Állapotjelentés 2.

Amikor elkezdtem a blogírást, inkább gasztro-jellegűnek indult. Sajnos a sors úgy hozta, hogy teljesen más irányba fordult az életem, így a blog témája is.
A daganatos megbetegedések egyik legjobban gyógyítható formájával, a Hodgkin-kórral küzdök. Vagy inkább ő küzd velem. Eddig úgy érzem, döntetlen az állás. Én igyekszem az egyetemes orvostudomány módszerein mindent bevetni a gyógyulásért. Ezt persze nem tehetném meg a család anyagi támogatása nélkül, amit nagyon köszönök, de még nem tudom, hogy fogok visszafizetni.
Sógornőm az, aki mindenbe belevisz, néha már kicsit túlzásokba is esik. Legutóbb természetgyógyásznál voltunk, ahova eredetileg azért mentünk, hogy mondja meg, pontosan hogyan is kellene szednem a Culevit tablettát. Azóta már megkaptam nagymamámtól a könyvet és elolvastam a honlapjukat is - szóval tudom már nélküle is. Jelenleg óránként 2 szemet szedek. A feltaláló ajánlása szerint az utolsó kezelés után még 6 hónapig így is fogom.
Az orvosom utasítása szerint 2 hetente járok kezelésre. ABVD gyógyszerkoktélt, alias "dzsúzt" kapok. Az első kezelés után 2 hétig fájt a karom, azt hittem, valami nem jól sikerült. A második alkalommal (ami múlt héten volt) derült ki, hogy ennek a szernek van vénagörcsöt okozó mellékhatása. Hát nekem okozott is rendesen. Az asszisztensnő most 500 ml-es infúzióba készítette be a gyógyszert, hátha a hígabb összetétel kevésbé okoz problémát. Na ennek az lett az eredménye, hogy istennek se akart végigérni. Végül 3-szor szúrtak meg, mert már fájt mindenütt. A karom azóta is fáj, vizes ruhával borogatom, és olykor majd' bepisilok, amikor belenyilall. Pihentetni sajnos nem tudom a két gyerek mellett. Emelgetni kell a kicsit, de néha a nagyot is.
Egy másik mellékhatása a szernek a hányinger, hányás. Ez még eddig nem jelentkezett - szerencsére. A hajhullás nem mindenkinél jelentkezik. Nálam jelentkezett hétfőn. Elég rendesen hullik, alig merek fésülködni - pedig azt azért kell néha. Egyelőre nem nyírom le, amíg össze van kötve, addig talán nem olyan feltűnő. Nemsokára azért beszerzek valami kendőfélét.
Már korábban is megállapítottam, hogy nagyon kevés kép készül rólam - általában én fényképezek. Eleinte azért bántott a dolog, mert így nem marad majd emlék a lányaimnak, ha esetleg mégsem alakulna jól a kezelés. Úgyhogy most majd törekszem arra, hogy bár nem vagyok túl fotogén, többet szerepeljek. Ezért is kértem meg a páromat, hogy fotózzon le a gyerekekkel - amíg még van hajam. Ezt a képet bele fogom tenni a tárcámba, hogy adjon erőt bármikor, amikor elbizonytalanodok a jövőt illetően. Úgy érzem, szükségem van egy ilyen doppingra is.

Én személy szerint nem beszéltem róla senkinek (a blogon kívül), mégis sokan tudják. A szomszédasszonyaim, akikkel és akiknek a gyerekeivel összejárunk, még nem tudnak róla. És nem is igazán tudom, hogy mondjam el. De így vagyok mindenki mással is. Általános iskolás koromban voltam utoljára jó kommunikációs képességek birtokában. Azóta nehezen megy. Sajnos nincs egy bizalmasom sem, akivel bármikor bármiről tudnék nyíltan beszélni. A férjem a legjobb barátom, néha azért jó lenne szétválasztani a kettőt...