Életjel

Kedves Mindenki!
Most vettem csak észre, mennyire elhanyagoltam én ezt a blogot, már évek óta nem írtam egy árva mondatot sem.
Utolsó bejegyzésem óta persze már történt egy s más, hol is kezdjem?
Az első és legfontosabb, hogy lassan kezdem elfelejteni, hol is van a Szegedi Klinikán a Hematológiai Osztály, mivel nem jártam feléjük egy ideje. Elmentem az utolsó kontrollra, teljes nyugalomban, vagy inkább külső nyugalomban :) Belülről pedig boldog voltam. Boldog, mert éreztem, hogy jól vagyok, hogy utoljára kell ezen a fehér folyosón várnom a soromra a vérvételnél, majd az orvosi vizsgálat előtt. A folyosón összetalálkoztam a korábbi kezelőorvosommal, aki Angliában dolgozott pár évig. Láthatóan megörült nekünk, jó érzés volt, hogy ennyi év után is emlékszik ránk. Amíg a vért levették tőlem, a férjemmel beszélgettek. És a doki bedobta a nagy kérdést: Mikor lesz másik baba? Ahogy a férjem elmondta, a doki szerint nekem kisebb az esélyem újra betegnek lenni, mint egy átlag nőnek az utcán, akinek még nem volt limfómája. Olyan "csalánba nem üt a mennykő" alapon. A kérdés és kétely ott volt bennünk már egy ideje, de most ez valamelyest feloszlatódott...
Na de baba azóta sincs, annyi minden más van, volt.
Volt politika, kirúgás, költözés, gáncsoskodás, munkaügyi per, új munkahely, új iskola, új kihívások, új tanfolyamok, zsűrizés, új barátok,.
Még nem vagyok 40, talán van egy kicsi időm még.

Halihó!

Kedves minden ide tévedő és rendszeres olvasó!

Jelentem, élek.
Nem azért tűntem el a blogom közeléből, mert már a túlvilági világhálón posztolok, csak a körülményeim úgy hozták, hogy sem időm, sem monitor-pixeleket tűrő mondanivalóm nem volt.
A mostani jelentkezésemnek két apropója is van. Egyik, hogy már kaptam a szememre hányást, hogy tessék folytatni - ami őszintén szólva, jól esett, viszont a jelenlegi élet- és munkaviszonyom úgy kívánja, jobb, ha csendben maradok.
A másik, és számomra jelentősebb ok, hogy a múlt hónapban átléptem az utolsó kezelésem óta számított 4. évet. Már csak a bűvös ötös van hátra. Múlt héten voltam is a kezelőorvosomnál, aki kijelentette, hogy most már nagy a valószínűsége annak, hogy az állapotom így is marad. :)
Ennek örömére be is dobtam neki a nagy kérdést. miszerint lehetne-e vállalni egy harmadik gyereket? Mert hát azért két lány után csak jó lenne egy kisfiú is, és az államtól kapott, 3 gyerek után járó támogatás sem elhanyagolható. És nem utolsó sorban nem kellene felmondanom, a környezetemben dolgozó régi és új kollégák, új főnökök is megnyugodhatnának, hogy nagyjából a következő választásokig nem látnának - önként. Tiszta üzlet ez, amelyben mindkét fél jól jár.
A kapott válasszal nem sokra mentem, sőt, inkább elbizonytalanított- ha lehet, még jobban. Orvosilag igazolt összefüggés nincs a terhesség és a hematológiai betegségek kialakulása között, de valóban sokszor találkoznak kismamáknál kialakuló problémákkal, de ezt mindösszesen a test immunszupresszív állapotával magyarázzák. A kockázat fennáll tehát, és azért ne felejtsük el, hogy egy "visszatérő" betegség mindig agresszívebb formában jelentkezik, ami esetemben őssejtes csontvelő átültetéssel ugyan, de kezelhető. Na köszi. Ezek után vállalom-e a kockázatot, ez a nagy kérdés.
Azt hiszem, a jelenlegi szellemi állapotom erős kihatással lenne egy terhességre. Szerencsére a fizikai állapotra nincs panaszom (a feles kilókat nem számítva), a labor eredményem teljesen oké. Az biztos, hogy az 5 évet ki kell várni, addig még vagy elvisz a mentő gyomorbajokkal vagy bármi megtörténhet a politikai fronton is.
Esetleg ha lenne valakinek tapasztalata a témában, azaz Hodgkinnal párosult terhesség utáni gyerekvállalás, megköszönném, ha megosztaná velem. Köszönöm

A projekt neve: Költözés

A szó legszorosabb értelmében: költözünk. Így jelen időben. Már majdnem két hónapja lakunk új lakhelyünkön, de még tegnap este is dobozokkal, zacskókkal felszerelkezve jöttünk. Ilyenkor látszik csak igazán, hogy mennyi mindenünk van, és mennyi minden van elraktározva a lakásban "majd jó lesz még valamire" felkiáltással. 

Őszintén szólva a hócipőm is tele van a pakolással, ráadásul idén az összes nyári szabadságunk költözéssel telt el, mégis úgy gondolom, hogy jó lenne, ha az ember úgy 5 évente költözne. Sok felesleges holmitól megszabadultunk - egyesektől fájó szívvel...

Az új lakásunk önkormányzati bérlakás - de az érkezésünk alkalmából szépen felújították: ablakcsere, festés, fürdőszoba felújítás miegymás. Kényelmes, jó elosztású. Sajnos nincsen udvar, a gyerekeknek hiányzik, hogy le tudjanak menni. A település központjában vagyunk. Az ajtón kilépve jobbra úgy 50 méterre az óvoda - a fürdőszobaablakból látom az udvarát. Balra kb. 200 m az új munkahelyem. Addig meg útba esik az orvosi rendelő, a posta, a takarék. Az utca túloldalán ABC, zöldséges.

Kicsit furcsa elhagyni a városi életet, az este 8-ig, 10-ig nyitva tartó üzleteket. Bele kell szoknunk abba, hogy falun másként mennek a dolgok, jobban át kell gondolni a bevásárlást. Sajnos a piac is jóval kisebb itt, a hétvégén jó volt otthon piacozni. El is töltöttem több, mint egy órát az árusok között. 

Egyelőre két otthonunk van: Itthon és Otthon. És az Otthon nem csak a makói házunkat jelenti, ami nemsokára már más otthona lesz, hanem az egész várost, a makói családot. Olyan nehéz egy kétnapos hétvégét úgy otthon tölteni, hogy mindenkit meglátogassunk, mindenkinél vendégeskedjünk egy kicsit. Mindenki kitesz magáért, amikor vendégül lát, kész hízókúra ez a családlátogatás!

A házunkba egy ismerős pár költözik albérlőként. Nekem rossz volt így kipakolva látni az otthonunkat, amit magunknak alakítottunk, tervezgettük a további munkákat. Megsirattam már párszor azt a helyet. Igaz, nem vágtuk el ezt a köteléket véglegesen, mégis megvan az esélye, hogy talán soha nem költözünk oda vissza többet. Mi is, a gyerekek is jól érezték magukat, jó szomszédság volt ott. Itt úgy tűnik, csak magunkra számíthatunk.

A lakásban azért már kezdünk megszokni, lassan minden a helyére kerül. Vennünk kellett viszont egy-két bútort is. Egy ülőgarnitúrát már beszereztünk - használtat. És kinéztem egy nagyon szép szekrénysort a neten, amit meg szeretnék rendelni a nappaliba, ha az előző munkahelyemről megkapom a vizsgáztatásért járó extra pénzt. Sajnos erre kicsi az esély, a kedves KLIK ugyanis nem tartja jogosnak ezt a kifizetést. Szóval addig a nappaliba való könyvek és egyéb nyalánkságok maradnak a dobozban.

Az új munkahelyem eddig tetszik, úgy tűnik, meg is birkózok a rám szabott feladatokkal, bár még a bürokratikus rendszer minden lépcsőjét még nem látom át, de idővel majd az is meglesz. Furcsa azért, hogy délután is dolgozok, kevesebb idő jut másra. Viszont gyorsan eltelik az idő. Egészen más a környezet, mint az iskolában.

A férjem is élvezi a munkahely közelségét: 25-30 perc alatt bent van, nem kel hajnalban, nem fáradt annyira, el tud menni a gyerekekért az oviba stb.

A gyerekek pedig már járnak az itteni oviba, és számomra meglepő módon hamar be is illeszkedtek. Nem volt eddig semmi probléma velük, részt vettek a programokban. Úgy tűnt, jól érzik magukat.

Jó lenne tudni, mit tartogat számunkra a jövő, meddig maradunk itt. Bár ezután a költözés után legalább 5 évet várunk a következővel... De nem tudhatjuk. Próbáljuk egy kicsit a szemléletünket is változtatni, kinőni ebből a tipikus magyar földhözragadt életből, de ennyi holmival nehezen mozdul az ember. :) Egyelőre próbaidős vagyok a hivatalnál, hátha nem kell mostanában bútort és poharakat csomagolnom... 

Húsvéti kalács

Elég az önreklámból, most csak egy szimpla dicsekvés:

Ezt a kalácsot - pontosabban ennek az elődjét - sütöttem Húsvétra a frissen sült/főtt sonka és tojás mellé. A régi bevált recept alapján készült, viszont a netnek hála megtanultam egy videóról a hatos fonást is. A videó ötlete alapján csak félidőben kentem le tojással, így nem volt szükség takargatásra.
Ez ma készült. Az elsőt nem volt alkalmam fotózni, mert még langyosan elhordták a verebek :)

Új kihívás

Az elmúlt időszak (különösen a karácsonyi) ajándékozási dömpingjei alatt felfedeztem magamnak egy hobbit, az ékszerkészítést. Igyekszem minél több technikával megismerkedni, hogy kiteljesítsem a tudásom - már amennyire csekély mennyiségű szabad időm engedi. Ennek érdekében hatalmas mennyiségű és értékű alapanyagot halmoztam fel. Elég sok mindent készítettem már belőle a családom, szomszédaim, ismerőseim örömére. Íme egy összeállítás a kollekció töredékéből:

Mostanra pedig úgy döntöttem, megpróbálok ezzel egy kevés fizetés-kiegészítést összekuporgatni magamnak, úgyhogy belevágtam az üzletbe :)

Kezdetleges boltomat néhány remek cuccal itt megtalálhatjátok.

Remélem, elnyeri minél több ember tetszését. Segítsetek fellendíteni a családi kasszát! :)

U.i.: Most látom, hogy erről már írtam a múltkor. Sebaj, most a fotóval próbálom a leendő vevőimet inspirálni :)

Új üzlet

Mostanában el voltam foglalva A "biznisz" beindításával.

Már jó ideje fontolgatom, hogy valami kiegészítő lehetőséget keresek. Remélem, egy kicsit segít, bár gyanítom, hogy többet várok tőle, mint amennyit hoz.

De nem leszek kishitű, bármi megtörténhet.

Ezért aztán megkérek mindenkit, terjessze ezt a lehetőséget! :)

Na nem a legújabb MLM-től, piramisjátékról, "gazdagodjmeggyorsan" üzletről van szó. Csak amit én itthon, saját kézzel elkövetek a hölgyek (és urak) örömére...

Itt megtekinthető egyelőre kezdetleges formában...

Tejszínes rakott krumpli 2.

Korábban már leírtam ennek az egyszerű, de ízletes ételnek a receptjét, de akkor nem sikerült képet mellékelnem.

Ma újra elkészült. Bevallom, én is a saját blogomon néztem utána, mert már olyan régen készült utoljára. Ma nem vágytunk semmi nehéz és hosszadalmasan elkészíthető ebédre (kicsit későn is keltem ehhez), úgyhogy ebből falatozott a család minden tagja jóízűen.

Haldokló város?

Először is Boldog Új Évet mindenkinek!

Egyáltalán nem ilyen bejegyzéssel szerettem volna újra jelentkezni, de a mai reggelem olyan jól indult, hogy nem bírom magamban tartani.

Az idei tél első hóesése még decemberben történt, egy hétig el sem olvadt. Most vasárnap is esett egy kevés, úgy 8-10 cm. Sajnos ez a mennyiség ismét megbénította a város közlekedését, akárcsak az előző.

Idézzük is fel: Decemberben, ha jól emlékszem éppen Mikuláskor esett le a nagy hó. Hirtelen valóban nagyon sok esett, főleg így elsőre. Az utak, és hangsúlyoznám, hogy Makó belterületéről van szó (!), járhatatlanok voltak. Az utak bordásak, a latyak megfagyott, majd valamikor ledúrták a felső néhány centit, és ami maradt, az a jégpáncél. Ez ment majdnem egy hétig. 

A lakosságban szerencsére  (na jó, a legtöbbekben - ne általánosítsunk...) még maradt annyi kötelességtudat, hogy a saját háza előtt eltakarította a járdát. Szigorúan! Az előtte húzódó bicikliút már nem az övé... És természetesen ismét érvényesül, a szlogen: "Ami mindenkié, az senkié." Az önkormányzati épületek előtt és a főtéren volt ugyanis letaposva a hó, úgy ahogy a hét közepén leesett. Látva, hogy a természet nem akar segíteni a hó olvadásában, brigádokat vonultattak fel a főtéren (máshova már nem jutnak el, biztos eltévednek ebben a nagy városban), és vaslapáttal, kapával (!) törték a jeget a következő hét hétfőjén!!! 

A városban egyedül az autópályáról levezető, átmenő forgalmat bonyolító útvonalon volt némi takarítás. Hozzáteszem, a temérdek mennyiségű hó java éjszaka esett, de reggel nyolckor még nyoma sem volt semmilyen takarításnak!

Hasonló helyzetre ébredtünk tegnap reggel is. A városban lehetetlen az úton közlekedni. Majd' ötéves lányommal, szabályos vagy sem, a járdán kerékpároztunk. A lakók ismét teljesítették a feladatukat, a tegnap délutáni áldásos napsütés pedig elvégezte az utómunkát. Tehát száraz a járda. A szemem láttára dobott egy hátast, majd takarózott be a biciklijével egy srác az úton - iskolába menet. Még jó, hogy nem ment át rajta egy autó!

És miért adtam ezt a címet a bejegyzésnek!? Komolyan kérdik, hogy miért hagyják el annyian a várost!? Egyre több embertől hallom, hogy menne el, megvallom, köztük én is. Éppen most emelték meg a kommunális adót 30%-kal, és még arra sincs pénze a városnak, vagy nem akar rá áldozni, hogy az utakat időben eltakarítsák! A tetves fürdőt meg kellett építeni, a hitelt fizetni kell, az új Makovecz teret le kellett térkövezni, majd aztán fölverni, hogy valahonnan Nyugat-Európából előnevelt fákat telepítsenek a helyére - novemberben! Ez nagyon kellett. Megépítették a korcsolyapályát, biztos ingyen, majd a hétvégén láttam, hogy hamarosan úszómedence lesz belőle, mert áll rajta a víz. Nesze nektek korcsolyapálya! Fel a korcsolyát, ki az útra!

Hozzáteszem, most is és decemberben is, ahogy elhagytuk a Makó vége táblát, száraz utakon lehet autókázni és gyönyörködni a havas tájban!

Hogy én miért nem megyek? Mert egyelőre örülök, hogy van munkám - nyárig. Aztán remélem, sikerül találnom Kecskeméten melót. És megyünk. Amíg ilyen eszetlen vezetés működik itt, nincs értelme. Munka nincs, állítólag a bölcsinket is be akarják zárni tavasszal - néhány hónappal az év vége előtt. A főtéren üresen állnak az üzletek, mert a fürdőtől akkora bevételre számítottak, hogy még a bérleti díjakat is az egekbe vitték. Normális ez? Lassan csak a nyugdíjas réteg marad, aztán széttárt kézzel áll majd a városvezetés és kérdi, hogy miért...

Madártej

Tegnap a Facebookon valaki megosztotta a Madártej szelet képét és receptjét. Nagyon guszta volt, és eszembe is juttatta, hogy olyan régen csináltam már madártejet. Az internet tele van recepttel, de én nem fáradtam ezek bogarászásával és elemzésével, hanem elővettem a nagymamámtól tanult receptet és az alapján dolgoztam.


1 liter tejhez a következők kellenek:
15 dkg cukor
3 tojás
1 teáskanál liszt
1 rúd vanília


Szerencsére mindenem volt itthon, vaníliarúd meg még Szepy vaníliavásárlási összefogás akciójából volt még a hűtőben.






Így készült:
A tojásokat szétválasztjuk, a cukorból 2 evőkanálnyit a fehérjéhez, a többit a sárgájához adjuk. (Aki nem szereti nagyon édesen, kevesebbet is használhat. ) A fehérjét kemény habbá verjük, majd forró vízbe szaggatva pár perc alatt megfőzzük. A leszűrt habokat egy nagy tálba tesszük.
A tejet feltesszük forrni. Kikeverjük a tojássárgáját a cukorral és liszttel (ha házi tejből készül, kevesebb is elég, ha bolti hőkezeltből, több...). Ha felforrt a tej, félrehúzzuk a tűzről, és pár perc múlva hozzákeverjük a sárgáját és a vaníliarudat a kikapart magjaival. Visszatesszük kicsit főzni. Elég néhány perc, amíg a liszt meg a tojás megfő, és a tej egy kicsit megsűrűsödik. Ha túl meleg volt a tej, előfordul, hogy a sárgáját kicsit összerántja, apró csomók keletkeznek benne. Ez nem jelent problémát, hiszen ezután én mindig leszűröm a vaníliadarabok miatt. Ha hűlt egy kicsit, rá lehet szűrni a kifőtt habokra, és be a hűtőbe. 
Egyetlen problémája van ennek: hűtve a legfinomabb, és nekem érzékeny a torkom - amúgy IMÁDOM!

...

Megbuktam.
A munkában és családban egyaránt.
Alkalmatlan vagyok az életemre.

Dackorszak

Mostanában két mondás jár az eszemben: "Kis gyerek, kis gond, nagy gyerek, nagy gond." és "Nincs két egyforma ember." 
Noémi születése óta nyugodt, csöndes gyerek...volt. Számomra érdekes módon, Dorkához viszonyítva kicsit később tanult meg beszélni, de annál gyorsabban ment a fejlődés. Egyik első szava és mondata volt a "Nem." és "Nem akarom." Ezt mostanra mesteri szintre fejlesztette. 
Tudom, dackorszak meg minden, ez teljesen normális stb. Most viszont vagy a suliban készítettek ki idegileg a diákok, és én nem bírom úgy, vagy a másodikként idézett mondás érvényesül. Őszintén szólva, percek alatt kiborít. 

A kép csak illusztráció. Nekem abban a pillanatban 
nem a fényképezésen jár az eszem...

Már elég régen kiderült, hogy közel sem egyformák Dokával. Noémi elég erős akaratú, határozott személyiség. És amikor a bölcsődei jellemzésbe ezt leírtam 1 éves korában, én voltam hülyének nézve. Hát most előadja valódi énjét. Korábban csak befeszítette magát, ha nem tetszett valami. Ilyenkor legizgalmasabb az volt, amikor a kezembe csinálta ezt. Úgy hátravetette magát, hogy egy párszor még a falba is beütötte a fejét. Mostanában ez már elmarad, szerencsére nyilvános helyen sem gyakorolta ezt a tudását. Inkább csak erősködik, hogy Nem! és ilyenkor semmi sem segít. Augusztusban tölti a 2 évet, és már tart egy pár hónapja ez dacolás. Remélem, hamarosan túl leszünk ezen az időszakon. Akkor már valószínűleg más problémák fognak előjönni.
Ki hogyan kezelitek ezeket a hiszitket? A fenti képet erről az oldalról szedtem. Úgy tűnik, van benne pár hasznos tanács...

Elment a Mester

Ismét egy értékes embert vesztettük. Tanárt, barátot, tanítót, mestert.
Számomra értékes volt, és mindazok számára is, akik ma utolsó útjára kísérték. Az elmúlt napok esős, borongós, fázós időjárása után egy napsütéses, madárcsicsergős, békés búcsúztatáson köszöntünk el Tőle. Mintha az égiek így fogadták volna maguk közé meggyötört lelkét. Nehéz és fájdalmas a búcsú. És hihetetlen. Ott álltam a sírja mellett, láttam, ahogy a koporsóját a mélybe engedik, mégis felfoghatatlan.
Egy fiatal, ötletekkel, tervekkel teli férfi ment el. Annyit tehetett volna még!
Fiatalon ismertem meg. Ő fiatal volt, én még gyerek. 8 éven át terelt engem és társaimat a felnőtté válás útján. Tanított, nevelt. Hiszem, hogy más ember lettem általa. Nem csak tanárunk volt, osztályfőnökünk, hanem anyánk és apánk helyett is apánk.
A középiskolai tananyagon túl megismertetett az élet más oldalaival is. Mutatott filmet, idézett költőt, olvasott novellát. És művészetet. Színházat, színpadot. Látott bennem is valamit, amit a színpadon mutathattam meg. Olyan ismeretekkel gazdagított, amelyeknek igazán mély tartalmát akkor, tizenéves fejjel még fel sem fogtam, csak tettem a dolgomat, szót fogadtam a Rendezőnek. Mert az volt ő. Élete, sorsa rendezője. Az élet elsodorta ettől a pályától, de végre magára talált. Ismét megtalálta helyét. Igaz, távol szülővárosától, de szíve azért ide húzta. A hivatását nem tudta feladni. Ismét tanított, rendezett, szerepelt, tervezett. 
Januárban jártak nálunk az új társulatával. Tehetséges fiatalokkal dolgozott együtt, jó volt látni újra azt az igazi lelkesedést, buzgóságot, tettvágyat, amit annak idején. Sajnos a vendégszereplésem elmaradt, terveztük, hogy pótoljuk. Erre már nem lesz alkalmam. Többé már nem követhetem utasításait, nem láthatom széles mozdulatait, grimaszait. Maradnak az emlékek.
Elsodorta őt az élet messzire, és most, hogy visszatért, nem gondoltam, hogy ennyire fog fájni, ennyire tud hiányozni!
Köszönöm, hogy a barátod lehettem! Köszönöm, hogy voltál nekünk! Viszontlátásra!

Félévi bizonyítvány

Nem szándékozom benneteket olyan statisztikákkal terhelni, hogy hány diákot buktattam meg a múlt héten. Inkább arra kérlek benneteket, ti állítsatok ki nekem egy bizonyítványt az elmúlt félévi teljesítményemről. Nemrég volt ugyanis fél éve, hogy azon a bizonyos nyári napon, a napernyő árnyékában megfertőződtem. Megfertőzött egy hobbi, amire sajnos nincs annyi időm, mint szeretném. Ez pedig a horgolás.

Azóta tele van a winchesterem a netről gyűjtött különféle mintákkal, ötletekkel. Néhányat meg is valósítottam belőle. Íme a félév termése:
Gyakorlásképpen:

Fonaltartó tatyóm.

Gyerekkalap, ami végül babajáték lett.

Kis virág. Valamire jó lesz...

Virág - poháralátétnek.

Daimond Ridges sapka...
...lett volna, de lebontottam, mert nagyon rugalmatlan fonalból csináltam :P

Amiért egyáltalán belemélyedtem a horgolásba:

South Bay Shawlette - blokkolva 180 cm x 90 cm
Nagyon szép minta!

Ajándékok - igaz, már mutattam, de nagyon büszke vagyok rájuk:

Hópelyhes fülbevaló Évinek

Mécsestartó Macusnak - lila mécsessel természetesen

50. házassági évfordulóra...

Hópelyhek - keményítés, blokkolás nélkül:

Karácsony:

Könyvjelző mamám Énekeskönyvébe

Fülbevaló az egyik húgomnak...

...sál a másiknak.

Hello Kitty baba a keresztlányomnak.

Karácsony

Minden évben már novemberben elkezdődik a tervezgetés, majd egymásra mutogatás, megsértődés, számolgatás, hogy kinél hányszor voltunk Szenteste. Igazság szerint ez már egy pár éve elég kellemetlen számunkra. Úgyhogy idén egy kemény döntést hoztunk: Itthon maradunk Szenteste! Kicsi családunk együtt ünnepel. A nagyszülőkhöz pedig elmegyünk a másik két napon.
Igen ám, de még sosem főztem vacsorát Karácsonyra. A hallal annyira nem vagyunk barátságban, úgyhogy azt most ki is hagytuk. Két felnőttre és két gyerekre pedig nem kell akkora adagokat számolni, úgyhogy egyféle vacsora volt: Aszalt szilvával és sajttal töltött pulykamell szezámos bundában kirántva. 

A bevásárlást sikerült elintéznem, a takarítással viszont nagyon nem haladtam. A munka és a gyerekek kivették minden erőmet, energiámat. A férjem itthon volt 23-án és 24-én, így együtt próbáltuk kicsit gatyába rázni a lakást. Többé-kevésbé sikerült is. 
Még 24-én is készültem a másnapra szánt ajándékokkal, a főzéshez szinte az utolsó pillanatban kezdtem neki. Még jó, hogy az apjukkal meg egymással is el tudnak játszani a lányok, így elkészültem - talán - időre. A pulykamell egy részéből csináltam egy kis ragulevest is - a lányok azt szeretik. Nincs mese, azt kell enni, amit szeretünk. Szenteste tiszteletére csinosba öltöztünk, úgy ültünk asztalhoz.

A Jézuska vacsora alatt tette a fa alá az ajándékokat. A nagyobbik lányom alig hagyta, hogy befejezzük a vacsorát. "Ne szedjél már többet!" "Menjünk már be!" stb. kiáltásokkal adott hangot türelmetlenségének. Úgyhogy besiettünk a szobába meglesni a fát. Volt néhány ajándék már alatta. A trambulin nagyon tetszett mindkettőjüknek. Gyanítom, hasznos ajándék lesz a feles energia levezetéséhez. :) A téli idő miatt kevesebbet szaladgál - de ezzel szerintem minden gyerek így van. A gyerekszoba kb 1/3-át elfoglalja, de szerintem megérte.
A Szenteste szerves része nálunk vagy 15 éve a Luca macskája alias "Sárkányos kalács". Legalábbis gyerekkorában azt hiszem, öcsém nevezte el így. Ezt nekem is meg kellett csinálnom. A mazsolától nem vagyunk annyira elragadtatva, így már egy ideje szezámmagos tetővel készül...

Összességében véve jól sikerült az este. Remélem, minden évben együtt töltjük ezt az ünnepet még jó sokáig!
Kellemes Ünnepeket Mindenkinek!

Boldog Karácsonyt!

Nagyon sok boldog karácsonyt kívánok mindenkinek!

A képre kattintva gyönyörű hóesés kezdődik :)

Csajos klub és ajándékok

Adós maradtam még a hétvégi beszámolóval, amikor is megajándékoztuk egymást a Csajos Klubban. Korábban írtam, hogy kihúztuk a neveket, akinek ajándékot kellett készíteni. Most már leleplezhetem, hogy miket készítettem. 
Íme:

Először Évinek találtam ki, hogy fülbevalót készítek. Akkor még nem is tudtam, milyen vadregényes útja lesz ennek... Na de mibe tegyem? Na akkor készítek neki egy ajándék dobozt is. Így lett két ajándék. A másik név Macus volt, mint kiderült, egymást ajándékoztuk meg. Akkor már neki is illik két ajándékot készítenem. Na de mit?
Keresgettem fülbevaló mintákat, és akkor találtam rá képekre, amin üvegeket horgoltak körbe szép csipkés mintával - ez lett a mécsestartó. Igaz, Macus is horgol, de tudtam, ilyen apró dolgokkal nem igazán foglalkozik, úgyhogy reméltem, azért fog örülni ennek is. A másik ajándékot pedig akkor találtam ki, amikor a keresztlányomnak készítettem decoupage képet - természetesen mesefigurás szalvétával. Macusnak pedig találtam egy szép fokhagymás képet - lila árnyalatokkal. Pont neki való!
Ez idáig mind szép és jó, a megvalósítás mégsem sikerült olyan jól, ahogy szerettem volna. A fülbevaló minta keresgetéssel napokat töltöttem, mégse találtam olyat, ami tetszett volna. Így hát kreáltam egyet. Ugye milyen ügyes vagyok? :) Körbehorgoltam fagolyót feketével, vettem gyöngyöket és eldöntöttem, valami hópehely-félét teszek a végére. Abból van rengeteg minta a neten, de az egyik nagyobb, mint a másik. Aztán végre rátaláltam a megfelelőre. Igen ám, de Makón alkatrészt vásárolni? Vicc. Egy komplett fülbevalóhoz való alkatrészekből valami tutira hiányzik. Berágtam, rendeltem neten. 190 Ft-os szállítási költséggel baráti. Pénteken ide is ért. Szombatra kész lett.

A mécsestartóhoz két mintát ötvöztem. A netről elég sok lefényképezett vagy bescennelt mintakönyvet le tudtam tölteni, ebből kerestem két mintát, éppen összepasszoltak. Lehet, hogy még magunknak is megcsinálom. A kreatív boltban vettem szép üveg mécsestartót, a kikeményített munkát ráborítottam. Így száradt a radiátor tetején. Így már nem csúszott le az oldalán. Először féltem, hogy nem áll meg, de így már jó lett.

A decoupage képhez öntöttem egy keretet, amikor a másikat megcsináltam a keresztlányomnak. Viszont az valamiért buborékos lett, ezért úgy gondoltam, ajándékba mégsem adom. Csakhogy elfogyott a gipsz, és lustaság fél egészség - nem vettem. Csak az utolsó pillanatban. Úgyhogy a képet szombat délelőtt festettem meg, addigra száradt meg annyira az alap, hogy tudjam festeni. A ragasztót már hajszárítóztam... :P 

A doboz hamarabb kész lett, ahhoz kivételesen kaptam mindent itthon. Bár azt hiszem, a szalvéta Pestről való...

Legközelebb megmutatom, mit kaptam ÉN :) És mesélek az élményekről.

Méteres kalács

A munkahelyemen néhányan összefogtunk, és együtt vendégeltük meg a kollégákat egy kis sós és édes süteménnyel, üdítővel a névnapjaink jóvoltából. Én saját készítésű süteménnyel készültem. 
Az internetről kerestem még a nyáron a receptet. Nekem már akkor is ízlett, és mivel mindenképpen kipróbált recept alapján akartam készülni, ismét elkészítettem a Méteres kalácsot.
Természetesen minden elfogyott, két szünet alatt kiürült a dobozom.
Ez volt októberben.
Az egyik kollégámnak annyira ízlett, hogy azóta is emlegette. Tegnap - a kérésére - újra elkészítettem.
Íme a recept:
2 piskótát kell készíteni - egyenként:
4 tojás sárgája
26 dkg cukor
26 dkg liszt
7 ek. olaj
10 ek. melegvíz
1/2 cs sütőpor
4 habbá vert tojásfehérje
- a másik barna piskóta, amibe 2 ek. kakaópor kerül - a liszt súlyát ezzel csökkentve
Töltelék:
2 külön főzött puding: 4 dl tej, 4 ek. cukor, 1 puncs és 1 vaníliapuding, mindkettőbe 2-2 dkg vaj
Tetejére: kb 30 dkg étbevonó + kevés olaj
Eredetileg püspökkenyérformába készül a piskóta, de nekem csak szögletes - talán kenyérsütő - formám van, ezért a mennyiség erre van számítva. Mivel van belőle kettő, egyszerre megsül 180 fokon kb 40-45 perc alatt. Nekem mindig felpúposodik a teteje, aminek később az aljának kéne lenni, ezért amikor már kihűlt, ezt a púpot levágom. Jó lesz későbbre!
Amikor már kellően elhűlt a piskóta és a krém is, a piskótát kb 1-1,5 cm-es szeletekre vágom, és a pudingokkal megkenve felváltva egymáshoz ragasztgatom. Lemértem, nekem csak kb 65 cm lett, nem érte el az 1 métert! :) A nagy nyújtódeszkára mindenesetre csak átlósan fért!

Ezután következhet a csokimáz. Forró gőz fölött összeolvasztom a bevonót és az olajat, kenhető öntetet készítek. Szépen bekenem vele a sütit. Másnap reggelig kiteszem a kamrába (vagy a hűtőbe - ha befér), másnap szelhető. 

Egyetlen trükkje, hogy ferdén kell szeletelni, így szép csíkos mintázata lesz. Ezen a képen a második sütés látszik. Ennek sajnos kicsit összetört a csokija. 

Azért az íze nagyon jó lett. Ma is gyorsan elkopott az adag. Többen közölték, hogy süthetnék minden héten. Még a végén sorozatgyártásba fogok! :)

Kreatív tevékenység szervezett keretek között

- azaz, volt egy kis délutáni program, amikor az ember kikapcsolódhatott és megalkothatta a lakás adventi díszeit. Hiszen a holnapi nap már advent első vasárnapja! Mindezt a lányom bölcsije szervezte - a szülőknek. A legjobb benne az, hogy rengeteg alapanyagot össze tudnak gyűjteni, amit fel lehet használni egy ilyen alkalommal. És takarítani sem nekem kell utána! Arról nem is beszélve, hogy a munka alatt nem rángatja az egyik gyerek a nadrágomat, másik a kezemet, hiszen szakavatott gondozónők vigyáznak rájuk.
Az idei ilyen szervezésű nap tegnap volt. Összeszedtem a régi koszorú alapomat, gyertyáimat, díszeimet, és a benti növények, bogyók felhasználásával elkészült az idei ajtó- és asztaldíszem:

A horgolás rabja

Valóban úgy érzem, hogy rabja lettem ennek a műfajnak. Bár még ahhoz nem űzöm elég ideje :)
Az alapanyagok beszerzésével viszont bajban vagyok. És nem csak anyagilag. Forrásilag. (Na ez szép magyar...) Szóval Makón van két rövidárubolt, ahol sok minden van, de még sincs semmi. Egy egész fal tele van fonallal. De az, ami nekem kéne, sosincs. Sőt, zseníliadrótról még nem is hallott a hölgy! :S
Úgyhogy rendeltem netről. Csak hát a postaköltség! De talán így azért olcsóbb, mint a benzin. Múlt szombaton érkezett meg a csomagom. Én örültem, hogy munkanap volt - nekünk ráadásul nem is kellett dolgozni. De a posta jött, és hozott nekem egy nagy doboz fonalat. A legfontosabb, hogy megvan az alapanyag a saját nagykendőmhöz, a South Bay Shawlette-hez. Nagyon megfogott az egyik blogra felrakott kép, és őszintén szólva, azt fogom leutánozni. Ehhez viszont 7-es horgolótű kellett. Természetesen egyik fantasztikusan felszerelt üzletben sem kaptam a városban. Így kénytelen voltam élni Macus felajánlásával, miszerint ad egyet kölcsön. Pénteken el is ugrottam érte. Már majdnem fele kész! :) Kép majd csak a végeredményről!
A héten viszont így ügyködni nem tudtam, a netet böngésztem néhány minta után. És akkor találtam rá erre az aranyos együttesre, Snow Flower Set néven. Sajnos úgy fest, fizetős a minta, de azért megpróbáltam rákeresni, hátha valaki mégis feltette valahova. Véletlenül azonban a google-ba Snow Flake-et írtam be, ami hópihét jelent. Nagyon szép mintákra bukkantam, az egyiket (ezt) meg is csináltam gyorsan, mivel a mintáról szóló képet valamiért nem tudtam lementeni. Íme:

Mivel Catania fonalból készült 2,5-es tűvel, és a minta is elég sűrű, nem igényelt keményítést. Valahova biztosan kiakasztom majd.

Szombati menü: Hókifli nevetéssel fűszerezve

Az apai nagyanyám - Isten nyugosztalja - igazi parasztasszony volt. Állatokat tartott, otthonkában, kendőben járt, zsírral főzött. Na és persze sütött is. Finomakat. Na nem állt neki komoly tortáknak, fondant bevonatnak! Volt nála zserbó, valami fincsi krémmel töltött puha piskóta és hókifli. Sajnos én úgy 10 lehettem, amikor meghalt, így nem tudtam tőle ellesni a fortélyokat, de néhány receptje azért anyukámnál megmaradt. 
Amikor a csajos klubra készülődtem, keresgéltem a receptek közt. Igazság szerint nem akartam túlbonyolítani a sütés témát, de azért valami kis édességet csak kéne készíteni. Ekkor akadt meg a kezem a hókifli receptjénél. Iszonyatosan "bonyolult" a recept. Végy egy pohár tejfölt, öntsd egy tálba, majd a kiürült poharat töltsd meg - jó púposan - disznózsírral! Keverd el a tejföllel, és tégy hozzá annyi lisztet, hogy nyújtható tésztát kapj! Formázz belőle kifliket, töltsd meg, amivel akarod, 20 perc alatt süsd meg, és melegen forgasd vaníliás porcukorba!
A én úgy gondoltam, hogy mivel a klubba is viszek, itthon is jó lenne, 450 g-os tejfölt vettem alapul - nem apróztam el. Ez a zsírral végül úgy 85 dkg lisztet vett fel. Arra már sajnos nem emlékszem, mamám milyen formában készítette a kifliket. Nálunk az a szokás, hogy nagyobb (kb. 6 cm átmérőjű) pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk, megtöltjük szilvalekvárral, és félbehajtjuk. Így kerül a tepsibe. Úgyhogy én is így csináltam. Igen ám, de nincs nekem már olyan igazi celofános szilvalekvárom, úgyhogy sajnos ez egy picit kifolyt. Igaz, aztán már rutinosan csak a sűrejét kerestem, a lé az üvegben maradt. A szeptemberi csajos klubon szóba jött a füge, és úgy tűnt, szinte mindenki szereti. Vagy ha nem, akkor van bokra. Így hát készítettem fügelekváros verzióban is. Egész jó lett! A lényeg a végeredmény. Volt is mit kóstolni, mivel ebből a mennyiségből végül 125 db sikeredett!

A klubban mindenféle szóba került, a horgolás is. És előkerült egy pénztárcából egy kis "szerencsevirág". Gyorsan lenéztem a mintát, másnap pedig kipróbáltam. Íme:

A decemberi alkalomra pedig azt hiszem, Dóri ötlete alapján kihúztunk két nevet, akiknek majd kizárólag saját készítésű ajándékot készítünk. Sütit, ajándéktárgyat, frizurát, masszázst - ki mihez ért. Én először kicsit kétségbe voltam esve ötlet terén, de tegnap végül felgyúlt a fény az agyamban. Az ötlet megvan, csak a kivitelezésre maradjon idő! Természetesen csak átadás után fogom feltenni az oldalra a remekműveket :)