2011. április 28., csütörtök

A könyv már kiment a divatból!?

Tegnap hazafelé menet kitaláltam, hogy a következő pályaorientációs órán megkérdezem a 10. évfolyamon, mi az, amit utoljára olvastak. Meséljék el a sztorit, mi tetszett benne, miért ajánlanák esetleg másoknak is.
Az eredmény lehangoló volt.
Az előbbi kérdésre a leggyakoribb felelet a "Facebookot" volt. Következő pedig "Mi az a könyv?"
Már talán kifejtettem korábban is, mennyire különböző ez a generáció az enyémtől. Holott én is csak idén töltöm be a 30-at. De ezek a tizenéves gyerekek a kötelező olvasmányokat is digitális videótárból letöltve, rövidített változatban ismerik. Mi a rendszerváltás környékén és utána még azt sem tudtuk, mit lehet a Commodore 64-el kezdeni, mik azok a byte-ok, na és persze a világháló. Ma már a saját 3 éves gyerekem túrt ki a számítógépem elől - mondván, most ő szeretne játszani.
Azt már persze eddig is tapasztaltuk, hogy a digitális világ kiszorít sok korábban értéknek számító materiális elemet, de hogy a fantázia világát is ennyire átvegye - a főként amerikai módra átdolgozott, nyáltól csöpögő - mozi, hangos-könyv, e-book stb.! Ezek a gyerekek már ebben a világban nőttek fel, nem tudják értékelni az alkotói ihlet által vezérelve papírra vetett gondolatokat. Teljesen beleolvadtak a cyber-világba, ahol a korábbi értékek semmivé lesznek.
Én személy szerint sokkal jobban kedvelem a kézzel fogható, lapozható, papírillatú regényeket, mint bármilyen más módon előállított olvasnivalót. A csajos klubban is hallottam a többiektől, hogy szinte nem is a könyvtárba viszik vissza a könyveket, hanem egymásnak adják. Ők még éheznek erre a szellemi táplálékra! Én egy kicsit visszafogottabb fogyasztó lettem mostanában. Ennek két oka is van: az időhiány és a pénzhiány. Én ugyanis a saját könyveimet szeretem olvasni, sem kölcsön adni, sem kölcsön kérni nem szeretek könyvet. Én mindig vigyáztam az értékeimre (kivéve a kesztyűt, sapkát, sálat - azt mindig elhagytam...) Utálom, ha másképp hajtják meg a könyvet, mint ahogy én. :) Kicsit nevetséges a dolog. De ez van. Úgyhogy könyvtári tagságom sincs. Ezért.
Van egy szerző, akinek a könyveit rendszeresen beszerzem - illetve a család szerzi be nekem valamilyen alkalomra. A könyv számomra mindig jó ajándék. Ő pedig nem más, mint Vavyan Fable alias Molnár Éva. Középiskolai osztályfőnököm, aki kicsit másfajta értékrenddel és világszemlélettel rendelkezett, mint az átlag, ismertetett meg vele. Behozta ugyanis néhány kötetét, amiben novella terjedelmű kisebb történetek voltak. Ebből olvasott nekünk. Azonnal megragadott sajátos nyelvezete és stílusa. Azóta is rendszeresen olvasom, ha tudom. A férjem már nem is csodálkozik akkorákat, mint eleinte, ha olvasás közben jókat kacarászok. :)
Másik kedvencem, akitől már sajnos új műveket nem kaphatok, az Jókai Mór. Több könyvét olvastam - bár a Kőszívű ember fiai nem a kedvencem. Ezért örültem meg nagyon, amikor a Kossuth kiadó megjelentetett egy szép hosszú sorozatot az ő műveiből - viszonylag jó áron, de sajnos így sem sikerült mindet megvennem. Na de majd utánrendeléssel :) Viszont negyvenegynéhány kötetből áll, úgyhogy nem ártana mellé egy új polcot is mellékelni!
Szóval, teljesen elkeserített ez a tizenévesek körében feltárt rövid és remélhetőleg nem reprezentatív körkép. Hová tartunk? Teljesen ki fog veszni az emberekből ez a fantáziát dolgoztató, elvarázsoló, elmélyült szórakozás? Vagy csak nem megfelelő környezetet választottam a feltérképezéshez? Mondjatok valami biztatót!

5 megjegyzés:

Mary írta...

Én se vagyok jelenleg könyvtári tag de tervezem a vissza térést. 20 éves autista fiam szereti a könyveket kicsinek is szeretett a könyves polcról könyveket. Így lett kedvence Leonardo Da Vinci. Meg sok más témájú köny. Ókori Egyiptomról, gótikus építészetről, de metál, rock zenei témájú könyvről is. Nagyobbik fiam 23 éves inkább az utóbbit olvassa és komoly gyűjteménye van belőle.:)
Jókai Mórt én is kedvelem jó pár könyvünk van tőle anyukám kedvenc írója volt. Vavyan Fable könyveit régen könyvtárból hoztam ki. Nagyon jó olvasmányos könyvei vannak. Szeretem az ezoterikus könyveket főleg Szepes Máriát de kedvencem Wass Albert is. Férjem utóbbit kedveli meg szeret műszaki témájú könyveket olvasni. Autókról, számítástechnikáról. Szerintem ahogy az emberek többsége nem vesz cd-t inkább letölti a zenét pedig mennyire más élmény az eredeti!
Ez kicsit hosszú lett remélem nem gond. :)

Medora írta...

Erre csak azt tudom mondani,hogy én mindennap olvasok, rengeteg könyvünk van, a kicsinek is sokat olvastunk: verset, mesét, erre most kijelenti, hogy velem fogja felolvastatni a gyerekeinek a kötelezőt...Mert, ugye én szépen olvasok.

Editfolt írta...

Igaz csak látásból ismerlek, de ajánlom neked Wass Albert könyveit. Írásaid alapján szerintem tetszenének neked. Na meg pl. Gabriel Marquez: Szerelem a kolera idején, vagy egy Gésa emlékiratai, Afrikai szerető I,II. Szerintem érdemes több szerzőtől olvasni ha teheted és a könyvtári tagság is megfontolandó. Én is szeretek olvasni, bár újabban a varrás nyert az olvasással szemben.

Polihisztor írta...

Szia!

Van abban igazság, amit írsz. De ha a saját példámból indulok ki, akkor elmondom hogy miért "nem szeret" olvasni sok mai fiatal. Egyszerűen nem tudja megvenni a könyveket. Én nagyon szeretek olvasni. Minden érdekel, és folyton nézem az új lehetőségeket. De 10 könyvből 8-at nem tudok megvenni, mert túl drága. Próbálom apránként beszerezni, de nem egyszerű :( Viszont sokat olvasok a neten, ami - még ha nem is olyan, mint az igazi - de mégis remek kikapcsolódást jelent :)
Elismerem, hogy sokan nem szeretnek olvasni, de ez nem kor függő - szerintem -.

üdv! :)

Renée írta...

Sajnos nekem is hasonló problémám van. De talán az időhiány miatt sem vitt még rá a lélek a könyvtári tagságra.