Tegnap este elkészítettem az öregtésztát, ma pedig a fehér kenyér receptjéből kiindulva bedagasztottam - pontosabban a kenyérsütő géppel bedagasztattam - az én változatomat. Ez mindössze annyiban különbözik az eredeti verziótól, hogy az 50 dkg lisztből 40-et kenyérliszttel készítettem, a maradék 10 pedig 2 evőkanál búzakorpából és teljes kiőrlésű rozslisztből áll. Ez egy kicsit elnehezítette a tésztát, valószínűleg egy kicsit meg kellett volna növelnem az élesztő mennyiségét.
Így nézett ki alvás előtt...
...és ébredés után.
Idáig minden rendben ment, jöhetett a formázás. Alapjában véve sikerült feltekernem a tésztát, de amikor a tepsibe tettem, úgy nézett ki, mint egy fülét-farkát behúzó kismalac :)Úgy döntöttem, ilyen apróságon nem aggódok, az íze legyen jó! Úgyhogy így kelt még vagy 3/4 órát, aztán bevagdostam, bekapcsoltam a sütőt. Mivel most nem volt edény, aminek bespricceljem a tetejét, a sütő aljába tettem egy kis zománcos lábasban vizet, ami majd a kellő párát adja a süléshez. Mikorra bemelegedett a sütő, szépen kinyíltak a vágások is. Bespricceltem azért a kenyeret is és beraktam a sütőbe. Úgy tűnt, hogy a tepsi nagyon lefogná a lábasból feljövő gőzt, ezért a négy állásból felülről a második részbe csúsztattam a tepsit. Azt hiszem, itt rontottam el a dolgot. 15 perc alatt ugyanis olyan szép színe lett a kenyérnek, mint némelyik fakóbb bolti verziónak. Ekkor végül csak lejjebb tettem egy fokozattal. Láttam én, hogy nagyon sült lesz, de csak kivártam az 50 percet, nehogy sületlen legyen a közepe. Úgyhogy kicsit négerbarna lett az eredmény. A férjem szerencsére csak annyit mondott: "Nem baj, én szeretem így!"
3 megjegyzés:
Első sütőben sült kenyérhez képest nagyon jól néz ki! Ha teljes kiőrlési lisztet használok akkor picivel több víz megy bele.
Köszi. Holnap asszem kipróbálom csak fehér liszttel is.
Igen úgy biztos jobb lesz. Nálam is Limara fehér kenyere az alap. Azt variálom több féle képen. Körülbelül két éve.
Megjegyzés küldése