2011. július 17., vasárnap

Első szárnypróbálgatások

A sok horgolós blogon, képen és mintán felbuzdulva meglátogattam Macust. Mutatott néhány fogást, egyszerűbb mintát. Persze én itthon teljesen felkészületlen voltam - se tűm, se fonalam. Kaptam Macustól (nagyon kedves volt tőle!) néhány kimaradt gombolyagot, hogy legyen min elkezdeni a gyakorlást. Pénteken pedig gyorsan "elszaladtam" a két gyerekkel az egyik (a kettőből...) helyi rövidáruboltba, és választottam horgolótűt. A választék: kell vagy nem? Úgyhogy vettem egy 3-ast és egy 4-est. Plusz még (nem hallgattam Macusra...) két gombolyag pamutfonalat - eredetileg táskához. A Barkafonal horgolósulijában láttam pár ötletet.
Hazaérve elkezdtem keresgetni, hogy milyen mintával is próbálkozzak egy igen komoly feladathoz: Dorkának készült hajpánt. A gyakorláshoz ideális méretű darab. Végül egy sima hálómintát választottam. 9 láncszemmel indultam, erre egy rövidpálca sort készítettem, hogy egy kicsit erősebb legyen a vége. Hogy hogy lett végül 13 szemem... fogalmam sincs. Azt hiszem, a kezdő szembe is öltöttem, meg itt-ott szaporítottam rajta, de végül 4 "négyzetből" állt egy sor. Jutka tanácsára nem teljes kört csináltam, majd gumival összekötöm. Két biztosítótűvel összeakasztottam, hogy rá tudjuk próbálni Dorka fejére. Estig le se volt hajlandó venni. Nagyon örült neki.
Utólag rájöttem, hogy nem éppen a legjobb mintát választottam a gyakorláshoz, mert ez eléggé kiadja a szemek egyenetlenségét. Kerestem hát egy nem túl nagy darabot, ami azért egyszerű szemekből és mintából áll, de mégis sikerélményt ad, ha elkészül.
Végül rátaláltam egy "gyerekkalap" elnevezésű mintára a fonalshop oldalán. A leírás 50 g pamutfonalat meg 2,5-es tűt ír, nekem 3-as volt, úgyhogy jó lesz az is alapon nekikezdtem még este. Jó érzés volt, hogy el bírtam igazodni a rajzon és hogy a kezemben lévő darab egyre inkább kezdett hasonlítani egy kalapra. Sokkal könnyebb volt dolgozni vele, mert körbe kellett haladni és egy sormagasítás után újabb kör következhetett. Éjfél után tettem le. Másnap reggel hihetetlenül fájt a csuklóm. Vagy ínhüvely-gyulladást kaptam vagy csak izomlázam lett... De nem adtam fel. Vártam, hogy kész legyen az eredmény, kézzel foghatóvá váljon a kis kalap. Nem tudtam, mekkora lesz. Eredetileg Dorkának szántam, de ha nem jó, akkor majd Noémi elhordja...
Igen ám, de úgy jártam, mint Kőműves Kelemen. Igaz, nem a természet erői tomboltak a munkám felett, csak nem jött ki a minta. Észrevettem, hogy az előző sort elrontottam. Sebaj, visszabontottam. Megcsináltam újra, majd két és fél sorral lejjebb vettem észre egy hibát. Az a baj, hogyha már észrevettem, zavar. Úgyhogy megint visszabontottam. Kevesebb volt kész, mint amikor lefeküdtem az este. :P Kiigazítottam a hibát, folytattam a munkát. Egyre gyanúsabbá vált, hogy ez a kalap nem lesz jó Dorkára. 
Ma még befejeztem a peremet - csupa kétráhajtásos pálcákat öltöttem körbe-körbe. Legutolsó sor a leírás szerint ráköltés. Na erről fogalmam sem volt, hogy mi. Egy helyen találtam egy fél mondatot róla. Remélem, jól csináltam...
A karima lehetett volna egy sorral kisebb is, de végül is mindegy. A kalap ugyanis nem jó Dorka fejére. Na de hogy Noémiéra sem!? Szóval ez nem is gyerekkalap, hanem babakalap. A fonalból maradt ugyan 20g, de teljes mértékben követtem a leírtakat. Én rontottam el valamit? Segítsetek!

7 megjegyzés:

Macus írta...

Nagyon ügyes vagy, Reni!
A kalap csudaszép!

Jutka írta...

Szerintem is csoda szép a kalap!
Segíteni sajnos nem tudok mivel én még sosem horgoltam hasonlót, talán vastagabb fonalból nagyobb lett volna. Viszont pamutból horgoltad szerintem nyúlni fog.
A hajpánt nekem is tetszik nem csak a tulajdonosának:)

fevi írta...

gyönyöri Reni! Úgy irigyellek, hogy ilyen ügyes vagy! Mindjárt én is felbuzdulok a sikereden! Na jó, csak vicc volt!

Renée írta...

Köszi lányok! Jól esik, de én nem vagyok maximálisan elégedett...
Sajnos a kalap annyit nem fog nyúlni, mint amennyit kéne. Azért megtartom - első munkám emlékére.

Medora írta...

Középszőnyeg, hajpánt, kalap... nem tudlak ilyen iramban követni! Látom, picit megszállott lettél. Sok sikert!

Kereki Kriszta gyöngyékszer tervező kézműves írta...

Én is most fejezem be, és valóban babaméret :( Ugyanígy jártam, mint te. 40 cm-es fejkörméretet ír a rajz, és 12 cm magasságot - igaz, nekem csak 10 cm lett, 3-as tűvel!
Pedig én horgolgatok már egy ideje...

Renée írta...

Akkor mégsem én rontottam el... Megmértem, nekem is csak kb 10 cm magas. Szintén 3-as tűvel. Na nem baj, gyakorlásnak jó volt :)