2010. szeptember 5., vasárnap

Nem vártunk hiába - Szüléstörténet

Nem sokkal azután, hogy közzé tettem legutóbbi bejegyzésemet, a kis pocaklakó tudtomra adta, hogy nem kell már heteket várni a megérkezésére.
Augusztus 30-án, hétfőn délelőtt szivárogni kezdett a magzatvíz. Amúgy is mennem kellett a kórházba CTG vizsgálatra, az utána való vizsgálatnál szóltam a dokinak a helyzetről. Erre közölte, hogy ebből ma már szülés lesz, és elkezdte a betegfelvételt intézni. Szóltam a páromnak, hogy hozza a táskát - SZÜLÜNK!!!
Sajnos éppen olyan szülésnek ígérkezett, mint ahogy az első zajlott. Magzatvíz el, fájás, összehúzódás sehol - jöhet a szülőágy és az oxitocin infúzió. Sajnos nem tudom, milyen nem fekve vajúdni, de ennél gondolom, csak jobb lehet... Szóval ismét ez várt rám. Nagyon kedves szülésznő volt éppen bent, nagyon sokat segített. Már a szülőágyon tőle tudtam meg, hogy a második szülésnél intenzívebbek vagy legalábbis annak tűnnek a fájások. Ha ezt tudtam volna!
A tolófájások sajnos egy kicsit hamarabb jöttek, mint ahogy a méhszáj fel lett volna rá készülve. A doki közölte, hogy tartsam vissza. Hát köszi. Igazán kipróbálhatná! Azért küzdöttem, amíg bírtam. Aztán már nem bírtam. Amikor már hagyták, két fájásra, három-négy nyomásra kint is volt a kis pöttöm. Rögtön szét is pakolt az asztalon, még a köldökcsipeszt is úgy kellett kivenni a kezéből. A csecsemős nővér 2850 g-ot és 47,5 cm-t mért. Szinte pontosan akkora volt, mint a nővére. Gyönyörű, egészséges baba.
A párom egész végig ott volt velem. El sem tudom mondani, mennyit jelent ez nekem. Most persze már sokkal oldottabb volt, mint legutóbb, de tudtam szorítani a kezét, közben pedig lelki erőt adott a nehéz pillanatokban. Számomra nagyon furcsa belegondolni, hogy milyen lett volna, ha inkább kint vár. Kibe kapaszkodtam volna? Az ágy szélébe? Az oxitocin olyan fájásokat csinált végül, hogy azt hittem, nem marad erőm addigra, mire igazán kell. 
Pedig nem is tartott olyan sokáig, de végtelen hosszúnak tűnt. 2 óra előtt kötötték be az infúziót, Noémi pedig 15 óra 55 perckor született. Ez igazán nem sok.
A kisasszonyt meg engem is rendbe raktak, utána pedig kihozták és mellre tették. Nagyon ügyesnek tűnik. A tej alakulása eléggé változó, itthon azt hiszem, kicsit többet stresszelem magam, pedig tudom, hogy nem kéne. A kórházban elég jól beindult, itthon egy kicsit kevesebbnek tűnik. Remélem, be fog állni egy rendes mennyiségre, bár Dorka is megnőtt a tápszerrel is. 
A szoptatós étrendről is eltérőek a vélemények. A kórházba minden látogató barackot hozott. Erre letoltak, hogy nem ehetek nyers gyümölcsöt! Én gyümölcs nélkül meghalok. Nekem minden nap kell valami! A védőnő szerint ehetek barackot, ha lehúzom a héját. A neten meg olyat is olvastam, hogy mindent ehetek, de ha észreveszek valamit a gyereken, akkor azt el kell hagyni. Most döntsem el, hogy kinek is hiszek... Jól össze tudják zavarni az embert! Azt mondjuk nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy a szüléssel hirtelen el kell hagyni egy csomó ételt, amit ugyanúgy fogyasztottam - akár kilószám - a terhesség alatt is! Nekem ez nonszensz. Azért próbálok mértéket tartani, pihenni (nem sok sikerrel), sok folyadékot inni. 
A kisasszony fejlődéséről még majd beszámolok, nem hiszem, hogy mostanában sütés-főzésről tudnék hírt adni. Remélem, azért így is lesz, aki olvas...

9 megjegyzés:

Limara írta...

Szeretettel gratulálok, nagyon sok boldogságot, örömet, egészséget kívánok nektek!

Melinda írta...

Szia! Gratulálok a babához, jó egészséget Nektek :-)

Mary írta...

Sok szeretettel gratulálok Noémi születéséhez! Szerintem ehetsz ami jól esik és figyeld a babát !
Mai világunk túl bonyolít mindent.
Lényeges, hogy pihenj minden segítség ami van igénybe kell venni! Főleg ne idegeskedj.
Elsőnél végig izgultam, hogy nem nő meg ! Jelenleg 183 cm és 80 kiló! Én biztos olvasni fogom az oldalt!
Puszi nektek! :)

Jutka írta...

Gratulálok!
Jó egészséget, kívánok mind kettőtöknek és a család többi tagjának is!

Atkáriné Terike írta...

Gratulálok a gyönyörű babához!
Boldogságot kivánok az egész családnak!
Várom a baba beszámolókat!

Tünde írta...

Nagyon édes, gyönyörű a bébid és két gyermekes anyuka lévén megjegyzem én a hüvelyeseken kívül szinte mindent ettem és sok sok folyadékot ittam. Sok boldogságot nektek!!

Renée írta...

Köszönöm mindenkinek. Nemsokára beszámolok az itthon töltött első néhány napról is.

Macus írta...

gratulálok a gyönyörű szép kislányodhoz!!

Unknown írta...

Szia! Gratulálok a kislányodhoz.
Tudom teli a padlás jó tanácsokkal, de ... A lányom a Mormilch nevű tablettát (természetes alapú) szedte és csodálatosan beindult a tejtermelés. A második babát 13 hónapos koráig szoptatta, míg az első unokám már a harmadik hónapban tápszerre szorult.
Sok sikert, jó egészséget kívánok.
Éva