2010. július 3., szombat

Kovászos uborka - egyszerű savanyúság vagy könnyű nyári frissítő?

Terhesség ide vagy oda, a kovászos uborkát mindig imádtam. Ez volt az egyik első "recept", amiről kifaggattam édesanyám, amikor elköltöztem otthonról és megjelentek a piacon az első uborkák.
Kaptam még egy 5 l-es dunsztos üveget is, azóta is abban készítem minden évben többször is az ubikat. Én az alábbi módon készítem - remélem, anyukám nem haragszik meg, hogy elárulom a titkát :) 
Az 5-es literes üveghez 3 kiló uborka kell. Ez pontosan belefér. Az uborkákat alaposan megmossuk. Én a csak erre a célra használt körömkefével szoktam megsikálni őket, nagyon szépen és egyszerűen meg lehet szabadítani a kis apró szőröktől. Levágom a végeit, majd hosszában kb 3/4 részig bevágom az egyik oldalról, majd 90 fokban elforgatva a másik végéről is. Az üveg aljába kaprot teszek, majd erre állítgatom az uborkákat szépen, szorosan egymás mellé. Ha megfelelő méretű az uborka, éppen elfér 2 sor egymás tetején. A végén megint kaprot hajtok bele. Ezután pedig jöhet a lé. Ahány kiló az uborka, annyi evőkanál sót (esetemben 3-at) elkeverek hideg vízben, illetve egy teáskanál szódabikarbónát teszek bele. Ettől maradnak az uborkák finom ropogósak. A tetejére pedig jöhet a kenyér sarka. Sokan, köztük anyósom is kenyér nélkül készítik, de annak valahogy más íze van - nekem ez az igazi "koviubi". Befedem a tetejét, és kiteszem a napra.
Ezen a héten már végre jó időt jósoltak, úgyhogy muszáj volt nekifognom. El is készült 2 és fél nap alatt! Annyira meleg volt, hogy egy csomó lé elpárolgott a tetejéről és a felső uborkák kissé kifakultak (pedig színig volt üveg). Ez persze nem ront az élvezeti értékéből.
Amikor késznek ítélem - általában a színe alapján - egy műanyag dobozba pakolom az ubikat, rászűröm a levét, és mehet a hűtőbe. Gyakran előfordul, hogy csak úgy magába bekapok egyet-kettőt, amikor épp a hűtő felé járok. Ezért is gondolom, hogy szomjoltónak is kiváló. Van, aki a levét külön meg is issza. Annak is vannak különböző jótékony hatásai a szervezetre, de erről nem sokat tudok. Én csak az ízéért eszem! :)

Nincsenek megjegyzések: