2011. február 21., hétfő

Brokkolikrémleves

Nemrégiben elég jó áron kaptam brokkolit. Igaz, olasz termék, de mégis csak friss zöldség. Eredetileg a kicsi lányomnak vettem, de kétszer főztem belőle neki, és már kezdett sárgulni. Mit is csináljak belőle? És jött az ötlet: krémleves.
Gyorsan körbenéztem a neten, mi is kell hozzá. Végül az alábbiak szerint készítettem el:
Egy kevés olajon megpároltam egy fél fej vöröshagymát és két gerezd fokhagymát, majd ehhez adtam a rózsáira szedett brokkolit. Ételízesítővel megszórtam, fedő alatt pároltam. Megszórtam egy kis fehérborssal, sóval, szerecsendióval. Amikor már párolódott kicsit, felöntöttem annyi vízzel, hogy majdnem ellepje. Egy kicsit tovább főztem, majd botmixerrel pépesítettem. Felöntöttem 1 dl tejszínnel, összerottyantottam és kész. Tálaláskor reszelt sajtot szórtam bele és levesgyöngyöt. A sajt finoman beleolvadt a forró levesbe.
Rögtön bele is kóstoltam. És ekkor erősödött meg bennem az érzés, amit már korábban is sejtettem: én nem szeretem a brokkolit... Sebaj, megettem a részem, a férjemnek pedig kifejezetten ízlett. A nagymamám is megkóstolta, ő is finomnak misőítette. Úgyhogy megszavaztuk... Legközelebb majd készítek magamnak valami mást :)

5 megjegyzés:

Macus írta...

Jó, hogy megint írtál. :))
Mi nagyon szeretjük az ilyen levest. Brokkoliból is.

Renée írta...

Volt most pár szabad percem, hogy beszámoljak a hétvégi ügyködésemről. Szerintem még megpróbálkozok másfajta krémlevessel is, mert alapvetően a brokkolival van bajom, nem a levesekkel...

Boboce írta...

Hát, én se szeretem a brokkolit, szóval megértelek ... :))))

Egyébként fantasztikusan néz ki, nagyon gusztusos! :)

Ami írta...

Hogy lehet a brokkolit nem szeretni ?? :DD És közben meg ilyen guszta levest főzni belőle! Amikor ránéztem a képre - a szép tálalásra, egyből az jutott eszembe, hogy szívvel főzted és mennyire szeretheted a brokkolit. Majd elolvastam a posztot, és csak nagyokat néztem :).
Az én mumusom a zöldbab :DD.

Renée írta...

A szándék és az elhatározás megvolt bennem, hogy szeressem... sajnos nem sikerült. :)