2013. január 8., kedd

Haldokló város?

Először is Boldog Új Évet mindenkinek!
Egyáltalán nem ilyen bejegyzéssel szerettem volna újra jelentkezni, de a mai reggelem olyan jól indult, hogy nem bírom magamban tartani.
Az idei tél első hóesése még decemberben történt, egy hétig el sem olvadt. Most vasárnap is esett egy kevés, úgy 8-10 cm. Sajnos ez a mennyiség ismét megbénította a város közlekedését, akárcsak az előző.
Idézzük is fel: Decemberben, ha jól emlékszem éppen Mikuláskor esett le a nagy hó. Hirtelen valóban nagyon sok esett, főleg így elsőre. Az utak, és hangsúlyoznám, hogy Makó belterületéről van szó (!), járhatatlanok voltak. Az utak bordásak, a latyak megfagyott, majd valamikor ledúrták a felső néhány centit, és ami maradt, az a jégpáncél. Ez ment majdnem egy hétig. 
A lakosságban szerencsére  (na jó, a legtöbbekben - ne általánosítsunk...) még maradt annyi kötelességtudat, hogy a saját háza előtt eltakarította a járdát. Szigorúan! Az előtte húzódó bicikliút már nem az övé... És természetesen ismét érvényesül, a szlogen: "Ami mindenkié, az senkié." Az önkormányzati épületek előtt és a főtéren volt ugyanis letaposva a hó, úgy ahogy a hét közepén leesett. Látva, hogy a természet nem akar segíteni a hó olvadásában, brigádokat vonultattak fel a főtéren (máshova már nem jutnak el, biztos eltévednek ebben a nagy városban), és vaslapáttal, kapával (!) törték a jeget a következő hét hétfőjén!!! 
A városban egyedül az autópályáról levezető, átmenő forgalmat bonyolító útvonalon volt némi takarítás. Hozzáteszem, a temérdek mennyiségű hó java éjszaka esett, de reggel nyolckor még nyoma sem volt semmilyen takarításnak!
Hasonló helyzetre ébredtünk tegnap reggel is. A városban lehetetlen az úton közlekedni. Majd' ötéves lányommal, szabályos vagy sem, a járdán kerékpároztunk. A lakók ismét teljesítették a feladatukat, a tegnap délutáni áldásos napsütés pedig elvégezte az utómunkát. Tehát száraz a járda. A szemem láttára dobott egy hátast, majd takarózott be a biciklijével egy srác az úton - iskolába menet. Még jó, hogy nem ment át rajta egy autó!
És miért adtam ezt a címet a bejegyzésnek!? Komolyan kérdik, hogy miért hagyják el annyian a várost!? Egyre több embertől hallom, hogy menne el, megvallom, köztük én is. Éppen most emelték meg a kommunális adót 30%-kal, és még arra sincs pénze a városnak, vagy nem akar rá áldozni, hogy az utakat időben eltakarítsák! A tetves fürdőt meg kellett építeni, a hitelt fizetni kell, az új Makovecz teret le kellett térkövezni, majd aztán fölverni, hogy valahonnan Nyugat-Európából előnevelt fákat telepítsenek a helyére - novemberben! Ez nagyon kellett. Megépítették a korcsolyapályát, biztos ingyen, majd a hétvégén láttam, hogy hamarosan úszómedence lesz belőle, mert áll rajta a víz. Nesze nektek korcsolyapálya! Fel a korcsolyát, ki az útra!
Hozzáteszem, most is és decemberben is, ahogy elhagytuk a Makó vége táblát, száraz utakon lehet autókázni és gyönyörködni a havas tájban!
Hogy én miért nem megyek? Mert egyelőre örülök, hogy van munkám - nyárig. Aztán remélem, sikerül találnom Kecskeméten melót. És megyünk. Amíg ilyen eszetlen vezetés működik itt, nincs értelme. Munka nincs, állítólag a bölcsinket is be akarják zárni tavasszal - néhány hónappal az év vége előtt. A főtéren üresen állnak az üzletek, mert a fürdőtől akkora bevételre számítottak, hogy még a bérleti díjakat is az egekbe vitték. Normális ez? Lassan csak a nyugdíjas réteg marad, aztán széttárt kézzel áll majd a városvezetés és kérdi, hogy miért...

4 megjegyzés:

Limara írta...

Szomorú, de igaz. Bence is elesett majd, én a falat fogva totyogtam haza. sajnos nekem az a tapasztalatom, hogy a magánházak előtt sincs takarítva, amerre én jártam 10-ből nyolc előtt biztosan nincs. Kész életveszély közlekedni, iskolába engedni a gyerekeket...:(

Renée írta...

Sajnos a mi utcánkban is van lakatlan ingatlan, de szerencsére mi az északi oldalon vagyunk, úgyhogy a déli nap felszárította a járdát a mi oldalunkon :)

Medora írta...

Szomorú, hogy ilyennel kellett visszajönnöd! De sajnos igaz: extrém sport feljutni a főtérre ilyenkor.

dortimcsi írta...

A szomorú az, hogy sehol se takarítanak..Max. a főtér...de már a Hunyadi utca is jégborda, jégpáncél...A Petőfi utca -Rákóczi utca sarka az meg különösen életveszélyes. Kedden amikor a láztól alig látva jöttem haza , minden erőmet arra összpontosítottam, hogy lássam hova kell lépnem, hogy ne hatalmas esés legyen a vége... Szerdán a dokihoz menet annyiban volt jobb a helyzet, hogy enyhébb volt az idő, így kicsit száradtak az utak , járdák... :S:S