Sajtos hajtovány

Tegnap találtam a fagyasztóban egy fél csomag zöldbabot, úgyhogy el is határoztam, hogy a mai ebéd zöldbableves lesz. Nálunk otthon az volt a szokás, hogy utána valami tésztaféle volt a levezetés - általában palacsinta. Nos, immár hogy saját családom van, az ilyen tartalmas levesek utáni tészta kiválasztása nem is olyan könnyű feladat. Talán a férjem a legválogatósabb mindannyiunk közül. Ő nem szereti a palacsintát (hogy lehet azt nem szeretni!?), nem evett a múltkori gofriból se, nem kell neki se mákos, se túrós, se diós, se se... A lányom meg a lekváros tölteléket kerüli - remélem, csak egyelőre. Úgyhogy maradt a sós verzió. Rögtön eszembe jutott Limara egyik receptje, a Hajtovány. Itt az ideje, hogy kipróbáljam!
Mivel kicsit soknak találtam a mennyiséget, csak fele adagot készítettem. Szerintem nekünk elég is lesz, bár a férjem még nem evett belőle - meglátjuk utána :) Azzal indult a történet, hogy kimerült az elem a mérlegemben, így a régi 2dkg/evőkanál módszerrel mértem a lisztet, majd kézi dagasztógéppel gyúrtam össze a tésztát. Egy pici liszt még kellett hozzá, de alapvetően jól sikerült eltalálni a mennyiséget. Miközben a tésztát állítottam össze, rádöbbentem: Jé, ez szinte pont ugyanaz, mint amit én pizzalapnak szoktam készíteni!
A tészta szépen megkelt, ki is nyújtottam, ameddig a nyújtódeszka engedte, és utána jött a kavalkád! A margarin ebben a 20 fokos időben nem volt éppen kenhető állapotban, hát bedobtam kicsit a mikróba. Igen ám, de közben csörgött a telefon, és a margarin tejesen folyóssá vált. Rákentem így a kinyújtott tésztára. Aztán viszont a tojást és a sajtot összekeverve egyszerűen nem tudtam eloszlatni egy B2-es méretű (bocsánat, műszaki vagyok) tésztán. Nagyjából szétterítettem, aztán reszeltem rá még egy kis sajtot - biztos, ami biztos. Feltekertem, és feldaraboltam. És meglepetésként ért a dolog, hogy ezek ekkorák! Mi lesz, ha még kel? Azt hittem, kis takaros tekercseket kapok, erre meg itt vannak ezek a hatalmas bucik! Minden mindegy alapon azért a tepsire pakoltam és kisütöttem őket.

A képen látszik is, hogy némelyiket sikerült elég keskenyre vágnom, úgyhogy azok szépen összekeltek, összedőltek :( A fotogénebb darabokat azért megmutatom, mert így első próbálkozásra és néhány malőr után azért nem lettek olyan rosszak! Az ízéről csak annyit, hogy még melegen meg bírtam enni belőle 3-at két tányér leves után. Ez azt hiszem, magáért beszél! 

Köszönöm Limara!

Másnapi tapasztalat: Asztali minigrillben néhány perc alatt felfrissíthető.