2010. december 11., szombat

Állapotjelentés 3.

Eddig kicsit sűrűbben írtam helyzetemről, most azonban megvártam az újabb PET/CT eredményét, mielőtt közhírré teszem: jól vagyok!
November 29-én mentem újra a pesti vizsgálatra, és most egy hétig kellett várnom az eredményre. Nagyon izgultam, hogy jókat írjanak. Bár még csak 5 kezelésen voltam túl (tegnap volt a 6.), szemmel látható javulás van az állapotomban. Amint megkaptam az eredményt, kibontottam. Volt benne pár, számomra érthetetlen kifejezés, de a végén lévő összegzés egyértelmű: "Jó terápiás válasz véleményezhető, metaboikusan komplett remisszió valószínű." Azaz, teljesen meg fogok gyógyulni! Sajnos a kezelések számán ez nem változtat, de már én is látom, hogy valóban van értelme!
A legutóbbi kezelés után nagyon lazán ebédeltem is... Nem kellett volna. Egész délután hánytam, még utána két napig beteg voltam, görnyedve jártam, annyira fájt a gyomrom. Tanulva az esetből, tegnap csak vizet ittam már a kezelés után. Délután 1-ig bírtam, aztán sajnos kiöklendeztem azt a kis vizet is. Viszont ennyi volt, este már mertem eszegetni is egy kicsit. Ma már pedig jól érzem magam - úgyhogy megyek a csajos klubba! Azt hittem, nem leszek képes elmenni, de én győztem! Úgyhogy megyek!
Most legalább alkalmam lesz élesben tesztelni a legújabb szerzeményem: a parókát! Tegnap beszereztük azt is, mivel már annyira hullott a hajam, hogy nagyon zavart. A férjem és a gyógyszerész hölgy segítségével választottam. Egybehangzóan egy vörös rövid fazonra szavaztak. Délután aztán át is szaladtunk a fejemen a hajnyíróval! 3mm... Elég furán nézek ki vörös fejjel - sose volt ugyanis festve a hajam! L. szerint nem feltűnő a parókasága... Na most majd kiderül! Ha átmegy a teszten, képet is teszek fel...
Dorka lányom még nem látta sem a kisfiús frizurámat, se a parókát. Az ő véleményétől tartok talán a legjobban! Most a nagymamánál van, de estére már itthon lesz!

7 megjegyzés:

Limara írta...

Annyira örülök, hogy jól vagy! Pár perc és találkozunk a csajos bulin!:)

Mary írta...

Én is örülök javulásodnak! :)

Melinda írta...

Szia! Annyira örülök, hogy jobban vagy! Sok erőt és kitartást a további kezelésekhez!! M.

fevi írta...

A klubba késve érkeztem, így lemaradtam róla, hogy hogy vagy. Csak most olvasom, és el sem tudom mondani, mennyire boldog vagyok, hogy ilyen csodás hírekről számolsz be. Igazán büszke lehetsz magadra. Ja, és az új frizura nagyon nagyon szuper. Állati jó fazon. Lehet, hogy érdemes lesz majd valami hasonló fazonra vágatni a hajad!!!! Örülök, hogy el tudtál jönni!!!

Macus írta...

JÓ, hogy jól vagy és eljöttél a "buliba".
Szuper a frizurád!!

Limara írta...

Olyan jó volt látni tegnap! Örülök, hogy Te is a csapat tagja lettél!A frizurák nagyon klassz, nőies, ilyet vágass majd magadnak! Mit szólt hozzá a nagylányod?

Renée írta...

Köszi csajok! Jól esik. A nagylány nem csinált belőle ügyet szerencsére! :D