2010. augusztus 13., péntek

Beköszöntött a zöldbabszezon!

Legalábbis anyósomék kertjéből (mi is lenne velünk anélkül!?) múlt héten kezdtek a zsenge, édes, minden ízében vajbab hajtások a tányérra kerülni. Jutott nekünk is belőle egy "kevéske". Tegnap 2 kilónyit pucoltam meg - ebből másfél rögtön a fagyasztóba is került. A maradék félből ma készült zöldbableves. Számomra a zöldbableves elengedhetetlen ízesítő és velejárója a füstölt hús. Tegnap be is szereztem a szükséges mennyiséget füstölt nyúljából. :P 
Én szeretem falatnyi darabokban a levesbe tenni - így hamarabb megfő, ill. nem fenyeget a veszélye annak, hogy a nagyobb részek aprítása, elharapása közben a leves piros levével összecsapjam magam! Úgyhogy amikor kivettem a zacskóból a nagyobb darabokba vágott húst és megcsapott az illata, legszívesebben azonnal kiharaptam volna belőle egy nagy darabot! :)
Bő vízben feltettem főni a felkockázott husikat, és amikor már kellően puhának tűnt, beletettem a fél kilónyi összedarabolt zöldbabot, egy kis fej hagymát összekockázva, egy kis kaprot és sót. Amikor megfőtt a bab is, berántottam. Nálunk ennyiből áll a bableves. Tálaláskor kb. egy evőkanálnyi tejfölt elkeverünk a tányérban - kinek-kinek ízlés szerint.
A zöldbableves után általában valami könnyebb tésztaféle szokott lenni a menü. Mivel a tegnap éjszakai vihar, világvége közeli időjárás után ismét 30 fok körüli hőmérséklet, egyszerűen morzsányi hangulatom sem volt begyújtani a sütőt valami kelt tészta számára, az egyik szomszédasszonyom által ajánlott receptet próbáltam ki: a joghurtos fánkocskákat. Nagyon egyszerű a recept, bár a menyiségeket érdemes megsokszorozni, mert hamar elfogy... (Nekem 20 kis golyó lett belőle.)
1 kis pohár natúr joghurt
1 tojás
1 cs. vaníliás cukor
1 tk. cukor
csipet só
15 dkg liszt
1/2 cs. sütőpor
Ezekből kavarunk egy lágy tésztát, amit bő olajba szaggatunk és kisütünk. Pofon egyszerű, és könnyű kis golyócskák lesznek belőle. Viszont elég kevés cukrot tartalmaz, érdemes jól megszórni porcukorral a tetejét. Tálalhatjuk lekvárral, vaníliasodóval, csokiöntettel stb.

2 megjegyzés:

Melinda írta...

Elkészítettem hétvégén a fánkocskákat én is. Hát valami isteni finomak és nem is beszélve arról, hogy sütéssel együtt kb fél óra volt az egész. Köszi a receptet!

Renée írta...

Igazán nincs mit. Az érdem meg inkább a szomszédassszonyomé, aki ajánlotta nekem is. Örülök, hogy ízlett.