Az a csúnya fotós bácsi!

Két és fél éves lányom imádja a fényképezőgépet. Amikor látja, hogy fényképezünk, odanéz, mosolyog, pózol és követeli, hogy megnézhesse a kijelzőn megjelent remekművet. Ezért még álmaimban sem gondoltam, hogy könnyeimmel köszködve fogok hazaindulni a mai bölcsődei fényképezésről.
Mivel már néhány hete itthon vagyunk együtt, csak később indultunk a bölcsibe, 9 óra tájt érkeztünk. Átvettük a szép ruhát, és meglestük, hogyan zajlik a fotózás. A fotós teljesen profi kellékekkel és felszerelésekkel érkezett. Volt itt minden: virágcsokor, antik bőrönd, maci, esernyő... Dorka már a csoportszobába sem akart bemenni a többiekhez, rögtön ment volna ő is fényképezni. De még nem a mi csoportunk volt a soron, úgyhogy kicsit le kellett intenem, hogy még nem mi következünk. Így hát vártunk. Ez volt az első hiba.
Kb 10 óra felé került ránk a sor. Folyamatosan engem keresett, ott voltam. Na igen, de folyton engem nézett, nem sikerült a fényképész felé irányítani a tekintetét, úgyhogy inkább kiküldtek. Innentől jött a sírás.
Úgyhogy az én remek, vagány kislányom egy félős kis nyuszivá változott hosszúra nyúlt betegsége alatt. Már 5 hetet töltöttünk itthon - 1 hét megszakítással. Azóta teljesen anyás lett, szégyenlős, bújós már egy ideje, de feloldódik egy kis idő után. Na most nem sikerült. Később nekiállt játszani, és nem lett fotó. Nem mertem visszamenni se, úgyhogy nem tudom, mennyire próbálták rávenni a fotózásra. 
Értetlenül állok az eset előtt, és fáj a szívem azok után az el nem készült fotók után, amik lelki szemeim előtt megjelentek... Főleg, hogy tudom, mennyire akart volna ő is menni és pózolni. Csalódtam, de csalódásom tárgyát nem tudom megnevezni, hisz a lányomra nem tudok haragudni. Akkor csak én ronthattam el valamit! Ha nem tudnám, milyen, és nem lettem volna vele a tavalyi fotózáskor (ami szintén a betegszabadságunk alatt zajlott), akkor lehet, hogy elsiklanék a dolog fölött. Így viszont nem értem, mi történhetett! A család pedig le fogja szedni a fejemet egy fényképért, amit most úgy tűnik, magamnak kell elkészítenem, mert hiába viszem egy másik fotóshoz, ott a műteremben, idegen környezetben még jobban meg fog szeppenni!
Most teljesen tanácstalan vagyok. Hogyan kellene visszaterelnem, hogy megint olyan talpraesett kiscsaj legyen? Vagy az teljesen normális egy ekkora gyereknél, hogy így megváltozik néhány hónap alatt?