2011. július 9., szombat

Állapotjelentés 4. - Sugáron innen, kemón túl

Már jó ideje nem írtam az oldalra. Igazság szerint a jó hír bejelentésére hagytam az alkalmat: a mindent megváltó, az elmúlt hónapok minden rossz élményét elhalványító PET/CT eredmény közzétételére. Sajnos nem eszik olyan forrón a kását!
Na azért nem olyan vészes a helyzet. Igaz, magára a vizsgálatra is sokat kellett várni, a doki ugyanis elfelejtette megkérni. Én telefonáltam rá... :) Aztán meg egyik napról a másikra volt időpontom. Átestem a szokásos procedúrán - teljes nyugalommal, hiszen, tudtam, hogy csakis nagyon jó eredményt hozhat. Az estét természetesen nem töltöttem a gyerekeim közelében, ismét a nagymamámnál aludtam. Aztán vártam a postát.
A születésnapomon érkezett a levél. Az összegző diagnózis metabolikusan komplett remissziót ír. Megvannak azonban a testemben a korábbi gócpontok. Igaz, a legnagyobb is csak 2 cm-es és inaktív sejtekből áll, de ott van. Így hát még 30 g-nyi sugáradag vár rám, amit kis dózisokban fogok megkapni.
A dokim lebeszélte az Onkoterápiás Klinikán egy doktornővel a találkozónk időpontját, így is órákig vártunk, mire bejutottunk és mire kijöhettünk.
Egy új CT-vizsgálat várt rám, hogy pontosan meg tudják határozni a célterületet. A cél az, hogy az utolsó ilyen "kis genyó" sejtet is elpusztítsák, akár aktív, akár sem. Remélem, sikerül, és aztán elmondhatom, hogy vége. Addig is be kell járnom napi rendszerességgel Szegedre 18-20 alkalommal. Jó kis nyári szünet. :P Készítettek számomra egy egyedi mellényt, amin bejelölik a célpontot. Furcsa érzés volt. Egy vizes meleg anyagot tettek rám, ami néhány perc alatt kihűl és megtartja a formáját. Olyan, mintha egy vizes törölköző lenne rajtam. Kibírható néhány perc volt. Remélem, a következő kezelésekről is ezt mondhatom majd!

1 megjegyzés:

Medora írta...

Mi is reméljük, hogy csak pár apróság van hátra és utána újra olyan szépen tudsz majd mosolyogni!