos nov. 1-i hangulat...)
A múlt héten voltam a dokimnál is Szegeden. Minden eredményem rendben van, majd valamikor novemberben újabb PET/CT vár rám. Remélem, az sem talál semmit! Addig pedig nem fogok erről írni. Sokkal érdekesebb témák vannak a gondolataimban, amit már hetek óta készülök leírni. Remélem, az őszi szünet elég időt ad erre.

6 megjegyzés:

Cilee írta...

De jó volt olvasni rólad.
Bizony elgondolkodtam én is azon, hogy egy ilyen betegség után már egy fejfájás is a rettegett kórtól való félelmet lobbanthatja újult erőre, nem csodálom a leírt érzéseidet.
Őszintén kívánom a legjobbakat a PET CThez, hogy az eredmény tökéletes legyen.
Amúgy én is ilyen lehangolt vagyok ilyenkor, tartok tőle, hogy a vidámnak szánt bejegyzésem végül igen komor lett.
Alig várom az újabb bejegyzéseidet!
A legjobbakat kívánom!
Üdv: Ildikó

Tóth-Nacsa Ági írta...

Nagyon-nagyon örültem a bejegyzésednek és annak is, hogy hallok Rólad! Szurkolok a következő vizsgálathoz! Szép napot! Ági

fevi írta...

Jó volt látni Benneteket, nagyon szépek vagytok! Az lenne a csoda, ha nem rémülnél meg, ha bármi amit észlelsz,úgy érzed eltérő a "normálistól". Szívemből szorítok, hogy a rémálomnak örökre vége legyen. Szeretnék még valami nagyon megnyugtató mondani, de nem megy. Csak annyit, amit mindenkinek mondanék, minden nap minden pillanatát nagyon nagy becsben kell tartani, és örülni, örülni, örülni!!!! sok sok erősítő puszit küldök Neked!!!

Medora írta...

Szorítunk Neked! És minden rendben lesz.

Kreatív konyha írta...

Minden rendben lesz!!! Ismeretlenül is drukkolok!

Dominika írta...

Szia Reni!
Jó, hogy újra írtál. :-)
Tartsatok ki!

Dominika